Boldogtalan | KiriBaku ✓

14

~Kirishima szemszöge~

Sajnáltam, hogy ott kellett hagynom Katsukit, de az ő érdekében cselekedtem.Ravon így is elég gondot okozott az elmúlt években, nem hagyhattuk, hogy továbbra is szabadlábon legyen, ezért is kutattunk fel minden lehetséges helyet ahol tartózkodhat.Az egész egy rajtaütés volt, így nem tudott felkészülni a támadásunkra.Bevallom beletelt egy kis időbe, míg én és Sero sikeresen elkaptuk, de megérte a fáradozást és a sebeket amiket szereztem.

De volt egy dolog ami meglehetősen dühített.A tervek alapján amiket otthagyott, Bakugoura akart rátámadni amíg a kórházban van.Már értesültem a dolgokról, miszerint Katsuki mészárolta és dugta rács mögé az egész bandáját, de nem hinném, hogy olyan fontosak lettek volna neki az emberei, hogy éveken keresztül hajkurássza.Aztán ahogy tovább keresgéltem megtaláltam a valódi okát a dolognak...

Egyetlen egy kép, de ez elmondta, hogy miért tett ennyit Bakugou ellen.A kislány akit a képen olyan boldogan ölelt magához, Katsuki által halt meg...Emlékszem amikor tárgyalták az ügyet és többször is lejátszották azt az amatőr felvételt, amin látni lehetett a fickót, amint használja a képességét és helyet cserél egy ártatlan kislánnyal.Tragikus eset volt és azt hiszem mindkét félről mély sebet hagyott ez a történet...

-Uram, lassan mennünk kell!-figyelmeztetett az egyik szárnysegédem, mire csak bólintottam egyet és a képet megfogva indultam meg az autók felé.A rendőrség még szerencsére ott volt, így csak átnyújtottam nekik azt a képet és megkértem őket, hogy faggassák a lánnyal kapcsolatban és, hogy ez volt-e az oka Katsuki Bakugou meggyilkolásának kísérletére.

Sero már a kocsiban ült és a telefonján intézte a dolgait, hogy holnapra minden biztosra meglegyen, hiszen Németországba utazik és addigra kell valaki a helyére.Én is szívesen elutaznék pár napra, de jelen pillanatban nem tehetem.A munka kötelez és nem mellesleg még Bakugou sem jöhet ki a kórházból, nélküle pedig nem akarok elutazni.Szerencsére már csak egy kisebb tárgyalást kell kibírnom, utána pedig mehetek be hozzá.Imádom azt a csillogást a szemében, amikor meglát.A tudatot, hogy újra mosolyog és mindezt miattam...

-Csillapodj egy kicsit az aurád túlságosan is fénylik, ha rá gondolsz...-jegyezte meg mellettem Sero, mire csak zavartan megvakartam a tarkómat és elmosolyodtam a dolgon.Nem tehetek róla, de ha rá gondolok akkor nem lehet bírni velem.-Egyébként meg mi van vele?Gyógyul?

-Igen.Szerencsére most már minden a legnagyobb rendben...-fújtam ki a levegőt teljes megkönnyebbüléssel és fejemet a kocsi ablakának támasztottam és egy pillanatra elgondolkodtam.

-Azért az esküvőre majd hívjatok meg!

-Milyen esküvő?-pislogtam rá nagyokat, mire csak elröhögte magát, majd zárolta a készüléket és zsebre csúsztatta, így már teljesen rám figyelt.

-Nem akartok összeházasodni?

-Nem hinném, hogy Bakugou olyasvalaki lenne aki nyilvánosan összeházasodna.Nem hinném, hogy valaha is el fogom jegyezni.

-Ugyan már, itt Bakugouról van szó!Már suliban is bármit megtett neked, még ha a szokásos modorával leplezte is.Szerintem ha rólad van szó, akkor még az életét is adná érted.

-Azt azért nem kell megtennie.-gondoltam bele egy pillanatra és nekem ennyi pont elég volt.Nem akarom elveszíteni soha többé.Amikor Amerikába költözött, úgy éreztem belehalok a hiányába, hiába láttam képernyőn keresztül, nekem az nem volt elég.Magam mellett akartam tudni és most végre itt vagyunk egymásnak.Sok nehézség árán, de együtt vagyunk.

-Elnézést, hogy megzavarom a beszélgetést, de a kórház van a vonalban.-fordult hátra hozzánk a szárnysegédem én pedig azonnal kikaptam a kezéből a telefont.

