Állati szerelem! (Befejezett +Extra)

Aki az egyiknek barát...

Másnap korán keltem, hogy gyorsan mehessünk a suliba. A buszmegállóba beérve Karlt pillantottuk meg. Szám mosolyra görbült és rögtön odafutottam hozzá.

- Szia! Hogy-hogy te itt vagy? – kérdeztem meg.

- Sziasztok. – mondott csak ennyit

- Nem is tudtam, hogy ezzel a busszal szoktál járni. – mondta Erik meglepetten.

- Azért mert nem is ezzel szoktam. Az egyel előbbire szoktam felszállni, mert akkor érek be jó időben a suliba. Most szerintem késni fogok e miatt pár percet. – mondta idegesen a fiú.

- Nyugi. A tanár biztos elnéz neked pár percet. – próbáltam megnyugtatni.

- Persze ha az a tanár nem az én ofőm lenne. – mosolygott nehezen.

- Akkor... nyugi... öh... biztos ennek is van jó oldala, csak még nem tudod mi. – mosolyogtam erőltetetten mire megérkezett a busz. Fel is szálltunk majd mikor leszálltunk az átszállás miatt Karl is jött velünk csak ő másik buszra szállt át így itt el is köszöntünk tőle.

- Vajon Karl mikor kel fel, hogy beérhessen a sulijába. – gondolkodtam el.

- Nem tudom, de biztos jobban járna ő is a KZS-val mint mi. – mondta Erik.

- Ja, azon kívül, hogy ott mindenki meg akar verni mindenkit a semmiért. – mondtam ironikusan.

- Ez nem igaz! Én és a haverjaim például sohasem verünk meg gyengébbet csak akkor, ha nagyon nem tudja hol a helye. Meg a lányokat. Na, rájuk még csak kezet sem emelünk. – avatott be a dolgokba Erik miközben leszálltunk a suli előtti buszmegállóban.

- Ja és most 3 hónapig tényleg semmilyen értelembe nem emelhetsz rájuk kezet. – vigyorogtam rá mire tekintete morcos lett.

- Csak aztán nehogy a te veréseddel vezessem le a felgyülemlett idegességet. – fordult felém fenyegetően megragadva karom.

- Mintha pár perce azt mondtad volna, hogy nem emelsz kezet a nálad gyengébbekre...

- Az a te szerencséd hogy ilyen kis nyomi vagy Chrissy. – engedett el tovább sétálva én pedig követtem. Beérve.

- Szia, Erik. – köszöntek a fiú barátai miután oda ment hozzájuk.

- Hát az unoka tesódat hol hagytad? Nincs kész a matekunk. – kérdezett rá Feri hollétemre a házia miatt.

- Chrissy gyere ide! – kiabált nekem Erik, mert én éppen az osztályomhoz tartottam.

- Mi az? – léptem oda kíváncsian.

- Segítesz a matek háziban Chrissy? – kérdezte Feri vigyorogva.

- Hékás! Vegyél vissza! Chrissynek csak én hívhatom. – szólt rájuk Erik – Találjatok ki valami mást, ha becézni akarjátok. – fonta össze karjait.

- Tudjátok, én tökéletesen elégedett vagyok a nevemmel. Hívhattok azon is. – mondtam nekik mire Márton felkiáltott.

- Hercegnő! – vigyorodott el – Chrissy hercegnő! – nevetett fel mire a többiek is.

- Ez nem vicces! Ti sem örülnétek, ha ilyen becenevetek lenne! – panaszkodtam.

- Ne szívd már ennyire „mellre"! – nevetett fel Dominik mire csak még morcosabb lettem.

- De gyere Hercegnő! Segíts a matekban! – mondta Feri.

- Na meg a- Tudod mikor? Felejtsetek el! – fordultam meg idegesen és elsétáltam.