Sóvárgás {Jikook ff.}

7. rész

( Jungkook szemszöge )

Az első ütést a gyomromba kapom. Mosolyogva görnyedek össze, miközben Chim jár a fejemben. Képtelen vagyok nem rá gondolni. Tegnap nem jött iskolába, ma pedig csak a folyosón láttam. Szörnyű embernek érzem magam. Egy igazi balfasz vagyok. Elszalasztottam az esélyemet arra, hogy boldog lehessek. Muszáj távol maradnom tőle, de képtelen vagyok nem vele foglalkozni. Felizgat. Megdobogtatja a szívemet. Egyszerűen fáj az egész. Azt akarom, hogy nekem is annyira fájjon, mint neki.

- Ennyit tudsz? - kérdeztem a jelenleg végzős Jackson - t.

Jackson Wang érdekes srác. Magas, izmos és meleg. Ezért nagyon könnyű volt felhergelni. Ha tudná, hogy igazából mennyi közös is van bennünk.

- Jackson, fejezd be! - kiabált oda neki egy srác, majd közelebb merészkedett. Barnára festett haja a szemébe lógott. Ha nem jönne be annyira Chim, azt mondanám, hogy elég helyes srác. Még illene is Jackson - hoz.

- Menj innen, Mark! - szólt vissza idegesen és egy újabb erős csapást mért rám. Ezúttal felszakadt a Taehyung által okozott sebem és vérem lassan beszínezi kiszáradt ajkaim. Mit meg nem adnék most azért, hogy Jimin lecsókolja az összes fájdalmamat. Csakhogy erről már eléggé lekéstem.

- Jungkook! - ordított rám Nam, mire mosolyogva felpillantottam. Hiba volt. Tae mellett ott állt Chim, arca döbbent volt, tekintete fátyolos.

- Mark, mi a franc folyik itt? - kérdezte Yoongi a számomra ismeretlen fiút. Gondolhattam volna, hogy a haverjaim ismerik őket. Ők végül is kiket nem ismernek?

- Erre jöttem ki! - tárta szét a karját.

Egy utolsó pillantást vetettem Chim - re, majd minden erőmet összeszedve rontottam neki Jackson - nak.

- Szóval őt dugod, mi? - mutattam Mark - ra nevetve.

Válasz helyett újabb ütést kaptam. Már nem maradt erőm felkelni a földről. Csak az járt a fejemben, hogy el kell tűnnöm innen, mielőtt elbőgném magam. Ráadásul a tánc órámra is be kellene érnem, ami természetesen Jimin - ékkel lesz.

Legnagyobb meglepetésemre Jimin idegesen közeledett felénk, majd apró kezeit Jackson mellkasára tette és finoman Mark felé kezdte tolni.

- Jimin! - fogta meg idegesen Chim - em kezét. - Még nem végeztem!

- Kérlek! - suttogta Jimin, de még így is meghallottam.

- A francba! Ugye nem? - nézett elképedve először Jimin - re, majd rám. Fájdalmas tekintettel meredtem magam elé és nem csak azért, mert iszonyatosan fájt a gyomrom.

- Nem! Nincs semmi közöm hozzá, de nem bántsd! - torzult sírásba Chim hangja.

- Ó, nem Jimin! Nagyon jó barátok vagyunk úgy gondolom, nem tudsz hazudni nekem! MIért pont ő? Ez egy seggfej! - rázta meg a fejét Jackson, majd megölelte a síró Chim - et.

- Sajnálom! - zokogott. - Sajnálom, hogy ilyen vagyok! - szaladt oda Jimin Mark kinyújtott karjaiba, aki készségesen vigasztalni kezdte.

- Semmi baj! Nyugodj meg! - suttogta nyugtatólag, nekem pedig a szívem összeszorult.

Lassan feltápászkodtam a földről és a bejárat felé vettem az irányt. Muszáj volt lenyugtatnom magam. Fél vállal nekiütköztem Tae - nek, majd szinte feltéptem az ajtót és a fiú mosdóba vettem az irányt.

A tükörbe nézve megpillantottam a valódi énemet. Összetört, könnyektől csillogó szemű fiút, akinek rendesen elintézték az arcát. A szám felrepedt, a szemem alatt sötét folt éktelenkedett.