You belong with me-Marcus&Martinus FF (HUN)

13. rész

Mac hosszasan elköszönt a nézőktől, akik az insta-live-ját nézték, majd sóhajtva rám nézett.
–Hogy vagy?- kérdezte.
Meglepődtem. Nem számítottam a kérdésére, de természetesen válaszoltam neki.

– Hazudjak, vagy legyek őszinte?-kérdeztem végül vissza.

– Mindkettőt.

– Annyira csodásan....szarul vagyok- komolyodott el a hangom. Mac arcán nevetőráncokat véltem felfedezni, de több-kevesebb sikerrel visszatartotta a röhögését. Elmosolyodtam, majd egy hajtincset a fülem mögé tűrve lenéztem a kezemre, ami a Mac gitárján pihent.

–Miért vagy csodásan szarul?-kérdezte, miután köhécselt párat. Nem akartam válaszolni, a gitárt az ölembe véve kezdtem el pengetni a húrokat.
–Hahoo!-lengette meg az arcom előtt a kezét Marcus.

– Gyötör a bűntudat.-suttogtam alig hallhatóan. Remélni mertem, hogy nem hallotta meg.

–Miért?-kérdezett vissza. Áh...ezek szerint hallotta. Megráztam a fejem, majd felálltam a kanapéról. A gitárt visszatettem a gitártokba és szótlanul közelítettem meg a konyhát, hogy valami harapnivaló után kutassak. Mac szótlanul nézte végig a folyamatot, majd mikor már a konyhába voltam, vállaimra tette kezét, majd összeborzolta a hajamat. Bosszúsan lapítottam le a hajamat, majd egy pirítossal a kezembe Marcus szemébe néztem.

–Szerintem, az egész az én hibám! Hogy minden ami most elcsesződött körülöttünk...az miattam van. -sohajtottam fáradtan. Már elegem volt ebből, túl sok minden függött össze, el akartam menekülni a világ elől. Világgá akartam menni, hogy csak én lehessek és a zene.
 
– Már hogy lenne miattad?-kérdezte felcsattanva Marcus.

–Nézd....ez nekem...szóval hogy....Josh is itt lehetne nélkülem. -mondtam ki végül, miközben mogyoróvajjal kentem meg a kezemben levő piritóst.

– Nélküled itt se volnánk! Tényleg vitatkozni akarsz mert én ha akarod ráérek! -dölt a konyhapulthoz. Megvontam a vállam és eszegetni kezdtem a piritósom. Mac nem vette le a szemét a kenyeremröl. Szinte már csepegett a nyála egy kis kajáért.

–Kérsz te is?

–Jaj, köszönöm hogy rám is gondolsz. Igen, köszi. -válaszolt, mire én letettem az aprócska ennivalót a pult szélére.  A mogyoróvajat rákenve egy ujabb szeletre szólaltam én is meg.

– Én is ráérek.

Mac értetlenül nézett rám, majd a homlokára csapott, szerintem eszébe jutott az előbbi, amit mellesleg ő mondott.
–Jaa...oké. Akkor társalogjunk!-tette karba a kezét.
Bolíntottam hogy mondhatja a magáét, de nem mondott semmit. Végül én törtem meg a csendet.

– Ha bármi gondod van velem, nyugodtan mondd. Nem vagyok sértődös tipus. -vontam meg a vállam. Még mindig néma maradt a hátam mögött levő fiu. Vártam, lassan már kész voltam az ő kenyerével is, mire méltóztatott megszólalni.

–Basszus. Mogyoróvajas lett a tenyerem. -mondta mire én kérdőn és értetlenkedve néztem az előttem elhaladó Marcus-t, aki megnyitotta a csapot és a kezét kezdte el lemosni.

– Hát az meg hogy sikerült? -röhögtem el magam.

– Bocsi. Telibe tenyereltem a pirítósod. De megeheted az enyém. Tudom, hogy te éhesebb vagy.-nézett rám. Nem bírtam állni a tekintetét, kitört belőlem a röhögés. A végén már ketten röhögtünk az arcizmainkat, és a hasunkat fájlalva.

– Hát itt meg mi folyik?-kérdezte Tinus, aki nem rég jöhetett le az emeletről. Jó sokáig tartott....

–A tesód tönkretette a kenyeremet. -mondtam a könnyeimet törölgetve.