A witcher és a tünde

8. fejezet

A következő pár nap feszülten telt mind Cedricknek, mind Geraltnak, mind Sorának. Cedric nem igazán tudta félretenni a bűntudatát, és ez a viselkedésén is meglátszott. Ez ugyanúgy Sorára is kihatott, hiszen a lány úgy vélte, hogy a tünde már nem is szereti, és kezd távolodni tőle, annak ellenére is, hogy rengeteg időt együtt töltenek. A sok idő, ami megadatott nekik, meghozta a gyümölcsét, mert a lány megtanult az íjjal bánni, igaz, hogy eléggé sután ment neki, és erőtlen volt az íj felhúzásához. Sora elég kitartó volt, ezért abban a köztes időszakban, amit nem Cirivel vagy Cedrickel töltött, gyakorolt. Gyakorolt mindaddig, amíg a célzás nem ment neki, és meg nem erősödött még jobban. A másik dolog, amit megtanult Cedrictől, hogyan olvasson a körülötte lévő dolgokból. Hogyan ismerje fel, ha az erdő jelez neki vagy az állatok.

Geralt élte a mindennapjait, szörnyeket intézett el, Cirivel gyakorolt vagy Kökörcsin és Zoltan társaságában sert kortyolgatva filozofálgatott. Azonban a witchert sem hagyta nyugodni valami, és ez a valami nagyon rossz érzést keltett benne. A witcher érzékei nehéz időket jósoltak. Még ennél is nehezebbeket. Triss is megmondta neki, hogy túlságosan nyugodt most minden. És, ahogy körbenézett maga körül, el kellett ismernie, hogy talán a varázslónőnek igaza van.

És igaza is lett, hiszen egy csendes éjjelen valami készülőben volt. Egy csendes éjjelen, amikor még az erdőben sem lehetett motoszkálást, kaparászást, és szörcsögést hallani, Iorveth elindította a csapatát, nem törődött Cedric üzenetével, amiben azt írta a tünde, hogy várjanak a jelére, amikor alkalmas lehet a rajta ütés. A Scoia'tael vezér ezt nem várta meg, hanem kamikaze akció keretében surrogott a csapatával Flotsan falai felé, kikerülve Lobindent, hogy láthatatlanok maradjanak. Iorveth ezen a csendes éjjelen maga osont be Loredo szobájába, ahol a férfi már mélyen aludta az igazak álmát, nem is sejtve, hogy másnap már nem ébred fel. Iorveth ezen a csendes éjjelen saját kezűleg végzett a város vezetőjével, késével mélyen elvágva a torkát, és szándékosan olyan ívben csinálta ezt, hogy a falra fröcsköljön a vére. Loredo álmában fulladt meg a saját vérében. Egy hang nélkül. Ezalatt a többi Scoia'taeles tünde ugyanolyan csendben intézte el az őröket, majd forgatták fel a házat pénzért, kincsekért, eladható dolgokért. Viszont azzal egyikük sem számolt, hogy az egyik őr halálos sebével is összeszedte magát, és észrevétlenül elkúszott a vészharangig, amit veszettül elkezdett kongatni, mindaddig, amíg a vérveszteség miatt eszméletét nem vesztette.

Iorveth Loredo szobájában kutatva hallotta meg a vészharangot, és olyan sebesen sietett le a csapatához, amennyire csak tudott, de csapata nem is volt annyira elveszve, hiszen már egymásnak kiabáltak tünde nyelven, amihez Iorveth is csatlakozott. A hátsókijárathoz igyekeztek, de sajnálatos módon megelőzte őket egy katona, aki akkor rontott be előre szegezett dzsidával. Eközben a főbejáraton egy másik társa tört be a házba, kardját pedig azonnal kivonta a tokjából. A Scoia'tael csapatnak nem volt más választása, támadtak. Körbevették őket, és úgy próbáltak kiszabadulni innen, mint egy sarokba szorított vadállat. Iorveth parancsot kiáltott a csapatának, majd kardok feszültek egymásnak fémes csattanással, tündék, és katonák vesztek oda csöndesen.

Eközben Flotsam kicsi városában igen hamar szétterjedt a hír, hogy Scoia'tael gerillaharcosok törtek be, és végeztek Loredoval. A város lakói kétségbeesetten gyűltek össze a házak előtt, majd a kétségbeesésből düh lett, és találgatások, hogy hogyan jutottak be a tündék, és ki segített nekik. Az emberek paranoiájukból és rasszizmusukból kifolyólag Flotsamban évek óta ott élő törpökre, illetve tündékre mutogattak. A másfajúak természetesen minden vádat tagadtak, és kikérték maguknak ezeket a célozgatásokat, így a két nép nemsokára egymásnak feszültek, verekedés tört ki, ami tovább fajult valami mássá. Valamivé, amit lázadásnak hívnak. És ami Lobinden nyugalmát is felzavarta.