Game Over

Kilencedik fejezet (+18)

Sziasztok!

Ez a rész rengeteg vért és gyilkosságot, - na, meg rohadt mérges JeongGuk-ot- tartalmaz, így erre készüljetek fel lelkiekben előre!

Park JiMin:

Megrendülve haladok tovább, kissé idegesen, hogy JeongGuk-ot eltalálta egy golyó ráadásul, már rájöhetnek, hogy az épületben vagyunk, méghozzá egyre közelebb a központhoz, amit berobbantva tehetjük a földdel egyenlővé a játékot.

Remegve szorongatom a dossziét, tudva, hogy most minden rajtam múlik, milyen gyorsan ütöm be a kódot, vagy mennyit találok meg. Elég hosszú a lista, ebből arra következtetek, hogy az épületben mindenhez használnak jelszót, különböző kombinációkat vetve be, ami elérhet a végtelenségig, a papírtömeg vastagságból ítélve akár ezernél több lehet.

- Itt forduljatok le...JeongGuk menjen elől, ki kell lőni a kamerát-, adja a parancsot YoonGi, mire felsimulok a szellőző oldalára, lehunyva szemeimet élvezve azt a pár másodpercet, amíg párom hozzám simulva előz meg, de nincs több időnk a szeretetünket kimutatni, hiszen hatalmas veszélyben vagyunk.

JeongGuk a letört részen mászik le, cipőjével gátolva a csúszást, ne ezen múljon az életünk, és a fegyvert biztosítva dugja ki a csövét, keresve a zavaró tényezőt, mi lebuktatva ontaná ki az életünk.

Tördelve ujjaim várom meg a lövés hangját, majd a kis terembe való visszhang elmúltát, hevesen verő szívvel figyelve a hangokra, mik jeleznék kudarcba fulladt az akció és eddig tartott a kísérlet.

- Meghackeltük a kamerákat, nyugodtan mehettek! Régebbi felvételeket látnak-, tájékoztat TaeHyung, aminek hallatán távozik a levegő tüdőmből és kimászom párom után, aki nyújtva a kezét segít felállni, tüzetesebben nézve szét a terembe, melynek falain drasztikus képek lógnak, groteszk festmények.

- És most?- kérdezem, amikor egyértelművé válik, hogy se ablak, se ajtó nem áll rendelkezésünkre a továbbiakban, ismertetve a helyzetet, hogy előkell vennem, minden videojátékos tudásom.

- Csak van valami ajtó...- mormogja JeongGuk félrehúzva egy fémlapot, de a fehér, itt-ott megkopott falon kívül mást nem igazán vélek felfedezni, ami kezd kétségbeejteni, mert sürget az idő és ilyen szituációban képtelen vagyok a logikus gondolkodásmódra.

- Jól van...-, fordulok el szemeimmel végigjárva a területet, mivel mindenképpen kell lennie valaminek, ami engedi a küldetés folytatását. – Szerinted...belekerültünk egy játékba?-, nyelek egy nagyot, leguggolva akasztva az ujjam egy egérlyukba, nyelvemmel felső ajkam piszkálva.

- Az rohadt jó-, áll fölém, figyelve mit csinálok, és lassan merítem el a vájatban kézfejem, összerezzenve a pórhálótól, ami a testrészem köré csavarodik, enyhén remegve a gondolattól is, hogy pók lehet benne.

- Kook-, ragadom meg a lábát, erőt merítve közelségéből, lehunyva szemeim, próbálva nem hisztirohamot kapni, tekintve, hogy irtózom minden csúszó-mászó bogártól és a pók számomra a legrosszabb. Kis híján felsikkantok, amikor mutatóujjam egy tárgynak ütközik, viszont nem állok meg és megmarkolom a vékony fémrudat, leküzdve minden félelmem, jobban összeszorítva szemeim, mikor valami átmászik a csuklómon.

Magam felé húzva figyelek fel a kattanásra, amire elengedve pillantok magam mögé, hozzábújva JeongGuk-hoz még az előbbi események sokkhatása alatt, de nem kell csalódnom párom szeretetében, karjaiba zárva emel talpra lesöpörve kezemről a ráragadt piszkot.

Egy acélajtó jelenik meg azon a helyen, ahonnan a fiú eltűntette a zavaró fémlapot, rajta a számlappal, hova a kódot beütve nyitja meg átjáróját, csak kérdés melyiket kéri a rengeteg közül és mennyi esélyünk van próbálkozni.