A csodalovas /BEFEJEZETT/

7. fejezet

-Gyere, Álom!-húztam magam után a lovamat. Ő erre csak horkantott.
-Remek edzés volt, szép teljesítménnyel!-mondta Jane.
-Köszi! Mikor lesz a verseny?
-Két hét múlva! Tehát van még idő felkészülni.
-Rendben! Szia!-intettem, majd a nyergelő felé indultam. Kikötöttem a pej kancát Tolvaj mellé. Rögtön megérkezett Rachel is.
-Te hallottad?-vont kérdőre.
-Mit?
-Scarlet kapja Csodát! Fogadjunk, fel sem tud rá ülni!-forgatta a szemét.
-Ja, engem különösebben nem érdekel.-levettem Álom hátáról a nyerget.
-Jó, de tudod mit mondott Mr. Loyd! A legjobb lovas kapja.
-Igen. Akkor ezek szerint ő a legjobb.
-Mi? Nem, hiszen te nyerted meg a versenyt!
-Persze, de...nekem itt van Álom.
-Végül is, igazad lehet.
Ekkor lépteket hallottunk mögöttünk. Scarlet modellesen lépkedett, maga után húzta Csodát. Egyszer csak megbotlott, és térdre esett. Nehézkesen felállt, úgy tett, mint ha nem történt volna semmi. Fogtam a vezetőszárat, és Rachel-lel együtt az istállóba vezettük a lovainkat.
-Most ül Csodán!-bicentett a fejével a pálya felé.
-Igen, de még csak el sem tudja indítani.-nevettem el magam, majd becsuktam a boksz ajtaját.
-De nekem most mennem kell. Van még matek leckém.-sóhajtottam.
-Hát akkor szia!
-Szia!-kimentem az istállóból, és a szememmel a kocsinkat kerestem.

Este nyolckor pizsamában ültem a konyhában, és írtam a matekot.
-Akkor az e=47.-motyogtam. Anyu belépett a konyhába és nagy csörömpöléssel kivett egy bögrét a konyhásszekrényből.
-Kérsz forró csokit?
-Igen!-elmélyültem ismét a feladataimban. Pár perc múlva azonban elégedetten csuktam be a füzetem. Hozzáláttam az asztalra tett vajas és szalámis kétszersülthöz. A lábamnál a szagok miatt a kis Jessy elkezdett körözni, majd fel-fel támaszkodott a combomra.
-Hé!-kiáltottam rá játékosan-Van ennivalód!
Miután megettem a vacsorámat, végre-valahára bementem a nappaliba, és leültem a kanapéra.
-Nézd!-suttogott Emily, miközben rámutatott az ölében ülő Bambira.
-De cuki!-mondtam, és a tévére néztem.
Sporthírek következnek. Ismét Liverpoolban rendezik meg az Országos Díjugrató Bajnokságot immáron 15. alkalommal. A zsűrik közt jelen lesz a híres háromszoros országos bajnokunk, Naomi Nickolson is.
-Te jó ég!-kiáltottam fel.
-Erre a versenyre mész?-kérdezte Emily, miközben a tévét egy mesecsatornára kapcsolta.
-Igen...-felálltam, hogy a konyhába menjek a forró csokimért. Hangokat hallottam. Nyilván anyu telefonál. Mert mással nem beszélhet. Beléptem. És hát az elképzelésem beigazolódott. Anyu épp akkor nyomta ki a telefont.
-Ó, Ella, remek, hogy most jössz. Beszélni szeretnék veled Mr. Loyd megbízásából.-erre mindketten nevetésben törtünk ki.
-Igen?-beleittam a bögrémbe.
-Mr. Loyd úgy döntött, rád bízná Csodát. Miután Scarlet csődöt mondott.
-Mi?
-Állítólag leesett róla. Én persze mondtam, hogy elvállalod...
-Igen, akkor holnap rajta ülök?
-Ha minden igaz.

Másnap délután kettőkor már az istálló előtt álltam Rachel-lel karöltve. Nem volt baj az, hogy én ülhetek Csodán. Inkább féltem. Természetesen nem attól, hogy leesek, hiszen már ezerszer estem le lóról. Hanem esetleg ha végül én is "csődöt" mondok, akkor mi lesz.
Megérkezett Mr.Loyd is.
-Ella! Csoda felszerelve áll a nyergelőben!
-Re...rendben!-válaszoltam bizonytalanul, de azért elindultam. És valóban, megláttam a gyönyörűszép fehér kancát.
-Szia, te szépség!-végigsimítottam a nyakát, majd megfogtam a kantárat a jobb kezembe. Beraktam a lábam a kengyelbe, majd fellendültem.
-Jó!-megpaskoltam Csodát, ő pedig toporzékolva jelezte, hogy szeretne elindulni. Az oldalához szorítottam a sarkam, majd ügetésben elmentem a pályáig. Ott pedig visszafogtam lépésbe.
-Menj fél kört lépésben, aztán válts ügetésbe!-hallatszott a lelátóról Mr. Loyd hangja.Vajon Jane itt van? Visszanéztem a lelátóra, de csak Rachelt és Mr. Loyd-ot találtam. Nem tudtam eltüntetni a csalódottságomat. Közben rájöttem, hogy ügetésbe kellene váltanom.
-Gyerünk kislány!-súgtam oda neki, és mintha megértette volna, ügetni kezdett.
-Szép! Nyomd le jobban a sarkad!-mondta Mr. Loyd, mikor előttük haladtam el. Egy kört ügedtem, majd vágtába ugrasztottam Csodát. Olyan gyorsan vágtatott, hogy úgy éreztem, repülök. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy elengedem a szárakat. A combomra helyeztem a kezeimet. Eddig először éreztem ilyet ló hátán. Éreztem, hogy szabad vagyok.