Sóvárgás {Jikook ff.}

4. rész

( Jimin szemszöge )

Reggel kopogásra ébredtem. Lassan kinyitottam a szememet, majd hümmögtem egyet jelezve, hogy bárki is az, bejöhet. Az ajtó lassan kinyílt, majd Jin - t pillantottam meg, amint tálcával az kezében bejött a szobába, becsukva maga mögött az ajtót. 

- Jó reggelt! - tette le a megpakolt tálcát az éjjeli szekrényemre, majd leült mellém az ágyon. - Hogy érzed magad? - kérdezte kedvesen. 

- Pocsékul! - mosolyogtam rá. - Sajog a fejem, a nyakam ég, a szívem pedig kibaszottul fáj, de azért még élek!

- Nam elment Jungkook - hoz. Mivel egyedül lakik, szerintem áthívja hozzánk. És habár ő is tudja, hogy mennyire nehéz ez most neked, attól még az egyik legjobb barátja és szerintem a srácnak is ugyan olyan szüksége van társaságra, mint neked. Plusz hozzá sem kell szólnod, rá se kell nézned, sőt, ha akarsz egész nap ágyban maradhatsz! - mondta Jin, mire felültem és a tálcát az ölembe vettem. 

- Nem, semmi gond! - kezdtem el enni a palacsintát. Jin mindig tudja, hogy mivel tud jobb kedvre deríteni. - Elvégre csak sokat ittunk! - érveltem, de mindketten tudtuk, hogy hazudok. Lényegében tegnap bevallottam, hogy bejön nekem Jungkook. 

Beszélgetésünket halk kopogás zavarta meg. De fontos lettem most mindenkinek. Jó, nem mintha eddig nem törődtek volna velem. Tae tűnt fel az ajtó mögött, majd beugrott az ágyamba, de szerencsére nem borította le a tálcámat az ölemből. 

- Kim Taehyung! Ésszel, mert kiborítod! - szólt rá Jin, mire Tae megvonta a vállát. 

- Minden rendben, Jimin? - kérdezte tőlem mosolyogva. - Vagy szólítsalak inkább ChimChim - nek? - kérdezte, mire az étvágyam is elment. 

- Komolyan? - néztem rá idegesen, mire értetlenül nézett rám. - Muszáj mindig olyat tenned, amivel emlékeztetsz rá?

Ismét a sírás határára kerültem. Komolyan mondom lassan át avanzsálok lányba, aztán még a havim is megjön. 

- Jimin, bocs, nem gondoltam, hogy ennyire rosszul érint a dolog! - motyogta, majd újabb bocsánatkérés közepette kisétált a szobából. 

- Öltözz fel, aztán ha úgy gondolod, gyere le! - vette el az ölemből a tálcát Jin, majd magamra hagyott. Egy szürke farmert, fehér pólót és egy mamuszt vettem fel, majd erőt véve magamon lesétáltam az emeletről. Azonban mikor leértem, legszívesebben fordultam is volna vissza. 

( Jungkook szemszöge )

Namjoon korán reggel kopogtatott a bejárati ajtón. Nem ébresztett fel ugyanis nem aludtam egész este semmit sem. Folyton Jimin járt a fejemben. Az, hogy sírt miattam. És az a puha, selymes, csókolni való nyaka. 

- Látom, sokat aludtál! - lépett be Nam a szobámba, miután kinyitottam neki az ajtót. - Öltözz fel, mert ma nálunk leszel egész nap! Nem foglak egyedül hagyni, tudom, hogy neked is éppen olyan rossz, mint Jimin - nek. És mielőtt még tiltakozni kezdenél, látom a szemeden. Sírtál. Nem is keveset és az a Jungkook, akit én ismerek, nem szokott sírni. Szóval kapd össze a seggedet és indulás! - mosolygott rám Nam, mire megöleltem. 

- Ehhez ne szokj hozzá, de köszönöm! - mosolyogtam rá én is, majd felvettem egy fekete, szaggatott csőnadrágot, szürke pólót és a bőrkabátomat. Belebújtam a fekete edzőcipőmbe, majd bezárva magunk mögött az ajtót, beszálltam Nam kocsijába és élveztem, ahogyan a szél a bőrömet simogatja, miközben egyre közelebb és közelebb kerülök ahhoz a személyhez, aki most valószínűleg a pokolba kívánna. 

Miután megérkezünk a hatalmas házukhoz, Nam előre megy és kinyitva a bejárati ajtót, betessékel rajta. A nappaliba vezet, ahol ott ül Hoseok és Yoongi.