Last chance (TaeTen NCT ff.) [BEFEJEZETT]

2. fejezet ~

Taeyong:

Két hét, ennyi telt el, azóta a bizonyos nap után. Nos, mondanám azt, hogy semmi izgalmas dolog nem történt ez időben, de azzal a történteket tagadnám le. Már Thaiföldön is jártunk, s némi pénzzel, kérlelő szavakkal Tent áthelyezték az itteni ügynökséghez. Nem szívesen váltak meg tőle, de nincs mit tenni, ha menni akar, menjen csak. Ami a randizásokat illeti, a két hét alatt mindig volt olyan, hogy kettesben voltunk, elmentünk valahova, vagy pusztán a lakásomban gubbasztottunk és néztük egymást. Ezekért a pillanatokért élek. A költözésről még nem igen beszéltünk részleteket, majd lesz valahogy. Most csak ki akarjuk élvezni egymás társaságát, legalábbis én az övét biztosan. Már tökéletesen megfogalmaztam, miként fogom megkérni a hotel tulajdonosát, hogy tegyék ki a 413 szoba alatt lakó urat, ezzel végleg az én karjaimba kergetve őt, de... aztán lemondtam a tervről, miszerint én ezt akarom csinálni vele. Nem akarom, hogy kényszerből éljen velem, nem fogom erőltetni, majd beköltözik, ha a hotelben már nem lesz neki jó.

- Tae... - hallottam meg a hangját a telefon mögül. Kora reggel van, de ő már hívogat. Szerettem volna aludni.

- Igen? Mi az? - dörmögtem a mobilomba, miközben a hátamra fordultam.

- Most ülök taxiba... ebédre ott leszek, jó? Már költözni is szeretnék... Úgyhogy a cuccaimmal együtt megyek.

- Mi? Most? Azonnal?! - lepődtem meg, s rögtön ülő helyzetbe vágtam magam.

- Ühüm, ha nem gond.

- Jó, igen. Mármint! Nem gond - keltem ki a puhaságból, ami a hajóm igazából, csak puha, nagy, és alvásra van. Magyarul, ágy.

- Oké, majd megyek - mondta, azzal letette a telefont. Érdekes. Kettő hetet töltöttünk együtt, de, mint a házasok olyanok vagyunk. Mintha már ezer éve ismerném őt.

- Villámsebességgel zuhanyoztam le, öltöztem fel, valamint fedtem be az ágyat. A konyhában csináltam magamnak egy kávét, amit felöntöttem némi tejjel. A bögrémmel és a cigimmel sétálok ki az erkélyre, ahol le sem ültem, már szívom is a bagómat. Ülök, nézem a nyüzsgő várost, közben kortyolgatom a reggeli kávémat, és szívom a napi cigaretta mennyiségem első szálát. Ha akarnám, se tudnám már letenni. Ten is hamarosan jön, hát kell ennél több?

Ten:

Magamhoz híven, illetlenül csak úgy benyitok a lakásba, az ajtót a Taeyongtól kapott kulcsokkal könnyedén kinyitva.

Két hete itt csövezek nála, csak nem lesz baj, ha csak úgy bejövök. Szépen, gondosan a hatezer csomagomat, kulturáltan lebasztam az ajtó mellé, hogy végre megszabadulhassak tőlük. Épp elég volt a hotelből lehozni őket, a taxiba berakni, utána pedig még ide is felcipelni. Majd el lesznek rakva később... Gyorsan lerugdostam magamról a cipőimet, a dzsekimet meg csak rádobom a fogasra, és már indulok is Taeyong keresésére. Megnéztem a konyhában, a szobájában, sőt még a fürdőben is, de sehol nem találtam. Már csak egy lehetőség maradt... De ha kiderül, hogy megint szívja azt a szart, én lenyakazom. Feldúltan lépkedek el a teraszig, az igencsak férfias, kissé sem gyerekes, tükörtojásos zoknimban. Ugyanúgy áll ott, és fújja ki a füstöt a szájából, mint tegnap, tegnap előtt, vagy bármelyik másik nap, mióta "együtt vagyunk". Eddig megbukni látszik a tervem, miszerint leszoktatom. Nem, hogy kevesebbet, talán egyre többet szív el egy nap. Nem lesz ez így jó...

- LEE TAEYONG! Nyomod el, de azonnal, amíg még szépen mondom - próbálom a legfenyegetőbb hangomat elővenni, de úgy látszik nem az, ami megteszi a hatását, hanem, meglepődöttségében úgy összerezzen, hogy majdnem kiesett a kezéből, így fogta és elnyomta, a balesetek elkerülése végett. Okos fiú. - Jesszus Ten, megijesztettél - mondja, majd próbál közeledni, de én még mielőtt hozzámérhetne, arrébb lépek.