Csak elhatározás kérdése

XII.

Gondoltam, hogy én nem igazán hiányzom nekik, ezért álltam is volna tovább, mikor bevillant, hogy pont ez az, ami ellen küzdök. Hogy ők legyenek a kiváltságosabbak, mert én félek tőlük és gondolván, hogy jobb a békesség, továbbállok. Hát nem!
Azért belül mégis reménykedtem benne, hogy nem vesznek észre, de mikor Bence lehuppant mellém a padra, akkor felszegett állal néztem a szemébe. Gúnyos mosolyra húzta a száját.
-Nahát, Eszter, hogy téged látni a sulin kívül is! Mit csinálsz itt? Várod a szőke herceged vagy netán cigizel? Esetleg drogozol?- a kezét a szája elé tette, meglepődést színlelve. Kínosan megráztam a fejem. - Nem talált? Rendben, jóvan', befogtam!-elmosolyodott. Nem volt sem gúny, sem gonoszság benne. Egyszerűen csak örült a kialakult helyzetnek. Vagy talán nekem... -Kérsz vizet?- nyújtott felém egy palackot. Először megráztam a fejem, de gondoltam, hogy ha már "új én", akkor kezdjünk el barátkozni. Rossz emberrel próbálkoztam...
Elfogadtam az üveget.- Egyébként bemutatlak a srácoknak... - kezdte, majd felsorolta a pad (és ezáltal mi) mögött(ünk) felsorakozó emberek neveit. Kínosan intettem mindenkinek. Közben belekortyoltam egyet a vízbe, majd rácsavartam a tetejét és tettem is volna vissza a padra, de Bence megragadta az üveget tartó csuklóm. Kérdőn pillantottam fel rá, vegyes érzelmekkel az arcomon. Szörnyen szorított. -Igyál!- parancsolta. Nem tehettem mást, ha azt akartam, hogy elengedjen -én pedig azt nagyon akartam-, akkor innom kellett. Lehúztam az egész palackot, majd lihegve dőltem hátra a padon.
Az ég besötétedett, de nem volt hideg. Kellemes, tavaszi levegő fújt.
-Jó kislány!- dícsért meg a fiú, majd megpaskolta a fejemet.
Ezt most komolyan kimondta, majd megtette?
Rájöttem, hogy mióta találkoztunk egy szót sem szóltam. Hol marad ilyenkor a mindenre elszánt Eszter, aki képes megbírkózni bárkivel és az egész világot magá alá gyűrné egyetlen mozdulattal?
-Igyál még!- parancsolt újra és egy újabb palackot nyomott a kezembe.
-Nem - suttogtam a földet szemlélve. Nem tudtam volna a szemébe nézni.
-Hogy mondod? Kérsz még? Oké, rendben. Akkor hozok még egyet, de ezt idd meg először! - mosolygott kajánul. Újra megszorította a csuklóm. Éreztem, hogy a csontok kezdik feladni a harcot.
Csak lassan tudtam nyelni, a hasam megtelt, készen álltam a hányásra. Tudtam, hogy több nem fér belém, de Bence letette elém a következő palackot is. A többiek a háttérben közben szörnyen élvezték a műsort. Nem számíthattam senkire, aki a megmentésemre sietne. Senkire, kivéve magamra.