16.

350 54 2
                                    

•Jungkook•

/elnézést a hibákért,reggel átnézem/

Feltűnően békés volt az itthoni légkör.
Végig vezetve tekintetem szobámon, minden ugyanúgy állt, ahogyan itt hagytam.Szeretem a szobám,mindig ide vackoltam be magam.Az iskola első évét nehezen viseltem lelkileg. Nehéz volt apáék biztonságot nyújtó jelenlétük nélkül.Egyedül voltam,még csak ismerős arc se volt sehol a láthatáron.
Egyedül Kasmír volt ott nekem.Egy gyönyörű fríz lóval büszkélkedhettem, melyet csikó kora óta én neveltem.
Emlékszem az első összetalálkozott tekintetünkre.Néha-néha megbotlott, míg elért hozzám.Mindenki érezte,hogy mi ketten már összetartozunk.
Kezdetben egy közeli tanyára vittük, ahol bértartó lettem.Ott kezdtem el megtanulni a lovas élet minden titkos kis dolgát. Volt ott egy edző is, aki segített megtanulni az alapokat.Örök hàlám kíséri.Ahogy apuékat is,  nélkülük sehol sem lennèk.
Taehyung vállamon lévő érintése rázott ki elmélkedésemből.
Mosolyogva fordultam felé majd mély csókba invitáltam.
Imádtam érezni ahogy kis idő után átveszi az irányítást.Kezét hajamba túrva húzott még közelebb magához.
Másik keze nem sokáig tétlenkedett. Ölébe kapott.A fekvőhelyünkig hátrált, majd ledöntve rá felém mászott.
Azonban hamar felülkerekedtem rajta,csókunkat továbbra sem szakítva meg.Csipőjére ülve fogtam arcára vadul csókolva továbbra is.
Gondolva egyet lazán kezdtem ringatózni Taehyung ágyékán ,amitől halk nyögések hagyták el ajkait.
Kisebb mosolyora húzódott szám,jó volt látni,ahogy miattam jöttek ki ezek a hangok belőle.
Még nem történt semmi sem köztünk.
Ezért minden új volt amit átéltünk.
A reggeli után kissé tele hassal jöttünk fel. Ezektől a mozdulatoktól pedig a hányingerem jelentkezett. Leszállva Taehyungról feküdtem le mellé.
Tanulság 1.:teli hassal sose játssz!

-Tudod mi jár most a fejemben?-kérdezte miközben a plafont bámulta.

-Hm?-hümmögtem kérdésére,lusta voltam válaszolni.

-A megismerkédünk-felelte mosolyogva.

-Emlékszem,ahogyan duzzogva indultam gratulálni neked-nevettem fel kissé az emlékre.

A pálya szélén nyújtottam mikor a igazgatónő sietett elém.Izgatottan kívánt sok sikert, majd mutatta be az új diákot.
Ő lenne Taehyung.Már az érkezése napján beszállt az iskola által megrendezett vágtára.
Kissé sokkolva látványára,fogtam vele kezet.
Majd tetőtől-talpig szemérmetlenül végig mértem.
Ezüstszőkén csillogó haja kissé kocósan állt fejebubján.
Világos barnán csillogó szemei bőszen méregették testem porcikáit.
Telt mégis vékony ajkai hívogatva integettek,szirén hangjával rátéve.
Ahogy megszólalt végig futott rajtam a libabőr ,mély hangja kissé felcsigázóan hatott rám.
A versenying által fedetlen bőre csillogva babonázta meg a körülötte lévő embereket.
Kobakját felvéve egy bicentéssel kívánt kéz és lábtörést.
Itt szerettem bele Kim Taehyungba.
A versenyen nagyjából negyed méterrel előzött meg. Durcásan álltam elé,jobbomat nyújtva felé.
A gratuláció után sietve igyekeztem vissza Kasmírral az oldalamon az istállóba.
Miutan leápolva vezettem vissza helyére egy alma adás után ,szobám felé vettem az irányt .
Azonban az istálló és a kollégium közötti úton egy kéz húzott be a bokorba.
Lányokat megszégyenítve sikítoztam,azonban egy számra vándorló kéz megakadályozott ebben.
Ijedten kaptam elrablómra tekintetem,Taehyung.
Nevetve engedett el,majd kezdett bele mondandójába. Itt hívott el egy közös vacsorára afféle randira.
Itt lettem bizonyos abban ,hogy igenis létezik szerelem első látásra.

-Csodás emlék!A gyerekeinknek tuti elmesélem!-fordult felém teljes testével.

Bizsergés öntötte el testem,közös gyerekek.Reméltem,hogy ő is velem képzeli el jövőjét.Miután felocsúdtam újabb gondolatmenetembôl,
sietősen húztam magamhoz egy követelőző csókra.
Kellemes elfoglaltságunkat apu hangja zavarta meg. Vendégek jöttek.
Taehyunggal az oldalamon lassan araszoltunk le a bejáratig.
Egy szőke hajú férfi lépett be rajta mögötte pedig kézen fogva egy jóval kisebb barna hajú nő.

Illedelmesen köszöntünk a két idegennek majd apu beinvitálta őket az étkezőbe.
Semmi érdekeset nem találtam bennük, így különösebben nem keltették fel még az érdeklődésemet. Mondjuk a férfi név szerint Yoongi elég helyes.
Taehyung kissé meghúzva karomat kérlelt,hogy induljak meg végre.
Azonban egy dolgot nem tudtam félre tenni...apa felettébb különösen csillogó szemeit amelyekkel a férfit vizslatta.

•••••••••
Annyeonghaseyo!
Nem bírtam magammal,ígyhát íme a 16.rész!
Remélem tetszett ez a Vkook rész!
Igény esetén máskor is lesz ilyen!😊
Szóval ha szeretnél máskor is ilyesmi részt ,kérlek tudasd velem valamilyen módon! Legyen az komment,üzenet ,bármi!📝💬
Köszönöm ha megteszed!❤️
Ha egyszerűen csak tetszett ne felejts el csillagot nyomni!🙈⭐️
Biztatásként és persze nyomóerőként hatnak eme tettek!
Nagyon szépen köszönöm ha bárki is megteszi!❤️❤️❤️
Köszönöm a 1300+ megtekintést és a közel 300 szavazatot!Elképesztőek vagytok!!!
Bocsánat a sok szövegért!
Ahnnyeonghi jumuseyo!🌛
2018.07.24.
-Tria

KÁROS SZENVEDÉLYEK - SOPE [befejezett]Where stories live. Discover now