You belong with me-Marcus&Martinus FF (HUN)

8. rész

Maradj itt. Kérlek!- motyogta, és érződött az alkohol tipikus szagja a szájából. Megrészegedtem tőle. A tömény ital szagjától.

- Te is igy akarod... Hiszen te magad küldtél el. Nem fogok itt maradni, amugy is mindjárt lekésem a vonatomat-mondtam kegyetlen haraggal a hangomban. - legyen jo a hétvégéd! - huztam el a ''jo'' szócskát gunyosan, és azzal elindultam a közeli vonatállomásra.
A vonatállomás valóban közel volt, csupán két utcasaroknyira a nyaralótól(amibe mostantól soha többé, be nem teszem a lábamat).

A vonatom megérkezett, és én elsőként szálltam fel rá. Itt akartam hagyni ezt a helyet, és otthon akartam lenni, a szobámban.

A vonaton gyér utastömeg volt. Este sosincs akkora nyüzsgés mint nappal.
A bőröndömet hurcolva magam után kitártam egy üres vonatfülke ajtaját, és nagy nehezen feltettem a bőröndöm. Leültem egy ablak melletti székre, és az ébresztőmet beállítva dőltem hátra a székre, és az esti kilátást szemlélve, nyomott el az álom.

Arra ébredtem ,hogy valaki a fülkében hangos zajjal gyűr össze egy palackos üveget.
- Mindjárt megérkezünk.-szólalt meg nem sokkal később.

- Te is Trofors-ba tartasz?- kérdeztem meglepetten.

- Csak ott van a következő vonatomnak az indulópontja....de akkor bizonyára te valahol ott élhetsz.-mondta vigyorogva.

- Ki vagy?-kérdeztem érdeklődve a fiút.

- Jaj tényleg, még be se mutatkoztam....a nevem Adam. És te....

- Én Sarah vagyok.

- Fura az akcentusod. Esetleg máshonnan származol?

- Eltaláltad...erdélyi vagyok igazából.-mondtam mosolyogva.
- Na és te? Honnan jössz, hová tartasz?

- Én is erdélyi vagyok, csak szerintem nem onnan ahonnan te...Arad a szülőhelyem. És hogy hova tartok? Azt hiszem Oslo-ba. Valamilyen hozzátartozom vár odakint engem.-mondta mosolyogva, miközben leszedte a bőröndjeinket.

- Csak azt hiszed?- kérdeztem meglepődve. - Hogy lehet azt hinni hogy valahová tartasz?-érdeklődtem.

- Ugy hogy nem tudom biztosra. Vagy egy Oslo közelében levő falu, vagy Oslo, mint maga a város...ezért csak azt hiszem. Érted?-magyarázta el nekem.

- Valamennyire.

- Esetleg adhatnál valamilyen elérhetőséget, hogy még tudjunk a közeljövőben is beszélgetni... Nagyon jo társaság voltál.-mondta vigyorogva.

Gyorsan lediktáltam neki a számomat, és ő is nekem a sajátját. Mire végeztünk ezzel, a vagon ajtaja kinyitódott, mi meg leszálltunk.
---------------------------------------------------

Moni álmosan tárta ki nekem az ajtót, látszott rajta hogy én költöttem fel. Hajnali 3-ra értem haza, Trofors-ba, de mégsem voltam álmos. Moni viszont igen..
Láthatta rajtam hogy most nincs kedvem beszélgetni, igy nem kérdezett semmit.
Végül is nem maradt le semmiről...csak egy eseménydús napról. Mindegy....

Gyorsan felvágtattam a szobámba, és Moni is elment aludni. Ledőltem az ágyamra és a többit meg tudjátok...a hangtalan sírás, a zenelejátszó, aminek segítségével nyomott el az álom...

Szóval, most itt vagyunk. A jelenben.

Reggel felkeltem és a párnámámat szorosan a mellkasomhoz ölelve konstatáltam, hogy ez valóban az én szobám, és tényleg fogtam magamat és eljöttem onnan.
Már most hiányoztak a fiúk, főleg Tinus, de iszónyúan fájtak a szavak, amiket a fejemhez vágott. Jobban belegondolva sokkal jobb, hogy így alakult. Josh természetét ismerve kordában tudja tartani a három fős csapatot. Rám amúgy sem volt szükség...csak egy hamis csókra kellettem.
Szomorú fejjel mentem a fürdőszobába, és a tükörképemet látva elszörnyedtem a látványtól. Hajam csapzott volt, a testemen folyt a víz, a kevés rimmel is lefolyt a szememről... Ha már a szemeimnél tartunk, azok is táskásak voltak a késői lefekvéstől, és lilás karikák helyezkedtek el a szemeim alatt. Ez a látvány után természetesen rögtön a zuhany alá vetettem magamat.
A zuhanyfülkéből kilépve frissnek és életrevalónak éreztem magamat. Végre önmagam lehettem, és senki nem mondta meg ,hogy mit és hogyan csináljak.
Felöltöztem majd lesétáltam a lépcsőn. Moni és a két kisebbik testvérem, név szerint Walter és Lisa már lent voltak, és reggelizni készültek. Mikor a két kicsi testvérem meglátott elkerekedett a szemük és Lisa oda is futott hozzám és szoros ölelésbe vont. Nevetve öleltem vissza majd fel is emeltem.
-Hogyhogy itthon vagy? Anya azt mondta hogy a hétvégén Josh-sal elmentek egy nyaralóba...-kérdezte Lisa.

