Feel the same way |✓|

《22.fejezet - Szilveszteri balhé《

Egy nappal szilveszter előtt leutaztunk Californiába. Hát... sokkal melegebb volt ott a tél, mint Kanadában. 

-Mikor érünk odaa? - kérdezte Rachel nyűgösen, aki legelőször elöl ült Cam mellett, majd hátramászott hozzánk, mert aludni akart. Azt viszont egy órája abbahagyta és azóta ezt kérdezgeti.

-Még egyszer megkérdezed, én esküszöm mindenre, hogy leütlek - fordult felé Shawn.

-De unatkozooook - nyavalygott.

-Mint mindannyian, de nem tudunk ezzel mit csinálni - sóhajtottam.

-De ajj - fordult ismét az ablak felé.

Már megnyugodni sem mertünk, mert tudtuk, hogy pár perc múlva újra megkérdezi. És találjátok ki mi történt... Ismét megkérdezte!

-Hamarosan. Esküszöm - mondta Cam fáradtan a visszapillantó tükörből a barátnőjére nézve.

-De unatkozooook - sóhajtott Rach, majd felkiáltott örömében: - MEKIII! ÁLLJUNK MEG, ÁLLJUNK MEG!

-Én esküszöm letagadom, hogy ismerem - suttogta Shawn, miközben Cam lekanyarodott az útról és megállt a Mekinél.

Felkuncogtam, majd kikötöttem magam. Shawn felszabadulva szállt volna ki a kocsiból, ha Rachel nem mászik át rajtunk és még előttünk ki nem ugrik az autóból, aminek valójában az lett a vége, hogy Rachel és Shawn is a földön végezték. Én megúsztam ezúttal. Nevetve kaptam elő a polaroid kamerámat, amit Shawntól kaptam. Lefényképeztem a Mendes testvéreket, ahogy még mindig a földön feküdtek, majd picit megrázva a képet vártam, hogy előtűnjön az, amit pár másodperce élőben láthattam.

-Azért elég menő, hogy egyből megkapod a képeket - vette ki a kezemből a képet Cameron.

-Ühüm - mosolyogtam. - Mindig is szerettem volna egy ilyet és most, hogy van, minden fontos és értékes pillanatot meg szeretnék örökíteni.

-Azt azért ne hagyd ki, hogy azóta szeretnél sokkal jobban ilyennel fotózni, amióta láttál Life Is Strange végigjátszásokat. Igaz, hogy lényegében magyarul, így a felét sem értettem, de ez egy fontos pont - vigyorgott Rachel.

-Csssh, ezt nem kell mindenkinek tudni - somolyogtam, aztán elnevettük magunkat.

Végül összeszedtük magunkat és elindultunk a Mekibe. Nem írnám most le nektek az evést, hisz nem történt sok dolog, csak értelmetlen dolgokról beszélgettünk. Így "magic time skip" egészen odáig, hogy a nyaralónál már vártak a többiek minket. Úgy látszik, hogy nem csak mi döntöttünk úgy, hogy előbb lemegyünk. Kiszálltunk a kocsiból és Rach azonnal Gilinsky nyakába ugrott, aki ugye számára olyan volt, mint egy második báty. Én természetesen Johnsont öleltem át. Ha most ez egy film lenne, lehet, hogy abban a pillanatban elindult volna egy zene. Mondjuk a Find my way back... vagy valami más. De mivel ez nem egy film, hanem az életem, csak mi voltunk és az viszontlátás öröme.

Miután mindenki átölelt mindenkit, hangoskodva vonultunk be a házba. Egyből helyet foglaltunk a nappaliban. Na most, hogy kik voltak ott: Nash és Hayes, a két Jack, Aaron és Matt, és mi négyen. Nagyon nem hiányoltuk a Sartoriusokat, de azt hiszem ez érthető. Mindenesetre mindannyian élveztük, hogy újra együtt van a nagy csapat.

Azt a napot (már ami maradt belőle), beszélgetéssel töltöttük. Mindannyian elmeséltük, hogy mi történt velünk, amióta nem találkoztunk. Például a Jackek új albumot készítettek. Vagy éppen Hayes, aki bekerült végre a kosárcsapatba és megnyert egy meccset. Azaz ő dobta győztes kosárt. Büszke vagyok és voltam is rá. És ott van Aaron és Matt, akik összeköltöztek, mert kidobták a szüleik őket. Hogy miért? Mert sok-sok év rejtegetés után kiderült, hogy melegek. Félve mondták el nekünk is, de mi megértőek voltunk. Legalábbis másodjára. Először mindenki ledöbbent és emésztgette ezt a dolgot. Végül Rach és én reagáltunk és egyszerre öleltük át a két fiút, akik még mindig remegtek. Letérdeltem eléjük (földön ültek) és megfogva a kezüket beszélni kezdtem.