Mennybéli Szerelem(Love of the Heaven trilógia I.)

13.fejezet

Sophie szemszöge:

Rossz előérzetem volt egész nap. Egyszerűen képtelen voltam rájönni mitől érzem ezt, én csak éreztem. Az oldalamra fordultam, s a kintről betörő madarak énekét hallgattam. A képre pillantottam, ami az éjjeli szekrényemen volt. Az ágyban felülve a kezembe fogtam és megsimogattam Niki arcát. A képen mindketten mosolygunk. Ez volt az első közös nyaralásunk, rendőrként. Akkor kerültünk be a rendőrséghez, ahova mindig is vágytunk. Ezt pedig megünnepelve elutaztunk az ő kis nyaralójukba. Hatalmas volt az épület, minden fából. Az erkélyről a tengerpartot láttuk és hihetetlen volt, hogy megcsináltunk. Nagyot buliztunk első éjszaka, persze szigorúan csak mi ketten. A kép másnap készült. Kiderült, hogy egy jóképű férfi pont ezt az alkalmat választotta, hogy a szomszéd házat bérbe vegye. Megláttuk őt, s végül megkértük, hogy csináljon rólunk képet. Eredetileg egy normális kép készült volna, de én túlságosan fel voltam pörögve tehát a kép végül olyan lett, hogy én megpuszilom Nikit, miközben szamárfület mutatok neki, ő pedig azon, hogy puszit adok neki hangosan felkacagott. Vagyis elég vicces lett a kép, de mégis ez volt életem legjobb pillanata. Kacagva gondoltam vissza a szép emlékekre, amikor Sarah lopakodott a szobámba Alexet maga után húzva. Felpillantottam és a kacajom hangosabb és hosszabb lett. Felhajtottam a takarom és Sarah furakodott oda mellém. Hátradőltem az ágytámlának és a kislány odabújva hozzám az apró kezét a képre helyezte. Szépen betakartam őt is, majd Alex a takaróra ülve ölelt magához mindkettőnket. Észrevette ő is a képet, s kissé szomorúan nézett rám, de én csak bólintottam és egy apró csókot hintettem arcára. Ezután Sarah a fejére kapott tőlem egy puszit, s ő kicsiny kezével megsimította az arcom, én pedig egy csókot leheltem pici tenyerébe. Majd a képet a kezébe véve nézte azt. Végül vissza rám, s egy mosoly terült el arcán, s elmeséltem neki, hogy kit is láthatunk a képen. Hogy mi minden is történt azon a nyaraláson. A jóképű férfiról, aki végül Nikit választotta. Bár nekem soha nem is kellett volna, mert nem volt az esetem, de ő rögtön beleszeretett. Elmondtam, hogy hogyan áradozott róla és aztán sikerült összejönniük. Márk volt a férfi neve. Hirtelen elkomorodtam s rájöttem, hogy mióta itthon vagyok még nem is láttam. Sem őt, sem Niki szüleit. Senkit. Nem tudtam nekik elmondani mennyire bántom azt, ami történt. A telefonom a kezembe vettem, és amikor feloldottam a képernyőzárat Sebastian által készített képünket bámultam. Ajkamra újra mosoly derült, majd megnézve az időt észrevettem, hogy lassan ideje felöltöznöm és elmennem dolgozni, mert különben elfogok késni, ami nem lenne jó. Egy utolsó puszit nyomtam Sarah pofikájára majd felhajtva a takarót a lábam a földre helyeztem, s a papucsba bújtattam. Odaléptem az ablakomhoz, széthúztam a függönyt és beengedtem a meleg napsugarakat. A szemem lehunytam és egy másodperc elejéig csak élveztem a napot. Majd újra kinyitva a szemeim az ablakot búkora nyitva a ruhásszekrényemhez léptem. Eközben Alex és a kis Sarah már el is hagyták a szobámat, így nyugodtan felöltözhettem. Arra gondoltam, hogy egy zenét kapcsolok, mert zenével kezdeni a napot sokkal jobb. Fergie - A Little Party Never Killed Nobody (All We Got) ft. Q-Tip, GoonRock volt, amit ezúttal hallgattam. A csípőmet a zenére ráztam mialatt hatalmasra tártam a szekrényajtóm. A fejem ráztam és hangosan énekeltem, persze nincs olyan jó hangom, bár rossznak se mondható. De énekelni