Mennybéli Szerelem(Love of the Heaven trilógia I.)

7.fejezet

 Sajnálom, hogy csak most, de suli mellett nincs nagyon időm írni, de azért megpróbálom rendszeresen hozni őket!! :)

Sophie szemszöge.

A másnap délelőttöm elég unalmasan telt, de kilehetett bírni. A délután még annál is unalmasabb volt. Ma nem sok vendégünk volt. Úgyhogy megkértem a szakácsot, hogy mielőtt elmenne, csináljon nekünk valamit. Reméltem, hogy nem bukunk majd le. Mielőtt eljöttem volna dolgozni, bementem a boltba és vettem egy csomó illatos gyertyát. Egy kicsit fel akartam dobni az éttermet és nem volt jobb ötletem. Mire este 7 óra lett már mindenki elment. Csak Natalia volt még itt.

- Szívesen segítek bezárni, ha szeretnéd. – mondta Natalia kedvesen.

- Köszönöm, de egyedül is menni fog. – mondtam neki.

- Oké. Rendben, akkor, szia. – búcsúzott el vidáman.

- Szia. Majd holnap találkozzunk. - köszöntem el én is.

Végre elment. Szeretem Nataliát, de már így is késésben vagyok kicsit. Nem is biztos, hogy elkészülök, mire Sebastian ideér. Remélem azért sikerül. Azt akarom, hogy minden tökéletes legyen. Villámgyorsan átöltöztem. Egy fehér alapon, rózsaszín virágmintás spagetti pántos pólót vettem fel, egy harisnyát és még farmer miniszoknyát. Majd következet a magassarkú cipő. Amint elkészültem, azonnal meggyújtottam a gyertyákat és az összes asztalra tettem egyet. Bementem a konyhába, hogy megnézzem milyen lett a vacsoránk. Tökéletes volt. Már kicsit több volt, mint 8 óra. Mikor kijöttem a konyhából, Sebastian már ott állt az ajtóban.

- Szia. - köszöntünk egyszerre.

Ezen mindketten elkezdtünk nevetni.

- Szia. - szólalt meg újra Sebastian.

- Szia. – köszöntem vissza én is.

S tovább mosolyogtam. Sebastian viszont közben közelebb jött. Valamit tartott a kezében, de nem láttam, hogy pontosan mi is az, mert a háta mögött volt. Odaért hozzám, s megszólalt.

- Ezt neked hoztam. - S mielőtt odaadta volna a vörös rózsát még gyengéden az orromhoz simította.

- Nagyon szép. Köszönöm. S gyorsan egy vázaféleséget kerestem a virágnak.

Közben Sebastian leült az asztalhoz, ami meg volt terítve.

- Mit eszünk? - kérdezte kíváncsian.

- Máris hozom.

Majd besiettem a konyhába. Amikor előbukkantam, két tál spagetti volt a kezemben.

- Nagyon tetszik a hangulatvilágítás. – mondta Sebastian, miközben körbemutatott az ujjával.

- Igen, szerintem is egész jó lett. - mondtam szerényen. Ekkor letettem elé a tálat, mire ő elmosolyodott.

- Mi az? - kérdeztem kicsit aggodalmasan.

- Semmi, csak már rég nem ettem spagettit. – válaszolt rögtön. - Pedig ez a kedvencem. De senki nem csinál nekem. Csak itt eszek hébe - hóba. – újságolta nekem vidáman.

- Egy pillanatra már megijedtem. - mondtam kicsit fellazulva. - Azt hittem azon nevetsz, hogy olyan béna ennivalót tálalok fel. – mondtam egy szerény mosoly kíséretében.

- Nem, ez tökéletes.

És ekkor egymásra pillantottunk. S megint éreztem azt a szenvedélyt, ami múltkor is fellobant köztünk. Sebastian gyönyörű kék szemébe néztem, amikor felfedeztem, hogy ő is elgondolkodott egy pillanatra. De a kék szemek tükrözték, hogy ő is pont arra a csókra gondolt, amit alig egy napja váltottunk a mosdóban.