- Hát...ugy is volt, elmentünk a nyaralóba, aztán én hirtelen rosszul éreztem magam és hazajöttem egy vonattal.

- Mi volt a gond, Sarah? Miért nem érezted jól magad?-aggodalmaskodott Moni azonnal.

- Csak rosszul éreztem a hasamat, de mostmár minden rendben.-feleltem azonnal. Reméltem hogy nem veszi észre hogy teljes mértékben hazudok, mert nem akartam még egy bajt a nyakamra. Örültem annak hogy végre otthon lehetek.
- Ömm...Moni?

- Igen, drágám?

- Csak azt szeretném kérdezni, hogyha nem nagy gond, akkor kimennék ma valahova a természetbe dalokat írni...ti is jöhettek ha szeretnétek.

- Szerintem mi ma maradunk egy kicsikét itthon. Neked is ezt tanácsolnám, hiszen még alig ismersz minket. És mi is alig ismerünk téged. Mióta itt vagy, minden napra volt valami programod, amivel természetesen nincs baj, csak...csak úgy érzem hogy te nem akarsz beletartozni a családi körünkbe. Természetesen tudom, hogy nagyon nehéz lehetett az amikor a nagymamád meghalt és szeretnéd lekötni a figyelmed, de a kistestvérkéid is és én is szeretnénk igazán megismerni. Egy annyira hogy bízhass bennünk. Mint Josh-ban.

- Rendben...-mondtam végül és leültem én is az asztalhoz reggelizni. Évek óta nem reggeliztem... Most is csak azért ültem le hogy beszélgetni tudhassak a családommal.
A reggeli folyamán rengeteget tudtam meg Móniról és a családjáról... Például azt hogy Moni egyedül neveli a gyermekeit, mert a férjével elváltak, meg azt is hogy anyukám rengetegszer járt itt látogatóban, zenei pályafutása alatt, és hogy mindketten elválaszthatatlanok voltak. Moni és anyukám, Beatrix. A könyvekre rátérve megtudtam azt is hogy anyukám könyvei voltak a szobámban a polcomon, és mily meglepő nekem is azok a kedvenceim.. Úgy érzem rengeteg dologban hasonlítok anyukámra, és ezidáig nem is tudtam róla. Miután megreggeliztünk, én felmentem a szobámba( amiben egykor anyukám aludt), és valami elfoglaltság után kutattam. Elővéve a telefonomat megakadt valamin a szemem. Josh írt üzenetet, méghozzá nem is akármilyet... Idemásolom:
" Megölöm ezt a barmot!"
A szivverésem hirtelen felgyorsult, és nem tudtam mit irjak vissza hogy Josh meggondolja magát és ne nyuljon Tinus-hoz. Agyamban csak ugy kattogtak a gondolatok, de semmi értelmeset nem tudtam odaírni, a billentyűzetemmel. Tinus nem tud jol hazudni ezekszerint...gondoltam, majd lezártam a képernyőjét a telefonomnak és a legtávolabbi sarokig dobtam.

Kedves olvasóim!

Tudom hogy ma nem péntek van, és tudom hogy péntekre igértem a részt, de tegnap képtelennek éreztem magamat, ahhoz hogy részt irjak. Ezzel a telefonom is egyet értett, mert ahogy bementem a WattPad nevezetű aplikációmba, a telefonom fogta magát és kikapcsolt.
Hát nagyon kellemes érzés volt, mikor ez történt...mit ne mondjak...de most végül megírtam a részt, és szerintem ez nem lett a legjobb fejezetem, mert szerintem unalmasra sikeredett, de ezt inkább rátok hagyom hogy döntsétek el ti...
Szóval!

Hogyha tetszett a rész akkor nyomj rá egy vote-ot, vagy tudasd velem véleményed a komment szekcióban!
Köszönöm hogy elolvastad!

Evelin voltam, sziasztook!