Sóvárgás {Jikook ff.}

2. rész

( Jungkook szemszöge)

Miután eljöttem Namjoon - tól a kávézóból, rohantam az edzésre, hogy a legtöbbet ki tudjam hozni magamból. Tudom, hogy Chim nem hagy engem figyelmen kívül, a teste reagál az enyémre. Ezt pedig nem tudja elrejteni előlem. 

- Jungkook! - kiabált nekem messziről Hoseok. Nem is tudtam, hogy még ő ilyenkor benn van a suliban. Lassan felé sétáltam, majd lepacsiztunk, amikor odaértem mellé. 

- Hogy hogy itt vagy még? - kérdeztem, miközben sétáltam a pálya felé, Hoseok pedig készségesen követett engem. 

- Úgy volt, hogy odaadom az egyik haveromnak a beadandót, de lelépett és a többieket sem akartam most zavarni, Jimin az előbb hívott, hogy jöjjek majd az esti meccsre. - mosolygott rám, mire meglepetten pillantottam felé. 

- Jön a meccsre? - kérdeztem nyugodtan, habár belül már majdnem szétrobbantam. 

- Igen, Nam szólt neki, hogy jöjjön, mindannyian itt leszünk! - veregette meg a vállam, majd elhagyta a pályát. Köszönöm Namjoon, amiért ilyen szuper barát vagy. 

Gondolataimat félre téve siettem a cuccommal az öltözőbe és elkezdtem bemelegíteni az izmaimat. Ma kibaszottul a legjobbat kell kihoznom magamból. Odafutottam a csapattársaimhoz és kezdetét vette az edzésünk. Pár kör futás, egy laza bemelegítő meccs és már alig vártam, hogy este legyen. Nyugodt voltam, csak ültem a padon és hallgattam, ahogy az új edző pofázott valamit a stratégiáról. Egy ideig figyeltem rá, aztán kiszúrtam a tömegben a barátaimat. Végül a tekintetem ChimChim - en állapodott meg. Fekete, passzos, szaggatott farmert viselt, ami többet engedett láttatni a lábából, mint amennyit kellett volna. Hozzá egy fehér pólót és fekete bőrdzsekit vett fel. Hirtelen ötlettől vezérelve felálltam és feléjük kezdtem futni. Szerencsére az első sorban foglaltak helyet. Még jobb, legalább tudok valamit mutatni is Jimin - nek. 

- Sziasztok! - sétáltam oda egy nagy mosollyal az arcomon. 

Jimin kerülte a tekintetemet. Gondoltam, hogy ilyen kis ártatlan lesz. Végül nagy nehezen felpillantott és megjelent az arcán a döbbenet. 

- Te.. te játszol? - mutatott a mezemre, amin ott díszelgett a nevem. 

- Ó, igen Chim! És megnyerem.. - kezdtem, majd közel hajoltam a füléhez és suttogva folytattam tovább. - ...mert szeretném, ha előbb vagy utóbb a nevemet sikoltanád! - súroltam ajkammal a fülét, mire kirázta a hideg  és alig hallhatóan nyelt egyet. Az arca színe vetekedett egy érett paradicsommal, de jelen pillanatban ez volt a legédesebb dolog, amit valaha láttam. 

- Jungkook! - hallottam meg Nam hangját, majd vonakodva ránéztem és felvontam a szemöldökömet. - Fejezd be! 

- Nyugi, Nam! Csak azt kértem, hogy hangosan sikítsa a nevemet! - vigyorodtam el, majd rákacsintottam Chim - re és visszaszaladtam a többiekhez. Hátra pillantva láttam a döbbent tekinteteket és Chim vöröslő arcát. 

( Jimin szemszöge)

Azt sem tudtam zavaromba, hogy hova süllyedjek le. Rá pillantottam a többiekre, akik döbbenten figyeltek engem. 

- Hogy sikítsd a nevét, mi? - bökött vállba Tae, majd hangos nevetésben tört ki. 

- Hülye.. - ráztam meg a fejem, ugyanis éreztem, hogy még vörösebb leszek, ha ez még egyáltalán lehetséges. 

- Majd meséld el milyen volt.. - csatlakozott be a poénkodásba Hoseok. 

- Hagyjátok! Jungkook biztosan a meccsre gondolt! - szólt rá a többiekre Jin, majd biztatóan rám mosolygott. 

