Boldogtalan | KiriBaku ✓

11

Reménykedtem, szinte már szurkoltam magamnak, hogy végre meghalhassak, hiszen gondoltam nem véletlenül látom magam előtt a történteket.A tipikus lepereg előtted az életed címszóként...De sajnos nem így lett.A szemeimet bár lassacskán kinyitottam, de nem láttam semmit.Nem a vakságom miatt, hanem a tudata annak, hogy életben vagyok akarva-akaratlanul is könnyeket csalt ki belőlem.Miért nem lehet már vége?

Egy óvatos érintést éreztem meg az arcomon, amely letörölte a könnyeimet, majd pár pillanat múlva egyik ujjával az ajkamon is végigsimított.Megakartam fogni a kezét, de amint mozdítottam a sajátomat, az illető lefogta azt.Gondolom Todoroki szeretne ismét kisajátítani magának...Lehet ezért nem látok?Bekötötte volna a szememet?De akkor miért nem emlékszem arra, hogy miként kerültem hozzá?

Gondolkodtam volna rajta tovább is, de a puha ajkak megtalálták az enyémet...Nem tartott sokáig az a csók, de így is sok mindent átadott.Szomorúság ötvözve a boldogsággal, magány, bűntudat és szeretet játszott közre benne.Nem tudom miért, őszintén fogalmam sincs róla, de újra könnyezni kezdtem.Mintha csak olyat kaptam volna ami mindig is hiányzott az életemből csak nem tudtam róla.Egy pillanatra elöntött valami magyarázhatatlan melegség - ami nálam azért eléggé ironikus - és akkor és ott úgy éreztem, mintha újra boldog lennék.A baj ezzel csak az, hogy egyáltalán nem voltam boldog...Abban a pillanatban lehet, de alapvetően boldogtalan voltam.

-Felébredt?-nyílt ki az ajtó egy férfi hang kíséretében, de az aki mellettem volt nem szólalt meg.Fejemet próbáltam az előző hang irányába fordítani, de nagyon kellemetlen érzés volt, így nem is próbálkoztam vele tovább.-Kérem, ne mozgassa a fejét!Emelje fel a jobb kezét, ha a válasza igen, a balt pedig ha nem.Emlékszik, hogy mi történt?

Bal kéz...

-Tudja, hogy most hol van?

Bal kéz...

-Tisztában volt az agyában lévő tumorral?

Jobb kéz...

-Rendben...A látása ideiglenesen megszűnt, de hamarosan visszatér, csak pihentetnie kell a szemeit.A daganatot sikeresen eltávolítottuk, így szeretnénk ha még legalább 3 vagy 4 hétig bent maradna.Az ajtóhoz őröket állítottunk a biztonság kedvéért...Ha bármire szüksége lenne, jobb oldalon az ágy mellett van egy gomb, nyomja meg.Majd még jövök egy ellenőrzésre, addig is pihenjen a lehető legtöbbet!

Azzal a férfi el is hagyta a szobámat, de az aki eddig is bent volt, most helyet foglalt egy széken.Nem tudtam, hogy mit is kéne kérdeznem tőle, hiszen a kilétében sem voltam biztos...Persze ésszerű lenne ezzel kezdeni, de van egy olyan érzésem, hogy nem mondaná el.Valaki közeledett a szoba felé és apró kopogásra lettem figyelmes, utána pedig egyből nyílt is az ajtó...

-Bocsi, hogy csak most jövök váltani, feltartottak!-Todoroki hangja egyszerre tett idegessé és nyugodttá.

Ideges lettem, hiszen eddig arra gondoltam csak, hogy akkor az a csók tőle volt, de nem.Még mindig egy olyan ember mámorító csókját érzem, akiről nem is tudok...És ami a bosszantóbb benne, hogy mégtöbbet akarok.
Ugyan akkor nyugodt is voltam, hiszen tudtam, hogy ő olyasvalaki akinek bármit elmondhatok, nem fog hülyének nézni vagy kinevetni.Olyasvalaki aki tudja a titkaimat és mélyen hallgat róluk.Szeretetet adott, amikor még én is gyűlöltem magamat, ráadásul másba voltam és vagyok is szerelmes.Mégsem zavarta...Nem volt önző...

-El sem köszönsz tőle?-gondolom az illető csak megrázta a fejét, mert válasz nem érkezett, de az ajtó becsukódott.-Jobban érzed magad?

-Ki...Ki volt...az?

-Aki eddig bent volt nálad?Miért kérdezed?Csinált valami furcsát?

-Megcsókolt...De nem tudom...Hogy ki az...

-Megcsókolt, mi?-hangja feszült volt és gúnyos.Némi szomorúság is lehetett benne, de az akkori harag elnyomta.-Élvezted?Őszintén válaszolj!

