Feel the same way |✓|

《37. fejezet - Meglepetés?《

-Készen állsz? - kérdezte Cam.

-Természetesen nem - szedtem gyorsabban a levegőt.

-Maya, jól vagy? - tette a vállamra a kezét Szilveszter.

-Természetesen nem - válaszoltam ugyanúgy.

-Ne aggódj, a szüleid boldogok lesznek, hogy láthatnak - mosolygott rám kedvesen.

-Az egy dolog, de hogyan mondjam el nekik, én erre még nem állok készen - pánikoltam be.

-Örülni fognak neki - nyugtatott Szilveszter.

-De... de mi van, ha nem? Istenem, hol van Shawn, amikor szükségem lenne rá? - temettem a fejemet a tenyerembe.

-Pont mögötted - suttogott a fülembe valaki.

Megfordultam és Shawnnal találtam szembe magam.

-Shawn! - öleltem át boldogan. - Hogyhogy itt vagy? Nem Londonban kéne lenned a szüleiddel és Rachellel?

-Anyáék elküldtek, hogy itt nagyobb szükség van rám. És azt hiszem igazuk volt - mosolyodott el.

-Istenem, de örülök neked! - öleltem át újra.

-Menjünk be és üdvözöljük a családodat - mosolygott rám.

-De... mit fognak mondani? - ijedtem be újra.

-Nyugi - mondta egyszerre mindenki.

-Oké, oké - forgattam meg a szemem.

-Azt hiszem én megyek - mondta Szilveszter. - Maya, örülök, hogy láthattalak és jóban lettünk - ölelt át, majd Cameronhoz fordult. - Cam, örülök, hogy megismerhettelek.

-Én is örülök - mosolyogott a bátyám és kezet fogtak.

-Shawn, hadd gratuláljak a gyerekhez - mosolygott Shawnra. - Nem volt alkalmam bemutatkozni. Baráth Szilveszter vagyok.

-Shawn Mendes - mosolygott Shawn is és kezet fogtak. - És köszönöm - ölelte át a derekamat mögém állva és a kezét a hasamra tette, amin már kicsit látszott, hogy valaki van ott bent.

-Köszönöm, hogy elhoztál minket ide - néztem a magyar fiúra hálásan.

-Ugyan, én köszönöm, hogy lehetőséget adtál, hogy bocsánatot kérhessek. De most már tényleg megyek. Az öcsém már vár.

-Oh, Máté, ugye? - kérdeztem emlékezve, hogy 5.-ben volt elsős az öccse.

-Aha - bólintott.

-Üdvözlöm őt is - mosolyodtam el.

-Átadom. Sziasztok! - intett és beült a kocsijába.

-Szia! - köszöntünk el és elhajtott.

-Hát... itt az idő - fogta meg a kezemet Shawn.

-Srácok... - szólalt meg Cam.

-Igen? - néztünk rá.

-Nem mondtam még, de... örülök, hogy ti örültök. Jó szülők lesztek - mosolyodott el.

-Cameron, ne mondj ilyeneket - érzékenyültem el egy pillanat alatt. - Köszönjük - öleltem át a bátyámat. - Szeretlek - suttogtam.

-Én is téged - suttogott vissza.

És tényleg elérkezett a pillanat. Szembe kellett néznem a szüleimmel, akik felneveltek és a sajátjukként szerettek.

A bőröndjeinket megfogva a kapuhoz sétáltunk és becsengettünk. Egy kiskutya futott elénk, majd megjelent apa is. Ledöbbenve nézett minket.

-Drágám, ki az? - kiáltott anya neki.

De mivel apa nem válaszolt, anya is kijött.

-Maya! - kiáltott meglepetten.

-Meglepetés? - tártam szét a kezem mosolyogva.

-Gyertek be, jajj, de örülök, hogy látlak titeket - nyitotta ki az ajtót nekünk.

-Örülök, hogy itthon vagy Maya - mosolygott apa.

-Én is örülök, hogy itt vagyok - nevettem el magam és átöleltem.

-Shawn! - ölelte át anya a barátomat. - És Cameron! Micsoda meglepetés.

-A testvéreid nincsenek itthon. Mindegyik barátnőzik. Illetve a kisöcséd bent van, de beteg lett - mondta apa.

-Szegényem - sajnáltam meg egy pillanat alatt.

-De biztos vagyok benne, hogy nagyon fog örülni neked - mondta anya.

-Cameron. Milyen az élet Kanadában? - kérdezte apa a bátyámtól, miközben anya beinvitált minket Shawnnal.

-Meséljetek! Milyen a suli? Hamarosan érettségi - kezdte anya a társalgást.

-Mindjárt mesélek róla, de előtte hadd öleljelek már meg - nevettem fel.

-Sajnálom - nevetett anya és megölelt.

És olyan történt, amire nem számítottam. A baba először rúgott. És anya megérezte. Még a pulóveren keresztül is.

-Ez mi volt? - kérdezte, miután elengedett, én pedig döbbenten néztem le a hasamra, majd Shawnra.

-Maya, jól vagy? - pattant fel Shawn a székről, mikor látta, hogy lefehéredtem.

-Shawn... - kezdtem halkan a hasamra rakva a kezem, miközben Shawn leültetett a székre. - Shawn... - érzékenyültem el. - Éreztem.

-Tessék? - kérdezte értetlenül.

-Éreztem őt. Először rúgott - mondtam könnyezve, teljesen megfeledkezve anyámról, aki még mindig ott állt, lassan felfogva a dolgokat.

-TE TERHES VAGY?! - kiáltott fel.

-Anya... - kezdtem ijedten.

-Mi történt, ki érkezett? - lépett be az ikerpár. - Maya!

-Sziasztok - mosolyodtam el kínosan.

-Hát te? Hogyhogy itt? - kérdezte Hanna.

-Meglepetés volt - mondtam.

-Meg az is, hogy terhes vagy! - förmedt rám anya.

-Nagynéni leszek? - kérdezte Dóri és Hanna ledöbbenve.

-Igen - bólintottam.

-Nagynénik leszünk! - kezdtek el ugrálni és átöleltek.

-Hé, hé. Vigyázzatok! - szólt rájuk mosolyogva Shawn.

-Te meg apuka leszel! Viii - ugrottak Shawn nyakába, aki nevetve ölelte át őket.

Anya még mindig dühösen nézett engem. De ezt az ikrek megváltoztatták.

-Anya, nagymama leszel. Nem is örülsz? - fordultak felé az ikrek.

-A testvéretek még csak 18 éves! - kezdte anya.

-Na és aztán? Véletlen eset, előfordul. Nem? - kérdezte apa.

-Már te is? - kérdezte anya.

-Te most azért haragszol a lányodra, mert ugyanaz megtörtént vele, mint veled? - köpte el anya kis titkát.

-Igen, mert ő meghalt! - kiáltotta idegesen, mire mindenkiben megfagyott a vér.

Én pedig pánikolni kezdtem...

♡♡♡♡♡♡♡♡

Hát... ez is elérkezett. Hamarosan iskola, én pedig visszatértem. Sok-sok élmény van mögöttem és nagyon remélem, hogy nektek is. Lassan jönnek majd a részek, csak... hogy is mondjam. Kicsit nehéz volt a nyaram, így nem nagyon tudtam írni. De az iskola kezdetével megpróbálok!

♡♡♡♡♡♡♡♡