Boldogtalan | KiriBaku ✓

3

-Azt sajnos nem tehetem doki...Ha meg akarom tudni az elérhetőségét valószínűleg fel kéne keresnem valamelyikőjüket.És maga is tudja, hogy menekülök attól a múltamtól.

-Akkor írjon rá az adott személyre.Szerintem Kirishima is örülne neki.

-Nem hinném...Bunkó módra otthagytam, mindenféle magyarázat nélkül.

-Akkor kérjen bocsánatot tőle!Higgye el, meg fog bocsájtani magának.

-Tudom, hogy megbocsájtana, de én magamnak nem tudok.

-Szóval ismételten önmagával harcol?

-Ismételten?Mindig.

-Ez azelőtt is így volt, hogy befejezte az ereje használatát?

-Ez azóta van így, hogy rájöttem, meleg vagyok.

-Miért nem akarja elfogadni?

-Mert tudom, hogy a barátaim nem fogadnának el...

-Ezt miből gondolja?

-Indokom nincs...De tudja ez olyan, hogy az emberben ott van ez a félelem, hogy mindenki hátat fordít neki, ha kiderül róla, hogy a saját neméhez vonzódik.

-De ezzel nincs semmi gond!Természetes, hogy az ember fél ilyenkor, de mit választ?Örökké félelemben él vagy szembe néz a dologgal és büszkén felvállalja?

Aznap nem tudtam válaszolni Dekunak. Egyszerűen már azt sem tudom megmondani, hogy miért vagyok boldogtalan...Túl sok minden gyűlt össze, szinte egyik dolog követte a másikat.Aztán mire észbe kaphattam volna, ilyen lettem.Egy megsavanyodott ember, aki pusztán azért nem dobta még el az életét, mert nem akarja megbántani a családját és a barátait.Legalábbis még jobban...

A mindennapjaim unalmasak és ugyan abból állnak, egy apró eltérés sincs közöttük.Felkelek, munkába megyek, onnan hazajövök, megcsinálom a vacsorámat és a holnapi kajámat, fürdök, hírek és alvás.Utána ismétlődik...Még is, ha valaki ne adj Isten elhívna valahova, lemondom.Nem látom értelmét kimozdulni.Amíg Kirishima nincs itt, addig nem.

Még mindig nem tudom, hogy mit kéne mondanom neki, amikor újra találkozunk...Elmondanám neki az igazságot, de túlságosan is félek.Már csak a legkisebb reakciójától is.Ha elveszíteném, belehalnék...

-Elnézést főnők!-nyitott be hozzám némi kopogás után az egyik alkalmazottam, mire laposakat pislogva néztem fel rá a papírjaimból.-Látogatója érkezett.

-Hali Bakugou!-intett vigyorogva Mina, mire kissé meglepetten néztem rá és leraktam a lapokat az asztalra, ő pedig becsukta maga után az ajtót és leült az egyik székbe.-Miért nem szóltál, hogy visszajössz?Megértjük, ha le kellett lépned, de azért ennyit megtehettél volna!Ahj, Istenem!Kirishima olyan boldog lesz!

-Hogy találtál meg?

-Áh, még múltkor láttalak Dekuval, de úgy voltam vele, hogy "Áh, ez biztos nem Katsuki!Az az élő bomba már elhúzta a csíkot!" , de kiszedtem ám a kis brokkoliból!Miért bujkálsz mindenki elől?

-Nem bujkálok...

-Jesszusom, Bakugou!Tisztára megrémítesz ezzel a nyugodt hangnemmel...Mi van veled, hogy nem ordibálsz?Végre berekedtél?

-Leszoktam róla...

-Huh?-hajolt közelebb, míg megtámaszkodott az asztalomon.-Ugye nem szedsz semmilyen drogot?

-Mina, a munkahelyemen vagyok...Ha szednék is, se itt csinálnám.

-Imposztor vagy?-hőkölt hátra egyből.-Hol van Bakugou és mit tettél vele?!

-Én vagyok az...Az emberek változnak Mina...Ez alól én sem lehetek kivétel.

-Te jó ég!Ti fiúk valami csoportos személyiség cserén estetek át, vagy mi?Te most olyan vagy, mint régen Todoroki, Todoroki olyan lett, mint Kirishima, Kiri pedig olyan lett, mint te.

-Kirishima...?

-Ja!Így dolgozta fel, hogy csak úgy leléptél.Tudod mennyi időbe telt, mire egy kicsit is felkapartuk a padlóról?

-Mit tettem vele...?

