Mennybéli Szerelem(Love of the Heaven trilógia I.)

9.fejezet

(Sajnálom, hogy csak most teszem fel a friss fejezetet, de eddig tartot sajnos megírnom. Remélem, tetszik majd ez is. S külön köszönöm azoknak az embereknek, akik elolvassák a történetem, s valamilyen formában visszajeleznek nekem. Ez hatalmas öröm számomra. De nem is rabolom tovább senki idejét. Jó szórakoztást kívánok mindenkinek.)

Sophie szemszöge:

    Kijöttem a valaha még boldog otthonomból és tudtam, hogy ezek után már soha többé nem teszem be oda a lábam. A kabátom összehúztam a testemen, mert a szél belopódzott, s libabőrt okozott a testem mentén mindenhol. A hajam a szemembe lógott, ezért egy laza kézmozdulattal a fülem mögé tűrtem, de a szél minduntalan visszasodorta az arcomba. Később meguntam, hogy folyton előresodorja a szél a hajam, emiatt inkább hagytam, hogy a szemembe lógjon. A táskám a jobb vállam nyomta, a telefonom meg a nadrágom jobb hátsó zsebében kapott helyett. A gondolataim eközben folyton vissza – visszaemlékeztek a régi otthonomban történtekre. Akárhogy is próbáltam egy boldog gyerekkori emléket visszaidézni, egyszerűen nem ment. Mindent elvakított a családi zűrzavar. Viszont ennek ellenére észrevettem, hogy apa végig mellettem állt. Egy percig sem fogta anya pártját, csak túl büszke volt, hogy észrevegye, apát cseppet sem zavarja a múltam. Igen! Niki már a múlt, s nehéz beismerni, de már nem gondolok rá annyit. Alex szerint ez jó, mert így végre elérkezett számomra a változás ideje. Azt hiszem, ezt Sebastiannak és az újonnan megismert barátaimnak köszönhetem. Mindig Niki lesz a legjobb barátnőm, de már nem marcangolom magam azzal, hogy megöltem, hiszen nem én tettem. Az én bűnöm csak annyi, hogy nem voltam vele, mikor mindez megtörtént vele. Felszegtem a fejem, s közben letöröltem egy kósza könnycseppet. Elhatároztam magam, hogy mostantól csak magammal és a családommal, barátaimmal fogok foglalkozni. Nem érdekel többé senki más. Legkevésbé a saját anyám, aki mellesleg a legjobban utál a földön. A gondolatok sorra törtek elő, amikor meghallottam és megéreztem a mobiltelefonom csörgését. A jobb kezemmel hátranyúltam érte, de közben a táskám lecsúszott a vállamról, a könyökömig, ezzel megakadályozva, hogy egyszerűbben vegyem elő a telefont a zsebemből. A képernyőn feltűnt Alex arcképe, ahogy a kis Sarahval pózol. Eszembe jutott, mikor egy nappal ezelőtt a kép készült. Minden boldogságom azonnal visszatért. A „felvesz” gombra kattintottam, s a túl oldalról már bele is szólt egy ismerős hang.

- Szia Sophie. – köszönt a bátyám. - Csak tudni szerettem volna, hogy minden rendben ment – e anyáékkal. – hangzott fel a kérdés a vonal túloldaláról, amit egyelőre senkivel sem szerettem volna megbeszélni.

- Jól ment. – jelentettem ki egyszerűen. – Azt leszámítva, hogy anya soha többé nem akar látni, mert számára halott vagyok. – újságoltam a ma történteket. – Jah, meg, hogy Sebastian nem nekem való, mert szegény, hogy olyan, mint az apja, hogy egy patkány. – folytattam a mesélést hadarva, levegőt alig véve. – Aztán a legvégén meg lekurvázott engem is aztán Sebastiant is. – mondtam neki közönyösen. – De ezeket leszámítva tök jól elbeszélgettünk.

- Ezt nem hiszem el. – hangzott a dühös válasz a másik oldalról. – Képes volt azt mondani, hogy KURVA VAGY?! Mi köze van ehhez az egészhez Sebastiannak?! – érdeklődött tovább Alex mérgesen.

- Csak annyi, hogy mondtam anyának, hogy ő boldoggá tesz. Erre ő azt mondta, amit az előbb elmondtam. – mondtam kicsit szomorúan, de nem hagyom, hogy tönkretegye a napom.

- Ezt nem értem, hogy miért akadt ki rá ennyire!! – értetlenkedett Alex.

- Hát, mert szegény. Ez a legnagyobb baja. Úgy tanított engem, hogy mindig a gazdag férfiak után fussak, s mivel ez most nem történt meg csak egyszerűen csalódott bennem újra. Azt hiszi, hogy nem elégít ki a szexuálisan. Szerinte képtelen erre. – meséltem neki újra felidézve a szavakat, melyeket a fejemhez vágott ma anya.