A witcher és a tünde

2. fejezet

(ez a fejezet végtelen hosszú lett. Erre nem is gondoltam, amikor megírtam. Szóval azt javaslom, ragadjatok meg egy üveg vizet és egy tál kaját, néha pedig tartsatok egy kis szünetet)

Sora az egész éjszakát a parton töltötte meditálással. Lassan lélegzett, és közben figyelt. Figyelt a tenger zúgására, a falevelek zörgésére, ahogy a szél mozgatta őket, az emberekre, akik éjszaka még a városban mozogtak, a pocokra, vakondokra a föld alatt, és minduntalan elcsodálkozott, hogy hall minden egyes hangot. Minden. Egyes. Hangot. Néha túl sok volt neki, megfájdult tőle a feje, de szerencsére Kaer Morhenben megtanították neki, hogyan szűrje ki a legfontosabbakat. Így hát koncentrált. Most a véletlenre bízta, hogy érzékeny hallása mit választ ki, és mennyire tudja hasznosítani a megszerzett információt. Lassan lélegzett, és figyelt. Majd meghallotta. Egy férfi hangja.

- Loredo legalább két tucat katonát telepített a kikötőbe, tele van velük a bordé' is. Az még hagyjá', hogy felzabájják az ellátmányt, de hogy még a nőinket sem vehetjük igénbe. Pfej – mondta a férfihang, majd kiköpött. Sora tovább figyelt, hátha mond még mást is, de most másfelé vezérelte a hallása.

- Feszültek a lakosok, és egyre jobban lehet érezni a félelmet, ahogy beljebb szivárog a háború bűze. Félek, hogy nem tudunk kimaradni ebből. Mi lesz ezzel a kicsi várossal? A lakosaival? Az emberek már egyre kevésbé tűrik meg a másfajúakat. Loredo megrontja őket a propagandáival, és a papok... Róluk inkább nem is beszélek – hangzott egy aggódó, ingerült hang.

Sora elkezdett fészkelődni, ülepét egyik sarkáról a másikra helyezte, és kezeit is megmozgatta, amik már órák óta egyetlen egy pózban feküdtek tenyérrel felfelé a lány ölében.

Teltek az órák, a kis település Flotsamon kívül elcsendesedett, s vele együtt a susogó hangok, amik a háború borzalmairól fecsegtek, a félelemről, és a kétségekről. Kézzel fogható volt a feszültség, és nem csak itt, Flotsamban, hanem egész Temeriában, Aedirnben, Nilfgaardban. Az ember embert ölt vagy másfajút, senkit sem kímélt, az állatokat eledelem gyanánt vadászták le, a szörnyeket pedig pénzszerzésként. A törpök, tündék, witcherök egyre alacsonyabb szintekre kerültek, szinte a tápláléklánc aljára, eldugva éltek, vagy üldöztetve, a witcheröknek alig akadt munkájuk, mert már nem bíztak bennük, féltek tőlük, és korcsoknak nevezték őket. Pedig mennyire esetlen az ember, és kicsi, amikor egy szörnnyel szemben találja magát. De azért akadnak még rendes emberek.

A Nap már simogatta Sora arcát első sugaraival, melengette a bőrét, és új energiával töltötte el. Ma dagály várható, gondolta magában a lány, hiszen a tengernek ezen öblének a sodrása már a térdét nyaldosta. Sora lassan lélegzett, és figyelt. Az ébredő városra, a rakodómunkásokra, akik már kora hajnalban otthon hagyták a családjukat, és kijöttek dolgozni a napi betevőért, a gyerekeket, akik már korán kimentek játszani a barátaikkal, és Cirit, aki még mindig a házban szuszogott. Valami reggelit kellett szereznie a húgának, így Sora kinyitotta a szemét, és a hangok, amik felerősödtek, elhalkultak. Már csak a tengerzúgását, a madarak csicsergését, a munkások káromkodását, és a gyerekek kacajait hallotta. Feltornázta magát térdelő helyzetéből, aztán megnyújtóztatta magát, mert kissé elmacskásodtak a végtagjai az egész éjszakás meditálástól. Viszont már nem volt annyira fáradt.

A vörös hajú lány elindult hát a kis település felé, majd a városkapu irányába folytatta az útját. Flotsamba beérve, Sora meglepődve látta a sok embert, és a másfajút vegyülni. A hatalmas akasztófa sem kerülhette el a figyelmét, amin két tünde lógott, egy fiatal fiú, és egy lány. Soranak nagyon nagy erőfeszítésbe telt, hogy ne bámulja olyan sokáig az ellilult, felpüffedt fejű holttesteket. Szinte felfordult a gyomra, és bár sok mindent látott, miután elszökött otthonról a húgával, de sose tudta elviselni a kegyetlenséget. Az akasztófának is hátat fordított, és az árusok felé vette az irány. A kofák már hangosan kínálták neki a különböző halat, különleges összetevőket, gyümölcsöt, zöldséget, ajándéktárgyakat, amuletteket, bájitalokat.