Game Over

Ötödik fejezet

Jeon JeongGuk:

Szerény személyemet jóval több pozitív jelzővel lehet illetni, mint negatívval, ez egy elfogadott tény, azonban rossz tulajdonságaim közé tartozik, hogy fejjel megyek a falnak, ha csak egy kis repedést is látok, akár csak a vakolaton is, muszáj megragadnom minden eshetőséget a szabadulásra, mert e nélkül a halovány remény nélkül teljesen megőrülnék...ha még százas vagyok egyáltalán.

JiMin tartása kissé megváltozik, testbeszéde egyértelmű jeleket küld felém a benne tomboló érzelem kavalkádban résztvevőkről, amelyek közül a félelem dominál, látom, ahogyan fátylat von szemeire, és el tudom képzelni, hogyan rohamozzák meg elméjét a rosszabbnál rosszabb elképzelések arról, hogyan fognak vele végezni.

- JiMin, amíg én élek, neked nem eshet bajod-, simítom arcára tenyeremet, és közelebb hajolva hozzá döntöm homlokomat az övének, élvezve a testéből áradó hőt, és elmosolyodva csukom be szemeimet-, végre van értelme ennek az egésznek... talán van kiutam is.

Erre nem felel semmit, csak enyhén előrebillentve fejét adja tudtomra a válaszát, ami érezhetően bizonytalan, viszont nekem ennyi is elég ahhoz, hogy úgy érezzem, ő is megbízik bennem annyira, hogy a kezembe adja az életét. Nem mintha lenne bármilyen más lehetősége, ha nem tenné, és elküldene melegebb éghajlatra, holnap reggelre már halott lenne, és ehhez még a játék tulajdonosai által felbérelt bérgyilkosok sem kellenek, elég, ha a pasija megtudja, hogy velem töltötte az éjszakát.

- Mesélek neked néhány dolgot, hogy tisztában legyél, mibe is keveredtél-, közlöm vele, mélyet szippantva az illatával keveredő oxigénből-, a karakterek jobb alkarjába van ültetve egy chip-, emelem fel az említett testrészemet, hogy láthassa-, ezekben van nyomkövető, egy állítható erősségű sokkoló, és egy jeladó, ami összeköttetésben áll a fülükben lévő hangszóróval, miben hallja az utasításokat-, kezdek bele az általános tudnivalókba-, a legtöbben tizenhárom és húsz év közöttiek, de félévente van mester csere, illetve évente „vér frissítés". Az utóbbi jelenti az idézőjeles gladiátorjátékokat, mik rengeteg áldozattal járnak mindig, mert a nézők döntik el, hogy ki marad életben, és ki nem. Négy ilyet már túléltem, de az utolsó ilyen miatt volt az, hogy amikor hozzád kerültem, nagyon rossz állapotban voltam.

JiMin csak csendesen hallgat, gondolom, próbálja megemészteni a hallottakat, és egyeztetni a saját tapasztalataival és tudásával, amelyet eddig a játékkal kapcsolatban szerzett vagy hallott, ám ezek nagy része hamis, vagy éppen megfelelő módon manipulált.

- Kook... akkor te is veszélyben vagy?- kérdezi alig hallhatóan, mire vállat vonva dőlök hátra, a plafon felé fordítva pillantásomat, elidőzve a pókhálókon-, mert...

- Én vagyok az egyetlen, aki ilyen sokáig húzta, igen, JiMin-, biccentek, elismerve, hogy vág az esze, és hamar összerakta a részletekből a kerek egészet, miszerint mindkettőnkért kivégzőosztagot küldenek, csakhogy engem valószínűleg valamelyik pályán fognak megerősített védelemmel várni, őt viszont a szomszédos ház tetején egyetlen mesterlövész figyeli, aztán egyetlen mozdulattal végeznek vele.

Ez a halál kegyesebb, mint ami rám vár, ha hibázok, és sikerül elkapniuk, mielőtt megdögölhetnék: hiszen akkor kielégíthetik a pszichopata játékosok perverz vágyait, szép kis összegekért cserébe olyan kínzásoknak fognak alávetni, amit vadidegenek kívánnak, majd a legvégén vagy hagynak elvérezni, vagy még kitalálnak valami módszert arra, hogy a lehető legfájdalmasabb módon leheljem ki a lelkemet.

Nem igazán van kedvem kitenni magunkat ennek, ezért kénytelen leszek teljes mellszélességgel bevetni magamat, küzdve az akadályokkal, a tőlem telhető leggyorsabban legyűrve a hátra maradt pályákat, hogy ez a kurva szar lekapcsoljon, és végre megszabaduljak tőle. Onnantól kezdve könnyű dolgom lesz, kiviszem JiMin-t külföldre, ahonnan feljelentést teszünk, és ellátom fülesekkel a koreai rendőrséget, hogy lekapcsolják a rendszert, és máris vége.