Game Over

Második fejezet (+18)

Erre a részre fokozottan érvényes a figyelmeztetés, hiszen tartalmaz trágár szavakat, erőszakot, vért...Illetve, kérünk benneteket, hogy a véleményeteket a szereplőkről kulturált formában fejezzétek ki, ha esetleg szándékotokban áll.

Jeon JeongGuk:

Zsebembe süllyesztem a kézfejemet, ahogyan eredeti útvonalamról letérve fordulok be egy szűk sikátorba, melyet két oldalról félig leomlott egykor tízemeletesnek szánt épületek vázai határolnak, melyeknek az építése valami oknál fogva félbe maradt, evégett kóbor állatok és hajléktalan emberek lakjául szolgálnak az ablaktalan, félig elkészített lakások.

Néhány utcagyerek is tengette itt mindennapjait, de őket beszervezték a játékba, tehát hozzánk tartoznak, vagy éppen meghaltak a beavatási szertartás alatt, ami gyakorlatilag minden úton-módon kiszűri a gyengéket: az első lépés az, hogy a gyerekeknek végezniük kell egy szerencsétlen élőlénnyel, ami legtöbbször kiskutya vagy kiscica. Aki erre nem képes, az megbukik, és bele sem merek gondolni, hogy milyen sorsra juthat... A második próba a fizikai fájdalomtűrő képességet teszteli, ráadásul megalázza és összetöri a szerencsétlen áldozatok lelki világát: néhány férfi megerőszakolja őket, illetve szopásra kényszerítenek, amelyik könyörög, az kihullik.

Én mindkét vizsgát sikeresen letettem, emiatt vagyok életben, négy évvel a beavatásom után is, habár legszívesebben azért imádkoznék, hogy a lehető legfájdalmasabb halállal lakoljak meg bűneimért, amik szörnyűbbek, mint amit egy átlagos ember el tud képzelni. Lelkileg belefáradtam ebbe az őrült hajszába, a bűntudat folyamatosan bennem rejtőzik, nappal, amikor tevékenykedem, akkor halványan lobog, de éjjel, amikor van időm a múltamban történteken rágódni, lángba borítja a mellkasomat, és fájdalmat generál.

Megüresedve tengetem mindennapjaimat, egyetlen társam ez a kellemetlen érzés, illetve a pillangókésem, amelyet még három és fél évvel ezelőtt, a legértékesebb fegyverek csempészésével foglalkozó Kim NamJoon adott el nekem, kellemes baráti áron ahhoz képest, hogy import pengéről van szó, ami gondolom származási helyén sem éppen olcsó mulatság.

Néha azon agyalok, miért pont a vörösre esett NamJoon választása, amikor nekem keresett gyilkosságra használható eszközt, ám végül arra jutok, hogy az árnyalat nagyon hasonlít a vér vörösére, emiatt azt szoktam képzelni, hogy áldozataim testnedve borítja a kést, és ez okozza ezt a hasonlóságot.

Szeretem önmagamat különböző módon kínozni, egyik ilyen módszerem az, hogyha elveszek egy életet, legyen az bármilyen romlott és értéktelen is, és az indokom terjedhet önvédelemtől szándékos gyilkosságig, mindig sebet ejtek a bal combomon, a hegek pedig állandóan szaporodnak, jelenleg huszonhat borítja a bőrömet, öt pedig még egészen friss varrósodni sem kezdett még.

Szeretnék majd bűnbocsánatot kérni, mikor meghalok, azonban biztos vagyok benne, hogy nem kaphat egy hozzám hasonló szörnyeteg ilyet, tehát amint véget ér földi szenvedésem, azután sem találkozhatok a bátyámmal ott, ahová a jó, ártatlan lelkek kerülnek, már ha egyáltalán van ilyen hely, és nem csak azért találták ki az emberek, hogy ne legyen annyira rémisztő a túlvilág.

Személy szerint abban reménykedem, hogy a végítélet után a lélek is megsemmisül, emiatt többé nem fogok létezni, és megpihenhetek a pusztulás következtében, beleolvadva az éterbe, eggyé válva mindenki mással, és megszűnve létezni befejeződik a kínlódással teli utam.

- Jó reggelt, JeongGuk -, ránt ki a gondolataim mélyéről a mély orgánum, mire a tulajdonosa felé kapom a fejemet, szembe találva magamat a nálam csak néhány centiméterrel magasabb, platinaszőkére festett Kim NamJoon-nal, aki sikeresen mögém lopózott, amíg elfoglaltam magam a filozofikus gondolatmenetemmel.