sad girls club

-3-

-Először is,nyugodj meg.Minden rendbe fog jönni.-simította meg a rémült lány karját Melody, miközben Josh ellátta sebét.

-Apám tette.Sosem szeretett engem igazán.-folytak könnyei,s a vöröske úgy érezte segítenie kell neki.

-Gyere velem.Nálunk,egy kicsit nyugodtabban a körülmények.Na meg persze nem szeretnénk hogy bárki is meglásson ilyen állapotban.-segítette fel Sophie-t,'ki néhol sziszegve kapott hasához.

A napsütéses meleg időben,mikor mindenkinek volt valami oka arra hogy boldog legyen,ők hárman ahogyan közeledtek Melodyék házához,elöntötte őket a bűntudat és a szomorúság.

Amint beértek a hatalmas házba,Sophie azonnal leheveredett a legközelebbi székre.

-Hé.Mennem kell.De remélem befejezzük amit elkezdtünk.-suttogott Josh a vöröske fülébe,mire az bólintva csókot nyomott szájára.

Az ajtó becsukódott,a teret pedig ellepte a csendesség.

Melody öntött egy kis narancslevet,majd a lány felé nyújtotta.

-Tudod.Ha nem szeretnél hazamenni,nyugodtan itt aludhatsz.-mosolygott rá,s szemeibe próbált nézni.

-Miért vagy ilyen kedves velem?-kérdezte alig hallhatóan.

Melody beharapott szájába s megfogalmazódott egy csomó kérdés a fejében.Valóban nem az ő személyiségét jellemezte egy ilyesfajta cselekedet.

-Attól még hogy nem beszélünk,segíteni szabad.Nem?

-De.Én csak...sajnálom hogy úgy rátok támadtam,csak egyszerűen megörültem hogy végre olyanokat láttam akiket ismertem.-mesélte könnybe lábadt szemekkel.

-Szörnyű dolgokon mész most át.Tudom.Viszont én segíteni szeretnék neked.

-Miért?-szipogott továbbra is.

-Nekem is volt ilyen időszakom.Akkor azonban magamnak kellett megoldanom.Nem volt annyi barátom mint most.Alig ismertek.-gondolt vissza a pár évvel ezelőtti énjére,amikor még szemüveges volt,s a lúzerek közé tartozott.

-Gyere.Adok egy tiszta pólót.-fogta meg Sophie kezét,s felvezette a lépcsőn egészen a szobájáig,ahol aztán kikapott szekrényéből egy csíkos felsőt.

-Köszönöm.-mosolyodott el a barnahajú miközben felvette az új ruhadarabot.

-Jól áll neked a mosolygás.De tényleg.-huppant le ágyára miközben megnyitotta telefonján az üzeneteit.

Jason: "szia cica.ráérsz este?"-olvasta fel magában a szöveget,s szemforgatva letiltotta az illetőt.

-Nem szereted hogy ennyi fiú érdeklődik irántad?-ült le mellé Sophie a srác profilját nézegetve.

-Egy ideig még tetszett,aztán rájöttem hogy a fiúk mekkora nagy barmok.Olyan mintha mindegyikük csak ki akarna használni.Veled nem volt ilyen?

-Ami azt illeti igen.-húzta el száját miközben körmeit piszkálta.

-Csak...az én barátom két éve halott.-suttogta az utolsó szavakat,Melody pedig kikerekedett szemekkel pásztázta a sírással küzdő lányt.

-Úgy hiszem nem lenne fair hazudnom neked ezek után,szóval...-fújta ki a levegőt és minden erejét összeszedte.-Két éve,amikor elköltözött a városból-azzal az indokkal hogy új életet kezd-pár hónappal később az apja hívott fel hogy...megölte magát.-hulltak le könnyei a ruhájára.Melody magához ölelte,amitől kissé furcsa érzése támadt.-Sajnálom.-suttogta és letörölte Sophie arcát egy zsebkendővel.

-Tudom már mitől lesz jobb kedved.-huppant fel az ágyról és mosolyogva az asztalához lépett.Kihúzta a legfelső fiókot,majd felemelte a sminkes dobozát.Sophie arcán mosoly terült el,s ettől még furcsább érzés ragadta magával.

---