Habár én nem hinném, hogy ez valóban így lenne, azért hálás voltam, hogy abbahagyták a piszkálásomat. 

Végül kezdetét vette a meccs. Az első félidőben nem sok minden történt, de a második félidő elhozta a biztos győzelmet a csapatnak. Jungkook ugyanis egy gólhelyzetet sem hagyott ki. Minden rúgása előtt rám nézett, mire mindig le kellett hajtanom a fejem. Attól féltem, hogy hamarabb rájön arra, hogy mit érzek, mint én magam. 

A meccs végeztével a srácokkal úgy döntöttünk, hogy megünnepeljük a győzelmet, így beültünk egy bárba és iszogatni kezdtünk. Kezdett megártani az a pár pohár Soju, amit megittam. Nagy nehezen kisétáltam a mosdóba, arra azonban nem számítottam, hogy Jungkook követni fog és hogy közvetlenül a helyiségbe érve, őrült tempóban kezd a fal felé tolni. A hátam koppant a hideg felületen és izgatottan néztem Jungkook - ra. 

- Mit..? - kezdtem volna bele, ám megéreztem kezét a derekamon, amíg a másikkal a fejem mellett támaszkodott és a torkomon akadt a szó. Az érintése felforrósította a bőrömet, ahol hozzám ért. Hirtelen levegőt sem tudtam venni. Felnyögtem, ahogy ajkai a nyakamhoz értek. Automatikusan belevezettem kezemet a hajába és finoman meghúztam azt. Az egyre intenzívebb érzéstől, ahogyan a nyakamat szívogatta, egyre hangosabb nyögések hagyták el a számat. Biztos vagyok benne, hogy csap a pia miatt nem löktem még el magamtól. Szemeimet csukva tartottam és élveztem, ahogyan a szája munkálkodik rajtam. Szívása erősödött, nyögéseim pedig fájdalmas nyöszörgésekké alakultak. Szorítottam a nekem préselődött fiú pulcsiját, majd hirtelen hiányérzetem támadt, mikor nem éreztem többé azokat a selymes ajkakat. Lassan kinyitottam a szememet és Namjoon - al meg Jin - el találtam szembe magamat. 

- Mégis mi a francot csináltál a nyakával? - jött oda Jin, majd átkarolt, mert a lábaim kezdték feladni a szolgálatot. 

- Megjelöltem! Szép, ugye? - kérdezte Jungkook pimasz mosollyal az arcán, mire Jin segítségével a mosdóban lévő tükörhöz sétáltam. A nyakam több különböző pontban sötétlila és vörös színben pompázott. Elvörösödve simítottam végig az újonnan felfedezett foltokon és egy apró nyöszörgés hagyta el az ajkaimat. 

Annak ellenére, hogy fájt, nagyon tetszett. Félve Jungkook - ra pillantottam, akit Nam tartott, hogy pofára ne essen. Elég rosszul festett. 

- Vidd haza, Jin! Én is hazaviszem Jungkook - ot, de nem szeretném, ha ők most egy lakásba tartózkodnának! Főleg meg azért, mert megszegted, amit ígértél nekem! - nézett rá Jungkook - ra, mire az kitépte a karjait Nam szorításából és igyekezett felfogni a barátja szavait. 

- Képtelen voltam leállni! Akartam..nem úgy, mint ahogy eddig. Faszom belétek! Ennek semmi értelme! - vágott bele Jungkook a tükörbe mellettem, mire az apró darabokban hullott a földre. 

- Kook! -  szólítottam meg, de ahelyett, hogy rám nézett volna, kirohant az ajtón, bevágva azt maga mögött. 

Bármilyen rosszul is voltam jelen pillanatban, bármennyire is sokat ittam, éreztem a mindent megsemmisítő fájdalmat a szívemben. Megkapaszkodtam a mosdókagylóban, majd kitört belőlem a zokogás. 

Sziasztok! Bocsánatot szeretnék kérni, amiért ilyen ritkán hozok részt, a suliban a technikusi évem nagyon nehéz, jogot kezdtem tanulni és ez elveszi minden időmet! Önsajnálat vége! :D Szóval a lényeg az, hogy igyekszem minél sűrűbben hozni majd részeket, de nem ígérek semmit. Köszönöm, ha hagysz jelet magad után! Szép estét! ♥