Last chance (TaeTen NCT ff.) [BEFEJEZETT]

9. fejezet ~

Taeyong:

Másnap reggel előbb talpon voltam már, mint Chipi. Már hatkor kidobott az ágy, míg ő legalább tízig szokott aludni, azonban nem tehetek róla. Nincs szívem korán felkelteni. Inkább elnézem, ahogy alszik, vagy leülök dolgozni. Mikor, hogy.
A reggeli zuhany és felöltözés után, úgy döntöttem, hogy lemegyek a földszintre, s megpróbálom felfogni a helyzetet, miszerint tényleg Ten szüleinél vagyunk, még legalább egy hétig. A hideg kiráz már attól is, hogy legbelül nem fogadnak el minket, illetve, csak látszatra jópofiznak velünk. A legnagyobb szerencsémre - legalábbis, ha jól láttam tegnap -, koreai nyelvdiplomát pillanatottam meg az ajtóban. Nem csoda, hogy tudtunk néha beszélni Skype-on. Tudnak koreaiul. Meglepő, ahhoz képest, hogy én Thai és Kínai kéttannyelvű iskolába jártam, s tettem is nyelvvizsgát belőlük. Az már már kérdés, hogy mindent sikerült...

- Taeyong! Szia! Jó reggelt! - köszönt az anyukája egy kedves mosollyal, mikor leérek a konyhába. - Kérsz egy kávét? - kérdi, miközben felém fordul, figyelve az arckifejezésemet.

- Megköszönném - viszonzom a mosolyát, majd leültem Chipi apukája mellé az asztalhoz.

- Hogy aludtatok? - pillant fel az újsága mögül az úr, jobb kezével közben feljebb tolva az orrán a szemüvegét.

- Köszönjük, jól. Legalábbis én, mert a kis lustaság még mindig alszik - újságolom a férfinek, ki közben vigyorogva néz vissza a hírlapra.

- Tessék, Taeyong! - helyez le Chipi anyukája elém egy csésze kávét, s mellé egy doboz cukrot és tejszínt is. - Nem tudom, mivel szereted, de vegyél amennyit jónak látsz! - mosolyodik el újból. - Megyek, addig előkészítem Tern szobáját. Ma ők is ide utaznak a barátjával együtt - siet ez az asszony, magához beszélve.

Micsoda érdekes család... Az én szüleim nem tudtak volna ennyire boldogan egymás mellett élni. Végül apu futamodott meg, és költözött délre. Szeretem a mostani családját, de nagyon hiányzik az, hogy együtt legyünk, akárcsak Chittaphonék. Majd, ha ügyes leszek, egyszer újra egyesítem a két családot, még ha csak pár órára is.

Ten:

Az ágyam mellett található éjjeliszekrényre pillatva szomorúan konstatálom, hogy én bizony ma magamhoz képest nagyon korán ébredtem. Nem tudom, hogy a kedves párom mikor kelhetett fel, de az ő ágyrésze már teljesen kihűlt, így feltételezem, hogy valahol lent lehet és a szüleimmel beszélget, vagy valamivel elfoglalta magát. Próbálok a lehető leggyorsabban megejteni egy reggeli frissítő zuhanyt, majd amint sikerült valami elfogadható öltözéket összeválogatnom és felvennem, a fogmosást is befejezve indulok meg a földszint felé a családomhoz.

Ahogy hallom a barátom és a szüleim igazán rátaláltak a közös hangra, mert már a nappali ajtajából hallom Taeyongie önfeledt nevetését, amitől nekem is egy bágyadt mosoly kúszik az arcomra.

- Ugye nem zavarok? - kérdezem leülve Taeyong mellé az étkezőasztalhoz.

- Dehogyis. Te hogy-hogy már ilyen korán fent vagy kincsem? Azt hittem legalább tizenegyig fel sem lehet majd téged ébreszteni - fordul felém édesanyám, száján a tőle már jól megszokott kellemes görbülettel.

- Felkeltem Tae- ... vagyis a tteokbooki illatára. Hogy-hogy reggelire ilyet eszünk? - Igazából azt szerettem volna mondani, hogy Taeyong távollétére, de nem akartam, hogy túl egyértelműek legyünk, így megpróbálkoztam valami béna mentéssel.

- Mivel nem tudom, Taeyongie mit szeret, viszont tudtommal ez egy kedvelt étel koreában, így emellett döntöttem. Ehetsz mást is ha szeretnél, kicsim - fordul vissza a konyhapult felé anya, én pedig Tae felé fordítom tekintetem.