-Enyhén szólva is összetörted...De két nap és itthon van.Találkoznod kéne vele!

-Nem...Most biztos gyűlöl.-pillantottam félre, majd a székemmel együtt megfordulva inkább kifelé bámultam az ablakon.Ismerem Kirishimát...Biztos vagyok benne, hogy gyűlöl.

-Te hülye vagy!-szólalt fel Mina, de nem reagáltam rá semmit.-Ám legyen!Nyalogasd csak a sebeidet, de ha meggondolnád magad és esetleg egy kicsit férfiasabb leszel, itt van a lakcíme és a telefonszáma.

Férfiasabb, mi?
Mindig is férfiasnak gondolt...

Azzal elvett egy cetlit az asztalomról és gyorsan ráfirkantotta az említett dolgokat és egy hangos köszönés kíséretében elhagyta az irodámat.Csak csendben meredtem a kis fecnire, mígnem egy vállrándítás kíséretében a zsebembe csúsztattam.

Ismerem azt a környéket, hiszen csak nem felejtem el az ilyeneket pár év elteltével, még akkor sem, hogyha másik országban éltem.Jó messze innen...Zavarodott voltam hiszen nem tudtam, hogy mit kéne csinálnom.

Az egyik felem mindennél jobban látni akarta Kirishimát, de a másik egyszerűen rettegett a gondolattól, hogy találkozzak vele.Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék neki...Cserben hagytam és ő pont emiatt szenvedhetett.

-Uram!Kérem jöjjön le onnan!-Az ember egy bizonyos pont után már nem foglalkozik semmivel.Elveszíti a dolgok iránti érdeklődését.De vannak rosszabb esetek...Van amikor az embert már a saját élete sem érdekli, pusztán egy üres testként mászkál a többi között.Az arcán mindig ott van az a kifejezés amit a társadalom elvár tőle, de ez csak egy jól felvázolt álarc.Én is minden nap így tettem, de legbelül üres voltam.-Uram!Szép óvatosan forduljon meg és jöjjön le onnan!

-Nem fogok ugrani.Még nem...

Az elmúlt években számtalanszor gondolkodtam az öngyilkosságon, de addig nem akartam megtenni, amíg nem találkozok Kirishimával és el nem mondom neki, hogy mit is érzek valójában.Személyesen akarom elmondani neki, még akkor is, ha meggyűlöl, de látni akarom az akkori arckifejezését.

-Bakugou?Oh, haver gyere le onnan!A frászt hozod rám ezzel a viselkedéssel...

-Ahogy hallom nem vagy meglepett amiért itt vagyok...

-Ami azt illeti Mina beírta a csoportba, hogy találkozott veled.Mindenki örül neki és alig várják, hogy találkozhassanak veled.

-Inkább leugornék innen...

-Valami még is visszatart, ha eddig nem tetted meg.Nem akarsz te leugrani, csak baromi mély ponton vagy, nincs igazam?

-Még beszélnem kell Kirishimával...És bocsánatot kell kérnem tőle.

-Haver, komolyan azt hiszed, hogy csak neki tartozol bocsánat kéréssel?Az osztályból mindenkit megbántottál, a szüleid kis híján beleroppantak, All Might magát hibáztatta, mert nem figyelt rád oda eléggé, az emberek akik úgy felnéztek rád, mind azt hitték, hogy meghaltál vagy elraboltak, tudjam is én, de a hirtelen távozásod mindenkire hatással volt!

-Tudom te barom...-szóltam elcsukló hangon, mire biztos voltam benne, hogy kissé meghőkölt mögöttem.Előttük sosem sírtam, most még is patakokban folynak a könnyek az arcomról és az egész testem reszket.-De az ő esete más...

-Még is miről beszélsz?

-Hagyd Sero.Beszélek vele, te nyugodtan menj.-tisztában voltam a hang tulajdonosával, viszont sosem gondoltam volna, hogy vele valaha is megosztok valamit.

De nem várhatom, hogy a dolgok örökké ugyan úgy maradjanak.És azt hiszem ez az egy volt az aminek örültem, hogy megváltozott.Utáltam Todorokit...Magam sem értem már, hogy miért.Most viszont őt éreztem magamhoz a legközelebbinek...Talán azért, mert ő is olyan volt, mint én vagy csak azért, mert ő volt most az egyetlen ember mellettem.Fogalmam sincs róla.

-Esik...-szólalt fel, miután már teljesen eláztunk.-Gyere, mára a vendégem vagy.Úgy is baromi messze laksz innen.