Wide Awake - Jin FF

~ második ~

Yun Seo

A sors...mi. Az az átkozott sors nagyon kinézett engem mostanában magának. Koreába érkezésem óta, aminek két hete, zúdulnak a fejemre a szebbnél szebb emlékek. Bárcsak valamelyik tényleg az lett volna. Főleg a ruhavásárlos incidens.

Az incidens egy forró hétvégi délután esett meg, amikor anya elráncigált engem egy bevásárlóközpontba, hogy ruhákat vegyünk nekem, meg persze magának is. Végső soron tényleg arra ment ki a játék, de nem vettem a szívemre mert én is kaptam pár új darabot. Azonban volt egy felső, ami nagyon megtetszett és perceket álltam előtte. Nem volt annyira drága, meg tudtuk volna magunknak engedi, de én mégse mertem anyut megkérni, hogy vegyük meg. A hisztis tinilányok után meg pláne nem. 

Először fel sem tűnt, hogy valaki figyel és csak a felső csodálásával törődtem annyira, hogy reflexből finnül is motyogtam magamnak valamit halkan. Aztán a hátam mögül három, alig lehettek talán 15 évesek, tinilány elkezdett engem nyíltan koreaiul sértegetni. Nem tudom mennyi lehetett az IQ-juk, de kétlem hogy több mint kettő. Még ha Finnországban is töltöttem hat évet, attól még nem fognak az arcvonásaim megváltozni koreairól finnre. De vicces volt hallgatni, ahogy azt hitték egy szót sem értek. Idegesen fintorogtam rám, lekurváztak és kijelentették, hogy mit képzelek, hogy olyan felsőt méregetek, ami hasonlít Jin Oppa pulcsijához. 

Gondolatban csak legyintettem egyet és visszafordultam a felsőhöz. Nem fogok leállni kisiskolás lányokkal vitázni, hogy kié legyen Oppa felsője. Egyáltalán ki az a Jin? Valami felkapott sztár?

 Az esett ott vett durvább fordulatot, amikor az egyik lány mellém lépett és szabályosan, direkt rátaposott a lábamra és félre lökött. Ennél a pontnál már én sem tudtam kordában tartani a bennem felgyülemlett dühöt.

Bosszúsan beletúrtam a hajamba, majd a lányokra néztem a szemem sarkából és ezúttal végül koreaiul megszólaltam.

- Nem tudom, hogy ki ez az Oppa akiről beszéltek, de nem állt szándékomban megvenni ezt a felsőt. Csak tetszett és megnéztem. Ezért máskor ne ítéljetek első ránézésre. Értve vagyok? - próbáltam egy kedves mosolyt erőltetni az arcomra, de szerintem inkább sikerült egy ördögi vigyort alkotnom, mert egyből elsiettek az anyjuk után kiabálva.

Nem is értem miért kapták fel a vizet. Már egy ruhadarabot sem lehet nyugodtan megtekintetni? Ezért utálom Koreát. Mindenkinek elveszi az agyát a k-pop meg a megfelelési kényszer. Én ugyan nem fogok senkinek megfelelni. Legfeljebb a kedvenc játékaim alkotóinak azzal, hogy minél magasabb szintet elérek.

Visszatérve a jelenbe. Most is épp egy pályát készülök meghódítani, az egyik legfelkapottabb játékban, a WoW-ban. De épp, hogy elkezdtem betölteni a játékot, anya felszólt az emeletre.

- Yun Seo, nem mennél át légyszíves szólni a szomszédnak, hogy halkítsák le a zenéjüket? Nem tudok a joga órámra koncentrálni.

Igaz. Egyet kellett értenem anyával. Tényleg elég idegesítő. Vagy rock zene szólt vagy pedig nyávogós k-pop számok. De akkor miért nem ő megy át? Én még valahogy túlélném, ha sikerülne végre valahára kellő figyelmet fordítanom a játékaimra. Azt pedig nem tűrtem, ha ebben megzavartak. 

Végül nem maradt más választásom. Feltápászkodtam, majd átballagtam a szomszédunkhoz és becsöngettem. 

Egy fiatal, elég ijesztő, srác nyitott ajtót. Hirtelen megragadta a csuklómat, majd magával rántott a házba és becsukta mögöttünk az ajtót. Teljesen magamon kívül voltam. Még halványan élt a tudatomban a repülős eset, ezért minden porcikám remegett és szabadulni próbáltam szorításából. Ekkor egy vidám lány csörtetett le a lépcsőkön, és a kezében levő kapcsolóval szerencsémre lejjebb vitte a hangerőt.