-Igen?

-Hála az égnek, hogy elértünk!-szólt bele Deku, mire csak összeráncoltam a szemöldökömet.Igaz is...Kikapcsoltam a telefonomat, hogy véletlenül se zavarjanak a rajtaütés közben.-Kirishima, azonnal ide kell jönnöd!

-Történt vele valami?!

-Ha időben ideérsz akkor nem fog!Igyekezz!

-Vigyen a kórházhoz!- kiabáltam a sofőrnek, aki azonnal irányt váltott és a gázra taposott, hogy minél hamarabb odaérjünk.El sem tudtam képzelni, hogy mi lehet a baj...Valaki megtámadta volna?Kiderült, hogy valami mégiscsak károsodott a szervezetében?Vagy Katsuki gurult volna be?

Amint leparkolt a kocsi a kórház előtt, Seroval kipattantunk belőle, én pedig már rohantam is a megfelelő szoba irányába.Nem volt időm várni a nyamvadt liftre, ezért a lépcsőt választottam és nem túl udvarias módra, de aki csak az utamba került, azt félrelöktem.Ha tényleg valami olyan történik, akkor minden egyes kis másodperc fontos, nem hagyhatom, hogy valaki is feltartson.Amint megérkeztem a megfelelő emeletre, már rohantam is a szobája felé, ahol épp Deku vitatkozott az egyik őrrel.Nem tudtam, hogy miről van szó, így automatikusan berohantam a szobába, de Bakugou nem volt ott.Az ágya véres volt és ahogy lenéztem a földre, a vércseppek a fürdőbe vezettek ami szintén horror volt számomra.Katsuki ott sem volt megtalálható, így a veszekedő páros felé fordultam és megragadtam az őrt a ruhájánál és a falhoz szorítottam.

-Hol van?!-mordultam rá és már a képességem is aktiválódott a bennem lévő düh és aggodalom miatt.Nem válaszolt, hiszen annyira megijedt tőlem, de ez most a legkevésbé sem tudott érdekelni.-Hol van Katsuki?!

-F...Fogalmam sincs!Azt...Azt mondta levegőre van szüksége!Én csak váltani jöttem, a folyosón találkoztunk, nem tudtam, hogy mi történt előtte!-próbálta menteni magát, de csak annyira telt tőlem, hogy a földre löktem.

-Akkor konkrétan most bárhol lehet...-szólalt meg Deku, mire egy aprót bólintottam.

-Levegőre van szüksé - itt viszont elakadt a szavam és a fejemben összeállt a kép, hogy mi is folyik itt jelen pillanatban.- A kurva életbe!Le akar ugrani...

Amint ezt kimondtam, mindketten megindultunk a tető felé.Kicsaptuk az ajtót és ahogy gondoltam, Katsuki ott állt az épület szélén és lefelé bámult.A kötés ami a kezén volt, már rendesen átázott a vértől és mikor lassan hátrafordult, hogy ránk nézhessen, láttam, ahogy a könnyek megállíthatatlanul folynak le az arcán.

Miért...?

-Katsuki, kérlek gyere le onnan!-kiáltottam neki, de csak megrázta a fejét én pedig óvatosan és lassan közelíteni kezdtem felé.Deku is ugyan így tett, de ő továbbra is csak üres tekintettel bámult minket.-Bakugou, kérlek!Minden rendben lesz!Együtt átvészeljük, csak gyere le onnan!

Egy apró, de annál fájdalmasabb mosoly jelent meg az arcán és egy aprót hátralépett, mi pedig előre.Még egy aprót, majd így folytatta tovább amíg már csak egy lépés választotta el.A szemembe nézett...Azok a gyönyörű vörös szemek, melyekről egy pillanattal ezelőtt még azt hittem üresek.Minden érzelme ott volt benne...Ki tudja mennyi ideje érez így és senki sem vette észre.Észre kellett volna vennem, hogy valami nincs rendben...Én, aki a legközelebb álltam hozzá.

És most itt vagyunk...

Ő a tető szélén áll, én pedig több lépésnyi távolságra tőle...

Kötéséből már csöpög a vér, a könnyei megállíthatatlanul folynak végig az arcán, az egész teste beleremeg a sírásba.Vagy lehet, hogy nem is abba, hanem a fájdalomba amit érez...

-Szeretlek...

Az utolsó szava volt és lelépett.

Kezeit felénk tartotta és még egy utolsót robbantott, hogy feltartson minket...