You belong with me-Marcus&Martinus FF (HUN)

17. rész

– De nekem nincs is testvérem....-értetlenkedtem.

–Titi.. Ő még nem tudja?-kérdezte Mac Tinustól, aki csak beletaposott a fékbe, mire mi előre dőltünk.

–Ezt a témát most lezárjuk!-kiáltotta el magát.

–De mér'? Ez olyan dolog amit Sarah-nak is illik tudni. Vagyis....

–Mac halgass már az istenért! Csak rontasz a helyzeten.-kiáltott Macre Tinus.

–Nem értem...miiii?? Miről van szó?-kérdeztem türelmetlenül.

–Mac...értsd meg hogy nem azért mondtam el neked hogy elkotyogd.-fordult Mac-hez.

–Jól van. Jó. Jó.-tette fel a kezét Marcus, Tinus meg újra elindította a kocsit. Én még mindig értetlenül néztem magam elé, és probáltam kitalálni, mit nem akarnak elmondani nekem, és miért nem akarják elmondani.

–Valaki beavatna engem is???- kérdeztem ingerülten, és már kezdtem unni, hogy senkitől sem kapok választ.

Síri csend.

Csak a motor zúgását lehetett hallani, meg a halk rádiót, ahol váltogatták egymást a jobbnál jobb dalok.

–Szuper...-sértődtem meg. –Tudjátok...már unom, hogy mindenki gyerekként kezel, hogy mindig amikor van valami, én nem tudhatok meg semmit se belőle, mert én különkiadás vagyok, el vagyok taszítva az emberektől. Már unom hogy úgy tesztek mintha minden rendben lenne, miközben jó nagy szarban ülök, és az életem egy nagy kalap szar. Soha semmi sem jön össze nekem, soha senki sem vesz észre, hogy létezek én is, hogy itt vagyok, és kérdeztem valamit.
De ha akarjátok, nem is kell megszólalnotok, de cserébe hagyjátok nekem is, hogy azt tegyem amit én szeretnék, ami jelen pillanatban az, hogy ki akarok szállni innen, és gyalog világgá menni... Szóval vagy válaszoltok vagy tényleg kiszállok.-tettem a kocsiajtó kilincsére a kezem kiszállásra készen.

Tinus idegesen masszírozta a homlokát míg Mac ledöbbenten nézett maga elé. Nem szólaltak meg mire vettem a célzást. Nem fogják elmondani.
Lenyomtam a kilincset, és kiugrottam a még mozgásban levő autóból. A nyitott ajtajú kocsi gyorsan lefékezett, és Tinus szállt ki belőle.

–Te komolyan megőrültél? -kérdezte idegesen, miközben két keze közé vette az arcomat. Meglepett a mozdulata, míg a bensőmet forróság öntötte el. Elfelejtettem levegőt venni, a szívem hevesen dobogott. Egy pillanatra lenézett a számra, majd kikövetelte magának a szemkontaktust, bármennyire is szerettem volna máshova nézni.

Makacsul, haragosan néztem a szemébe. Bármilyen mozdulatokat is tesz, attól még haragudtam rá. Minden okom megvolt.

–Nézd. Sajnálom. Sajnálom azt a sok szart ami veled történt, sajnálom a nagymamádat, az anyukádat, azt a sok fájdalmat amit elviseltél, általam, vagy bárki más által... De ezt az egy dolgot nem mondhatom el, bármenyire is szeretném, nem lehet.-engedett el.

–Miért??-kérdeztem a sírás küszöbén. Hangom elvékonyodott, a szemeimbe könnyek gyűltek, amiket nagyon erősen próbáltam visszatartani.

–Nem lehet.-suttogta a fülembe, és szorosan átölelt. –...mert, ....megfenyegettek. -szorított jobban az ölelésén. Felnéztem rá, láttam azt a szomorúságot az arcán. Láttam rajta hogy elszeretné mondani, de nem teheti. Amilyen szorosan lehetséges, átöleltem, talán már-már fájt neki, de azt akartam, hogy tudja, hogy itt vagyok, és ahogy lehet, úgy próbálok segíteni rajta. De ez olykor nehéz, főleg ha neked is problémáid vannak.

Ez kábé olyan, mint amikor  egy  depis mondja a másiknak hogy ne vagdossa magát. Miközben a combján ezermillió heg van elrejtve.