-Egy pillanatra újra boldog voltam...

-Kirishima...Ő volt bent nálad.

Nem kellett több beszéd.A könnyeim szinte patakként indultak meg az arcomon, vállaim rázkódtak, melyet az egész testem követett, így a fejem is jócskán megfájdult.Shoto próbált hozzámérni, de elcsaptam onnan a kezeit.Nem akartam, hogy hozzám érjen, nem akartam azt sem, hogy velem egy légtérben tartózkodjon, amit pár pillanat múlva a tudtára is adtam.

Egyes egyedül akartam lenni, ahogy mindig is voltam.Már az is lehet, hogy nem is a magány szeret engem, hanem én őt.És, hogy mire fel ez a kirohanásom?Fogalmam sincs...Azt hiszem az ember néha már azért is tud rettentően szomorú lenni, mert már nem tudja, hogy miért is lett az.Mert lehet, hogy angyalokkal veszi körül magát, de az ördög csal mosolyt az arcára.És ez így nincs rendjén.Egy ördögi körbe csöppent...

-Bakugou...Tudom, hogy már régóta mást szeretsz, de azt tudnod kell, hogy én sem fogok lemondani rólad.Ha kell még meg is küzdök érted!

-Mennyire nézel te ostobának?!-emeltem meg a hangomat, ami kissé visszhangzott is a szobában, a folyosón pedig páran meg is torpantak a hangok alapján.-Van merszed azt állítani, hogy szeretsz, közben meg képes lennél bántani Kirishimát?!Ez neked hol szeretet, te félarcú barom?!

-Bakugou, nyugodj meg!Ez nem tesz jót neked!

-Kussolj! -mordultam rá immáron olyan hangnemben, mint egykoron még az iskolában.- Rengeteg dolgot elviseltem az eddigi életemben, éveken keresztül csak magamat hibáztattam mindenért, a saját életemet egy pillanat alatt képes lennék eldobni, de azt nem bírom elviselni, hogy bántani akarod azt a személyt, akit mindennél jobban szeretek!Ezért...Ezért, hacsak egy ujjal is hozzáérsz, cafatokra robbantalak!

Síri csend volt, pusztán a gépek halk zúgását lehetett hallani és a madarak kintről beszűrődő csipegését, amit jelen pillanatban igen nehezen tudtam elviselni.Annyi minden halmozódott fel bennem az elmúlt években, hogy mostanra már bármelyik pillanatban elborulhat az agyam.Idegesen fújtattam még párat, miközben arra vártam, hogy enyhüljön a fájdalom a fejemben, de ezt a pillanatnyi nyugalmamat pár tapsolás szakította félbe, majd Todoroki kissé felröhögött.

-Remélem ez már elég bizonyíték arra, hogy igen is szerelmes beléd!

-Azt hiszem ez megteszi...Magunkra hagynál?

-Persze, az én munkám itt úgy is véget ért!Jó szórakozást!

-Ez persze nem jelenti azt, hogy megbocsájtok...-kezdett bele és közelebb sétált hozzám, majd leült az ágyam szélére amit a matrac besüppedése jelzett.-Nagyon sok dolgot kell még megtenned, hogy eltekintsek a dolgok felett.Ne értsd félre, nagyon is szeretlek Bakugou, de olyat tettél amit nem tudok egykönnyen megbocsájtani.Itt hagytál...egyedül...összetörve...üresen...dühösen...

-Azt hiszed nekem jobb volt...?Egy pillanatot se élveztem nélküled...Megvan rá az okod, hogy dühös legyél és, hogy gyűlölj.Boldoggá tesz...Mert tudom, hogy ilyenkor legalább rám gondolsz.

-Most mondtam el, hogy nem utállak...

-Utálnod kéne...

-Kéne, de nem teszem.

-Miért?

-Mert őrülten szerelmes vagyok beléd Katsuki Bakugou!

Hali!😊
Igazából nem nagyon akarok itt kertelni a dolgokkal, szóval csak annyit akarok még ide a végére, hogy nemsokára vége van ennek a könyvnek.

Ennél hosszabbra nem igazán terveztem és nem is akarom nagyon tovább bonyolítani a szálakat.Persze lehet, hogy egyszer még visszatérek rá, hogy javítgassak rajta.

Remélem, azért tetszik idáig a történet és át tudtam adni legalább egy fikarcnyi érzelmet.😅
Ezen kívül még lesz BNHA sztorim, amit a saját karakteremmel írok egy Bakugou x OC könyvnek, ezt pedig, majd Epicentrum címen találhatjátok meg.😊

Köszönöm, hogy végig olvastad!💜