Wide Awake - Jin FF

~ ötödik ~

  Yun Seo  

Másnap

Az ébresztőm hangos csörgésére keltem. Kelletlenül, de lassan kinyitottam a szemem és a telefonom után nyúltam, ami az ágyamon hevert. Kinyomtam a fülsiketítő ébresztőt, majd magamra húztam a takarom, hogy kísérletet tegyek a visszaalvásra. Gondolhattam volna, hogy nem lesz egyszerű menet.

A telefonomból bömbölni kezdett a csengőhangom, de ha ez még nem lett volna elég a ház csengőjére is ráült valaki, a szomszédból pedig üvöltött a rock zene. A sok ricsajtól úgy éreztem, hogy majd szétrobban a fejem, de azért próbáltam lenyugodni, hogy legalább a vérnyomásom ne szökjön az egekbe. 

Miután az alvás gondolatáról le kellett mondanom, ásítások közepette újra kezembe emeltem a telefonomat és fogadtam a hívást. 

- Yun Seo... - Ji Woo elkeseredetten szólt bele. El se tudtam képzelni mi történhetett, annyira szomorú volt a hangja. - Képzeld - valamiért hosszú szünetet tartott, ami nagyon megijesztett, még a szememet is tágra nyitottam és kizárva a többi zavaró hangot csak arra koncentráltam, hogy mit fog mondani - nem sikerült az utolsó limitált army bomb-ot beszereznem magunknak. Ettől már majdnem zokogásba tört ki, alig hallhatóan ugyan, de kitudtam fülelni a szipogását is.

- Ugye most csak ugratsz? - kérdeztem aztán némi hatásszünet után, remélve hátha csak egy reggeli faviccnek szánta. Arról nem is beszélve, hogy azt se tudtam miről hadovál össze.

- Neeeeem! - ezúttal valóban sírógörcsöt kapott és zokogni kezdett. - Az utolsó kettő leárazott, limitált army bomb-ot megvette előlem valaki!

Oké, Yun Seo! Próbáld meg megtartani a hidegvéred! Tegyél úgy, mintha értenéd miről beszél! 

- Most mit csináljunk? Anélkül, hogy megyünk el?

- Minden oldalon megnézted már....azt a valamit? - kérdeztem tőle kedvesen, de az egyik felem tényleg örült, hogy lehet nem kell elmenni a fellépésre, bár magamhoz képes eléggé beleéltem már magam. 

Egyáltalán eszik-e vagy isszák azt a bomb-át?

Közben kikászálódtam az ágyból és magamra kapva egy köntöst lebukdácsoltam a földszintre, hogy ajtót nyissak a váratlan vendégnek, aki hajthatatlanul nyomta tovább a csengőt szünet nélkül.

A harmadik problémával pedig később foglalkozom. Arra ugyanis még megoldást kell találnom, de előre féltem, hogy megint múzsának leszek szólítva.

Ja és hogyan néztem ki? Arról egyenlőre csak annyit, hogy ha indultam volna a legcsúnyábbaknak való választáson, kétség nélkül én nyertem volna meg a fődíjat. 

- Ji Woo egy pillanatra tartanád a vonalat? Valaki percek óta a csengőmön ül..

Ji Woo szipogva kierőszakolt magából egy igent, majd eleget tett a kérésemnek.

Fogalmam sem volt róla, hogy kire számítsak az ajtó túlsó feléről, de ő lett volna az utolsó személy az életemben, akire valaha is gondoltam volna.

- Te mégis mi...a? - néztem értetlenül a fiúra, akinek a szeme is alig látszott ki, úgy a fejébe volt húzva a sapka.

- Könyörgök engedj be, életet mentenél vele! - összekulcsolt kezekkel könyörgött az ajtóm előtt.

- Honnan tudtad, hogy hol lakom?! - vontam őt idegesen kérdőre. 

- Egy csapatnyi sasaeng üldözz, könyörgök! - ismételte meg még egyszer.