1. fejezet ~

1.3K 79 14
                                    

Taeyong:

Ma egy éve, hogy Tennel véglegesen nem beszélek. Én ez alatt a kevés idő alatt, pedig alighanem sikerült elfelejtenem őt. Elköltöztem otthonról, egészen a belvárosig, ahol már egy lakásban tengetem a mindennapjaimat. Dolgozom is, egy helyi kávézóban, ahol pultosként és pincérként szolgálok. Jó meló, a fizetés több mint elegendő, munka mellett pedig mindenre van időm. Már csak egy szerető pár kéne az oldalamra, és teljes lenne a kép.

Délután három van, én pedig a pult mögött számolgatom a kasszában lévő pénzt, addig, amíg senki nem akar tőlem semmit. Nagy a nyüzsgés itt, főleg hétköznap. Forgalmas az utca, a közelben sok a cég, ahonnan naponta jönnek reggelit és kávét venni maguknak a hosszú napra. Jelenleg a kávézóban csak épp most végzett gimnazisták vannak, illetve felbukkan egy-két vidáman és szerelmesen kacagó párocska is. Én mikor fogok így kinézni?

- Tae, az anyád! Ne számold úgy a pénzt, hogy azt se tudod, hol a fejed! - rivall rám Jaehyun, aki most tért vissza egy üres tálcával a kezében.

- Bocs, elkalandoztam. 245.386 won... 247.386 won...

- Add, majd én. Látom, hogy pihenned kell. Cseréljünk - mosolyog kedvesen, mire csak hálálkodó arccal nézek rá, ő pedig elneveti magát, s a kezembe nyomja a felszolgálói tálcát.

Két tollat még gyorsan a zsebembe csúsztatok, aztán még mielőtt rendesen végezném a feladatom, elcsenek Jeno elől egy pék sütit, aki egy horkanással jelzi, hogy bizony észrevette a huncutságom. Gyorsan megeszem a hodo kwaja-mat, pontosabban Jenoét, és már suhanok is az újonnan érkező vendéghez.

- Mit adhatok az úrnak? - kérdezem a zsebemből előhalászva a jegyzettömbömet és egy újonnan beszerzett tollat.

Hát, mondanom sem kell, nem kicsit lep meg, mikor Ten mosolygós arcával találom szemben magamat, aki valószínűleg nem ismer fel, de nekem rögtön bevillan az a rengeteg videóchat-es este. Akkor még álmodoztunk a nagy találkozásról, na de most? Mintha tényleg egy álomban lennénk, amit csak én álmodok.

- Kakaós sütit és egy fo-

- Forró csokit kis koffeinnel megöntve, tetején habbal? - vágok a szavába egy gúnyos mosollyal az ajkamon, ő pedig a homlokát ráncolva bólint. - 6464.24 won lesz - nyújtom át a számlát, és már fordítok is neki hátat. Ilyen nincsen...




Ten:

Nem tudom eldönteni, hogy ez most melyikünknek lehetett kínosabb. Nekem, amiért csak valami jöttment vendégnek nézett, vagy neki, amiért nem emlékszik rám. Pedig nem olyan hosszú idő az, az egy év, de úgy látszik, neki tökéletesen elég ahhoz, hogy elfelejtsen. Annyira boldog voltam, amikor lehetőséget kaptam rá a nemrég megnyert táncversenyem keretein belül, hogy Koreába utazhassak. Ez is a nyeremény egyik része volt, de nem akartam elfogadni, mivel akkoriban egy Thaiföldi kiadónál töltöttem éppen gyakornoki éveimet, és mindennél fontosabb volt a gyakorlás, hogy majd egyszer én is híres idol lehessek, de ahogy eszembe jutott Taeyong, és az, hogy ő is itt lakik, már szedtem is a sátor fámat s vagy egy évre elegendő cuccot magammal hoztam, pedig csak 1 hónapra jöttem, valamint így is elég sűrű az időbeosztásom, tekintve, hogy alapból csak azért lennék itt, hogy az itteni híres koreográfusoktól tanulhassak, nem pedig szórakozásból, de persze mikor elfogadtam a repülő jegyet, nekem nem ez járt a fejemben. Csak az volt fontos, hogy minél hamarabb láthassam Taeyongot. De úgy látszik, ez csak az én részemről van így, mivel ő azt sem tudja, ki vagyok. Az érkezésem előtt rengeteg időt töltöttem azzal, hogy kinyomozzam, merre találhatom, hol él, mivel foglalkozik... Felesleges volt az ebbe fektetett energiám, és az, az 'első találkozós' ajándék is, amit neki készítettem, valamint most magammal is hoztam. Az előbb akartam odaadni neki, de olyan gyorsan elmenekült előlem, hogy nem ám a meglepetését átadni, még személyesen bemutatkozni sem volt időm. Ráadásul, amit rendeltem is, egy másik pincér hozta ki. Hát mit tudok csinálni, ha ennyire nem voltam neki fontos, el kell, hogy engedjem. Gyorsan megittam azt a forró csokit, amit kértem, viszont a sütihez hozzá sem nyúltam, elment az étvágyam, alap járaton a kedvem is az egész naptól. Gyors fizettem, és már indultam is ki a kávézóból vissza a hotelbe, ahol ez az idő alatt megszállok. Még jó pár tánc próbára el kell, hogy menjek, aminek egyébként örülnék, mert szeretem nézni, ahogy mások, táncolnak plusz ilyenkor én is tanulhatok tőlük, de olyan letört lettem a Taeyonggal való találkozásom után, hogy még oda sem szívesen megyek...

Last chance (TaeTen NCT ff.) [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now