Mennybéli Szerelem(Love of the Heaven trilógia I.)

2.fejezet

Sophie szemszöge.

 

Pont egy hete mondtam meg Niki szüleinek, hogy mi történt. Azóta nem hallottam felőlük. A kórház ajtójában állok. Csak most engedtek ki a kórházból. Tudtam nem lenne értelme a rendőrségre menni. Ezért úgy döntöttem, hogy haza megyek, de először elhozom a cuccaim. Erre a gondolatra felnevettem. Hisz nincsenek is cuccaim. Azóta se tudtam kiheverni a történteket. Próbáltam magamnak egy taxit fogni. Rögtön sikerült is.

- Hová lesz az út kisasszony? - kérdezte a sofőr

-A reptérre kérem. - mondtam. Miközben a reptér felé haladtunk szomorúan néztem kifelé. Olyan sok a látnivaló itt és milyen keveset láttam belőle. De tudtam ez az a város, ahova soha többé be nem teszem a lábam. Megérkeztünk a reptérre és én üres kézzel indultam, hogy jegyet vegyek.

- Jó napot. - köszönt a pultnál álló nő.

- Magának is. - köszöntem vissza.

- Hova szeretne utazni? - kérdezte.

- Németországba szeretnék minél hamarabb visszatérni.

- Miért hisz Róma gyönyörű város, vagy nem? - lelkendezett szeretett városáról.

- Biztos az, nem tudom hisz nem vagyok idevalósi. - mondtam kissé nyersen.

- Ma délután 2:00-kor indul egy gép Németországba. - válaszolta a nő is kicsit ingerlékenyen.

- Remek. Akkor kérek egy jegyet. - mondtam neki normális hangon.

Vártam, hogy a jegyárus oda adja a jegyet. Egy kissé lassú volt és ez nagyon zavart.

- Parancsoljon itt van egy jegy. A 25 számú ülés az öné.

- Köszönöm és sajnálom, hogy durva voltam Önnel. Viszlát. - mondtam egy műmosoly kíséretében.Csak ennyire telt.

Elköszöntem és vissza se néztem.

                                                  ¤ ¤ ¤

Az időt néztem. Ott ültem a váróteremben és arra vártam mikor lesz már 2 óra. Nagyon lassan  röppentek a percek. Azon gondolkodtam milyen fogadtatásban lesz majd részem. Nagyon aggódtam a szüleim reakciójától és persze a többiekétől is. De Alex biztosan megért ő soha nem ítélne el. Mindig nagyon jól kijöttem a bátyámmal. Benne mindig is megbízhattam. Bármit követtem is el ő soha nem nézet rám rossz szemmel soha nem mutatta ki, hogy rossz az amit teszek. Ő csak ott volt velem. Ezért nagyon hálás is voltam neki sokszor. Mosolyogtam mikor eszembe jutott, még csak 12 éves lehettem amikor Alex 14 éves volt. Emlékszem volt egy kis faháza, ahova soha nem engedett fel, mert lányoknak TILOS a belépés. Egyszer nem emlékszem, hogy miért, de nagyon megharagudtam rá. Bosszúból kilestem mikor megy el otthonról és gyorsan felmásztam a faházba. Találtam apu garázsába szép színes festéket és egy kicsit kidekoráltam vele a faházat. Amikor Alex haza ért és észrevette, hogy mit tettem nem haragudott meg rám, mert tudta, hogy azért tettem, mert ő is rosszat tett nekem. Miközben visszaemlékeztem erre a pillanatra, csak úgy repült az idő. A hangosbemondó bemondta, hogy a Németországba tartó járat utasait kérik, hogy fáradjanak az 5-s kapuhoz.

Felkeltem s elindultam az 5-s kapuhoz. Ott oda adtam a jegyet a nőnek. Pár pillanat múlva a nő vissza adta a jegyet.

- Jó utat. - kívánta mosolyogva.

- Köszönöm. S már ott sem voltam.

                                                    ¤ ¤ ¤