Most nem igazán tudom eldönteni, hogy ki milyen szerepet tölt be, de egy biztos.
Egy hajóban evezünk.

Visszatérve a valóságba újra felnéztem a sötét szemeire, mikor hirtelen egy nagyon jó ötlet jutott az eszembe.

–Azt mondtad nem mondhatod el. - jelentettem ki, mire bólintott egyet. –De azt nem mondtad, hogy nem irhatod le...mondjuk egy darab papírra...és azt majd összetépem, miután elolvastam oké?

–Sarah, te egy zseni vagy!-borzolta meg a hajamat. Majd elfutott a kocsiig.

–Naa...gyerünk már...mi tart ilyen sokáig? Szétunom az agyam.-szállt ki Marcus is, mire én csak nevetve intettem neki.
–Miez a vér a fejeden?- állt meg előttem. Értetlenül néztem rá, majd hozzányúltam a homlokomhoz. Az ujjaimon vékony vérréteg volt, amikor megnéztem újra. Szuper! Mostmár sebem is van. De jóó!
(Ah, ironia...)

–Gondolom, akkor lett amikor kiugrottam...-magyarázkodtam.

–Rossz döntés volt...- Mac aggodó pillantásokat lövellt felém, és folyamatosan az arcomat nézte.
–Tessék itt egy zsepi.-nyújtotta oda nekem. –Felitassam a vért?-kérdezte.

–Aha. Köszi.-mosolyogtam rá, és hagytam, hogy szép egyenletes mozdukatokkal valamennyi vért felitasson.

–Hát ti? -kérdezte Tinus, ahogy odaért mellénk, majd egy gyors mozdulattal a kezembe nyomta a fecnit.
Elvonultam egy fa árnyékába és kinyitottam az összegyűrt papírdarabot.

Szebb betűkkel volt írva, mint reméltem, így nem kínlodtam sokat az elovasásával. Egy ideig még nézegettem a kék tollal írt betűket, meg a lap tartalmát, majd összetéptem az egészet, és a fa üregébe dobtam az egészet, majd azt elfedtem egy kis földdel.

"Josh a testvéred, Sarah. Ha nem is édestestvér, akkor legalább fél..."  -emésztgettem magamban a sorokat. 

Hogy értsem ezt? Akkor Moni nem is Josh anyja? Megvan rá az esély, hogy anya eltitkolta volna az egyik gyerekét, pont a nagyi előtt? De miért tenne ilyet? Minek kellett neki gyerek ha nem akarta felvállalni? Vagy Josh és én csak egy véletlen voltunk?Ennyire sok véletlen azért nem lehet...
Meg kell tudnom ki a pali aki anyát anno teherbe ejtette. Rosszabb esetben palik.

Egy biztos...anyának se volt tündérmese az élete...

Nah, megjöttem ezzel is!
Kinek hogy telt a hétvégéje?
Már kiirtam, hogy jövök az új résszel a hét elejére, és úgy látszik, ezuttal ezt sikerült valamennyire betartanom.
Nagyon remélem hogy tetszett ez a rész nektek, mert én szeretném ha olyat olvasnátok ami jó is...ha pedig nem, akkor irjátok meg kommentbe, hogy mit gondoltok a könyvről, ti hogyan változtatnátok rajta. Ötletet is elfogadok!
A kommenteket előre is köszönöm!

A másik, dolog. Az, amire hiába szeretnék válaszokat kapni, egyszerűen nem jönnek....

Szeretnétek becenevet? Ha igen mi legyen?

Ezt a kérdést szerintem harmadjára raktam mar fel, és megint lehet nem fog kommentelni senki...na mindegy. Én tényleg nagyon szeretlek titeket. Pont ezért adtam meg a lehetőséget, hogy válasszatok magatoknak becenevet. De lehet senki sem akar...vagy egyszerűen lusták vagytok kommentelni, vagy nem tudom... Na mindegy.

Még egyszer! Ha van ötlet, akár a történettel, akár abecenévvel kapcsolatban, kérlek ne féljetek kommentelni. Nem harapok...😆

Ha tetszett a rész., akkor kérlek nyomj egy vote-ot, vagy fejezd ki véleményedet a komment szekcióban.
Kellemes napot nektek!

2018.11.12.