Feel the same way |✓|

《45.fejezet - Váratlan események《

Sosem gondoltam volna, hogy megérem azt a napot. Azt hittem megbukok. Azt hittem, hogy ennyi, kész, nem fogok soha leérettségizni. De megtörtént. És akkor, ott álltam Shawn mellett, talárban, a ballagásom napján.

-Mindenkit köszöntök ezen a szép napon! - kezdte az igazgató. - Azért gyűltünk ma itt össze, hogy elballagtassuk a két végzős osztályt…

És kezdődött a nagyon unalmas beszéd. Ezen sokszor gondolkoztam. Miért van az, hogy minden igazgatói beszéd unalmas? És neked végig kell állnod, mert ez a dolgod tanulóként. És sajnos akkor is, ha az a ballagásod napja. Mert nem, még nem ballagtál el és még az iskola tanulója vagy. Oké, eltértem a témától.

Na de igen. Az igazgató beszélt, bla bla bla. Unalmas volt, mint mindig. De végig álltuk. Aztán elkezdték kihívni az embereket. Mindenki mondott egy kis beszédet.

-Maya Dallas! - mondták a nevemet a mikrofonba, én pedig remegő végtagokkal indultam ki.

A szívem a torkomban dobogott és hasam kis lakója is terrorizálni. De ezzel nem tudtam akkor foglalkozni. Túlságosan lefoglalt, hogy összeszedjem a gondolataimat a beszédhez.

Az igazgató mosolyogva fogott velem kezet és átadta a bizonyítványomat. Oda álltam a mikrofon elé és vettem egy nagy levegőt.

-Szeretném megköszönni a segítséget a családomnak, akik bár nem lehetnek itt, de remélem büszkék vagytok rám - mosolyodtam el. - Köszönöm a bátyámnak, hogy segített és bátorított ebben az évben. Meg kell, hogy mondjam, rövid időszak volt. Köszönöm a barátaimnak is, mert mindig ott álltak mellettem, történjen bármi is. És köszönöm neked, Shawn. Mert nélküled nem ment volna. Annyi minden történt, hogy csak felsorolni évekbe telne. Köszönöm, hogy mellettem vagy. És köszönöm az osztálynak. Srácok, itt a vége. Hiányozni fogtok, őszintén. Ez alatt az egy év alatt annyi mindent tanultam tőletek. Annyi boldog pillanatot éltünk meg és annyi mindent adtatok nekem. Emlékeket, felejthetetlen pillanatokat, boldog napokat, barátságokat és nem utolsó sorban egy olyan évet, amelyre kiskorom óta álmodok. Köszönök mindent. Köszönöm a tanároknak is, hogy megértőek voltak és köszönöm az igazgatónak, hogy egy ilyen jó intézményt igazgat. És most… - álltam meg egy pillanatra, - mehet a menet. 28 diákot engedtek ki. Élet, vigyázz, mert jövünk!

Ezzel elhagytam a színpadot. Mindenki tapsolt, én pedig mosolyogva mentem vissza a helyemre. Páran az úton lepacsiztak velem, Shawn pedig boldogan ölelt át. Persze, hogy ilyenkor öntött el az adrenalin. Mikor túl vagy mindenen. És akkor remeg a kezed és lábad és úgy érzed nem tudsz megállni a lábaidon. Mikor leszakad minden teher a válladról, hiszen hé! Épp most ballagsz el! Nincs több tanóra, nincs több tanár, nincs több vizsga és dolgozat. Mindenkinek kívánom azt az érzés, ami akkor öntött el engem.

A ballagás természetesen ment tovább, de nagyon nem emlékszem. Bennem volt valami. Éreztem, hogy jelentőségteljes pillanat következik. Amely eldönti, hogy hogyan tovább. Amely eldönti az egész jövőmet.

Arra eszméltem fel, hogy Shawn befejezi a beszédét és mindenki mosolyogva tapsol. Kicsit rosszul éreztem magam, amiért nem figyeltem oda és fogalmam sem volt miről beszélt.

-Hát itt a vége… - mondta, mikor visszaért hozzám.

-Itt a vége… - suttogtam.

-De végre leérettségiztünk. Ami azt jelenti, hogy munkába állunk és összeköltözünk - mosolyodott el.

-Pontosan - értettem egyet.

Tapsolni kezdtünk, mert valaki ismét befejezte a beszédét.

-Várod már? - kérdezte.

-Ez csak természetes - mosolyogtam rá. - És te?

-Mást nem is várhatnék jobban - mosolyogott.

A kis hercegünk rúgott egyet a hasamban.

-Azt hiszem megsértődött - kuncogtam.

-Bocs Jack. Téged jobban várlak az összeköltözésnél - fogta meg a kezem és kissé lejjebb hajolt, hogy Jack hallja.

Ja, igen. Kiderült, hogy kisfiút várunk. Tudtam, hogy valamit nem említettem…

És itt következik az, ami mindent megváltoztatott. Ami végleg eldöntötte a sorsomat.

-Gyere hozzám - mondtam ki gyorsan.

-Mi? - nézett rám Shawn, de nekem olyan vörös volt az arcom, hogy képtelen voltam ránézni.

-Gyere hozzám - ismételtem meg. - Veled akarom leélni az életemet. Megöregedni és gyerekeket nevelni.

-Ne lopd a szövegem - fogta meg az államat és maga fele fordította. Aztán letérdelt elém. Minden szem rajtunk volt. - Maya Dallas. Kiskorunk óta legjobb barátok voltunk. Aztán te elköltöztél. Azt hittem megszakad a szívem. Azt hittem sosem foglak újra látni. De a sors másképp tervezte és múlt nyáron újra találkoztunk. Szerelembe estünk egymással. És nehézségek árán, de összejöttünk. Életem egyik legszebb napja volt. És most itt vagyunk. És én el akarom neked mondani, hogy mennyire szeretlek, de az lehetetlen. Lehetetlen megfogalmazni. Legjobb barátomból barátnőmmé váltál és most arra kérlek, hogy légy ennél is több nekem. Arra kérlek, hogy töltsd velem az életedet. Szóval Maya Dallas… megtennél a világ legboldogabb emberévé és hozzám jönnél? - kérdezte Shawn.

A könnyeim folytak az arcomon, akárcsak dézsából öntötték volna. Egy hang sem hallatszódott. Még a lélegzetüket is visszafolytották.

-Igen - mondtam boldogan sírva.

Shawn felállt és átölelt. Sírva fúrtam a fejem a vállába és folyamatosan egy szót ismételgettem. Igen.

♡♡♡♡♡♡♡
Hát srácok… elérkeztünk ehhez a naphoz is. Shawn és Maya eljegyezve, Feel the same way befejezve.

♡♡♡♡♡♡♡