A neten találtam és gondoltam megosztom veletek,mert nagyon szép történet,remélem nektek is elnyeri a tetszéseteket úgy mint nekem😊😃
- Nincs menekvés, Bogárkám... - a vigyorom gonoszul támadja a lány lelkét, s bár nekem is furcsa, a hangom kicsit sem remeg meg - Az enyém leszel te, és a talizmánod is!
- Macska, kérlek hagyd abba! Ez nem te vagy! - kiabál velem a tető túlfeléről, miközben jojóját vadul pörgeti.
Copfba fogott hajából régen kihullott a szalag, fekete zuhataga a vállára omlott, most csak kócos volt és rendezetlen. Arcán tehetetlenség, szemében pedig szomorúság csillant. Szinte éreztem magamban, ahogyan remeg a fáradtságtól.
A szám ijesztő vigyorra húzódott, pedig legbelül egyszerűen teljes szívemből sírtam.
Igaza van, ez nem én vagyok!! Ez csak a gyűrűmbe bújt akuma. Mégis hogy kerülhetett oda? Hogy engedhettem, hogy belemásszon?? Halálfej elkapott engem is, és túl szomorú voltam, hogy nemet mondjak neki. Lehet egyáltalán nemet mondani?
Fekete jelmezem kifakult, hófehér színt öltött, maszkom alakja inkább egy pillangó szárnyára hasonlított most.
Idétlenül felvihogva Katica felé csaptam a botommal, de ő elugrott onnan. A fogam csikordult, mikor elvétettem az ütést.
Én mindig csak őt akartam. Senki mást, csak őt, hogy szeressen, hogy átölelhessem, vele lehessek... Engedjen legalább egy kicsit közelebb magához! És ő mintha átsétált volna rajtam, minden egyes alkalommal, mikor visszautasított. Rám lépett és a szívemet a földbe taposta, még ha nem is szándékosan tette. Az utolsó csepp az volt, mikor végre rávettem magam... Szerelmet vallottam.
- Mi az a fontos, Macska, miért hívtál engem ide? - lépett mellém az éjszakai, kivilágított Eiffel torony egyik gerendájára. Azonnal felpattantam és kezet csókoltam a hölgyemnek.
- Örülök, hogy itt vagy, Bogaram! - hajoltam meg, s felemelkedtem, mikor némileg kipirulva felkuncogott és elvette a kezét.
- Ne kábíts Macska. - mosolygott rám gyönyörű kék szemeivel, melyekben minden pillantással egyre jobban elveszek. - Térj a tárgyra, kérlek!
- Rendben... - vettem mély levegőt, és idegesen elmosolyodtam.
- Tudod Katica, aznap, mikor az első bevetésünkön összefutottunk... pontosabban te rám estél... - mosolyogtam, s ezzel próbáltam oldani a feszült hangulatot.
- Jahj hagyd már, bele kellett jönnöm! - legyintett szégyenlősen.
- És ez sikerült is. - vigyorogtam és felbátorodva közelebb léptem hozzá. Erősen felfelé kellett néznie, hogy a tekintetünk összeérjen. Két kezemet összefontam a hátam mögött.
- Aznap egy angyal repült felém a semmiből... És ezt rövid időn belül fel is fedeztem. - nyúltam tétován az arca felé és gyengéden kisöpörtem a frufruját a szeméből. Meglepetten nézett rám, de nem mozdult.
- Katica... csak annyit szerettem volna mondani, hogy... Szeretlek... - pirultam el és éreztem, hogy a szívem hevesen ver. Vártam, mit fog mondani rá. Féltem, de egyben boldog voltam, hogy végre be tudtam vallani neki. De ez csak egy röpke érzés volt csupán...
- Oh, Macska... - húzta fáradt mosolyra a száját. Ez nem jó. Nagyon nem... Hát persze...Ő nem érez semmit. Egy kicsiny érdeklődést sem, semmi vonzalmat... Miért is gondoltam, hogy így van? Már is megrepedt a szívem.
- Annyira sajnálom, de... - lépett kicsit hátrébb, és a homloka rosszallóan ráncolódott. - Én már valaki mást szeretek... Ez nem a te hibád. - nézett rám bocsánatkérően. Szinte hallottam darabokra hullani a szívemet. Mégis próbáltam nem kimutatni: fájdalmas mosolyra húztam a szám szélét.
- Már jársz valakivel, igaz? - keserű volt a szám, ahogy kimondtam. Egy ilyen nagyszerű lánynál hiszen ez természetes... Én is beleszeretnék, ha minden nap a közelében lennék.
- Nem... - nézett a cipőm felé, majd egy fél perc múlva ismét a szemembe - Csak szerelmes vagyok...
- Éppen elég... - mosolyogtam tovább idétlenül. - És ha ő nem lenne?
- De van, Macska... nem szeretnék belegondolni abba, ha nem lenne.
- Értem... - fordultam el. Egy darabig csak álltunk némán egymás mellett, a szél borzolta a hajunk. Mindketten magunkba meredtünk, azt kívántam, bár tudnám, mire gondol éppen.
Nem hittem el neki, hogy semmit nem érez irántam. Tudtam, hogy valahogy mégiscsak szeret. És ezt nem csak azért gondoltam, mert társak voltunk, és egyben valahogy barátok is... Hanem mert láttam rajta. Éreztem. Valami megváltozott, mióta megismertem. Régen sokkal tartózkodóbb volt, már jobban bízott bennem. Hagyta, hogy fél méterre legyek csak tőle, minden ok nélkül, és elpirult, mikor közelebb hajolva eltűrtem a haját. Akkor meg mégis mire vár?
- Macska, jól vagy? - törte meg a csendet és a kezét a vállamra tette. A tenyere még a ruhán keresztül is puha volt, és meleg.
Rá emeltem a tekintetem, és egy mosolyt erőltettem az arcomra.
- Megleszek, my Lady! - fogtam meg a vállamon pihenő kezét és csókot leheltem rá. Szomorúan nézett rám és szánakozóan, ami bántott.
- Remélem, boldog leszel. - vettem a kezembe a botomat és ezzel leugrottam a toronyból.
Azóta sem tudtam elfelejteni az érzést, mikor a szavak elhagyták a száját: Már valaki mást szeretek...
