Gyerekkori barát, vagy mégsem? (NamYeol ff.) [✔] {Javításra vár}

3

A nap a továbbiakban sokkal feszültségmentesebben telt. NamJoon minden szünetben velünk volt, és örültem, hogy jól kijön a srácokkal. Nem ért hozzám a térde, nem érintkezett velem. Egyszerűen ült mellettem, és valamiért lelkiismeret-furdalásom volt tőle. Én kértem rá, én nem akartam, hogy melegnek nézzenek, mégis én vagyok aki hiányolja az érintést. Őrültség? Igen, kimondottan az vagyok, egy őrült. 

***

Utolsó óránk az osztályfőnöki volt, és vártuk, hogy a tanár végre megszólaljon. Tanárnő ült az asztalnál, asztallapra könyökölt állát az összefűzött ujjaira fektette, és csak bámult ránk. Mindenkin végig nézett, és egy percig csak bámult. 

- Jövőhéten kirándulás - olyan hirtelen szólalt meg, hogy összerezzentem ültömben. - Egy hétre. - Az egész osztály elkezdett éljenezni, és pacsiztak egymással. 

- Tanárnő, hova megyünk? - kérdésemre mindenki elhalkult, és a tanárt figyelték.

- Incheon, a Sárga-tengerhez - Nammal egymásra mosolyodtunk, és már mi is pacsiztunk egymással. Egy hétig a tenger közelében, nincs nála jobb.

***

- Ez nem ér! - Sehun nem képes elfogadni, hogy a Hyungjai kirándulni mennek a tengerhez, és lassan a 8 évesek hisztijét képes felülmúlni. - Elbújok Lay táskájában.

- Hülye vagy - röhögte ki az említett. - Nincs embernagyságú táskám. - De ettől függetlenül képes lenne rá.. Fejemet rázva sétáltam a kapu felé, de a szemem sarkából megláttam NamJoont a kocsija felé sétálni. 

- Chan - nevemre pislogni kezdtem, majd kérdőn fordultam Nam felé. - Elvigyelek? - Srácok felé néztem, akik mosolyogtak, és végül Minseok lökött meg a hátamnál fogva. Akadozva ugyan, de elindultam felé, és beültem mellé az anyósülésre. - Legalább beköszönök a szüleidnek - erőltetetten mosolyogva bólintottam, és bekötöttem magam. 

Kicsit feszélyezett Nam mellett ülni, főleg, hogy ő vezetett.

- Mióta van jogsid? - félszemmel ránéztem.

- Úgy egy hónapja..? - inkább kérdés volt, mint kijelentés. 

- És barátnőd? - láttam, ahogy megfeszülnek az izmai. - Talán összevesztetek? 

- Fogjuk rá - mosolygott rám egy pillanatra, és újra az utat figyelte. Akkor ezért dadogott. Valami balhé lett köztük. Talán mert Nam vissza jött Szöulba? Vagy mert abba hagyta a magasugrást? 

- Nam. 

- Hm? - ölembe ejtett kezeimet bámultam. Kíváncsi voltam rá, de eddig nem voltunk úgy kettesben, hogy rákérdezhessek. Meg fog haragudni? 

- Miért hagytad abba? - nem néztem felé, így is tisztán éreztem a feszültséget. - A szüleid tettek valamit veled? Meg-

- Chanyeol - teljes nevemre ledermedtem. - Nem lehetne, hogy hanyagoljuk ezt a témát? Nem lehetne, hogy csak élvezni, hogy itt vagyok? 

- De. Ne haragudj - bólintottam, és inkább a házakat néztem. - Nam. - Szólaltam meg újra.

- Mi az? - ingerült sóhaján már valóban szégyelltem magam. 

- Van hol laknod? - néztem felé. Épp egy piros lámpánál állt, s felém kapta a tekintetét. - Mármint, biztos vagyok benne, hogy ők nincsenek itt.

- Van. Kivettem egy szobát - aprót bólintottam. Hagyni fogom, hogy egy szállodai szobába aludjon? Igaz nálunk nincs sok szoba, és biztos az én szobámban lenne, de.. Mégse nézhetem azt, hogy a gyerekkori barátom egy szállodai szobában éljen. Meg fogom említeni.