mindig is szerettem és egy ilyen remek reggelen vétek lenne nem énekelni. Tehát a szekrényben turkáltam és énekelt, miközben valami olyan ruhát kerestem, amivel kicsit levehetem a lábáról Sebastiant, de csak egy kicsit. Végül egy farmer rövidnadrág mellett döntöttem, ami szexi is volt és praktikus is, hiszen odakint legalább 20 fok volt. Egy egyszerű fehér trikót választottam még, ami fölé felvettem egy kék kockás inget, hogy sokkal dögösebb legyen az összhatás. Egyszerű öltözet mégis tökéletes és dögös. Nem vagyok egoista, szimplán csak szépnek tartom magam. Miután egy utolsó pillantást váltottam magammal a tükörben becsuktam a szekrényajtót, a telefonban a zenét kikapcsoltam és dudorászva indult le a konyhába, hogy munka előtt még egyek egy falatot. Lassan sétáltam le, közben mobilom a hátsó jobb zsebembe csúsztattam. A dudorászást csak akkor hagytam abba, amikor feltűnt, hogy sehol senki. Ekkor az órára pillantottam és észrevettem, hogy már fél 9 van. Még így is volt időm, de így már érthetővé vált számomra, hogy miért üres a lakás. Mindenki dolgozik. Egy nagy sóhaj kíséretében kinyitottam a hűtőt és a tejet, a vajat és a lekvárt kivéve léptem közel a pulthoz. A kenyértartót felhajtva kivettem belőle a friss kenyeret, majd megkenve azt a finom falatokat a számhoz emeltem. Ismételten epres lekváros kenyeret ettem, csak most egy adag kakaó is járt mellé. Mindenki a kávét szereti és én is így vagyok vele, de nem reggel, nem a finom és ínycsiklandó epres lekvárom mellé való. Tovább dúdoltam a dalt, mert a dallam egyszerűen képtelen volt kimászni a fejemből. Azon is gondolkodtam, hogy táncra perdülök, de inkább mégse tettem. A kenyeret megettem, a kakaót megittam, ezután mindent visszapakoltam a helyére, s leellenőrizve, hogy minden a helyén van tényleg az ajtóhoz léptem, s a cipőt magamra kapva léptem ki a házból. Visszafordultam, bezártam az ajtót, s gyalog útnak indultam a munkahelyem felé. Útközben láttam rohanó embereket, kétségbeesett embereket. Arra gondoltam, hogy de rossz lehet nekik, ha rohanniuk kell. Én utálok késni mindenhonnan ezért legalább negyed órával vagy még korábban is hajlandó vagyok felkelni azért, hogy ne késsek el sehonnan sem. Soha nem szerettem én se, ha mások megváratnak, miért lenne ez másképp, ha valakinek rám kell várnia. A mosolyom csak egyre nagyobb és nagyobb lett. Az emberek furcsán bámultak rám. A parkon keresztülsétálva eszembe jutott Doug és az ő története. Elszomorított, de nem annyira, hogy a jókedvem ne maradt volna meg. Ha jól hallottam, most jól megy a sora, annál a munkahelynél, amit még Alex és én segítettünk neki szerezni. A fejem ingattam és sétáltam tovább. A távolban már fel is tűnt a Cyrano Borozó, ahová mindig szívesen jártam be. A téglaépület kívülről is gyönyörű volt, de belülről ámulatba ejtette azokat, akik először jártak ott. Leírhatatlanul szerettem ezt a helyett. Hiszen mégis csak itt ismerkedtem össze Sebastiannal, aki jelen pillanatban a világot jelenti nekem. A barátaimat, akik nélkül talán sose tudtam volna túllépni Niki halálán. A segítségükkel megmentettek és ezért örökké hálás leszek nekik. A kezem a kilincsre helyeztem és benyitottam, ahol a szokások finom illatok fogadtak. Rengeteg embert volt ahhoz képest, hogy csak délelőtt van. De sose bántam a forgalmat. Az emberek mindig jó kedvre derítettek. A pulthoz léptem, de nem volt ott senki. A táskám a pultra helyeztem és beírtam magam a papírba, ami azt igazolta, hogy ma elkezdtem a munkám. Ezután Natalia jelent meg a pultban egy újabb adag cetlivel a kezében.