Game Over

Hatodik fejezet (+18)

Ez a rész tartalmaz erőszakot, vért és kínzásokat, ezért mindenkit figyelmeztetünk, hogy csak akkor olvassa el, ha ezeket képes befogadni.

Jeon JeongGuk:

Elnyitva ajkaimat fogadom övéit, felnyújtva mindkét karomat, átkarolva nyakát húzva vissza, mikor megpróbál eltávolodni tőlem, ezzel kicsalok belőle egy meglepett nyögést, azonban nem ellenkezik, engedi, hogy elmélyítve a csókot, nyelvét átcsalva a számba, megdöbbentve őt.

Az idősebb felmászva rám huppan le hasamra, kényelembe helyezve magát, kis kezeit arcomra simítva, ezzel kifejezve bizalmát irányomba, hagyva, hogy átvéve a dominanciát hívjam szenvedélyes keringőre ízlelőszervét, közben feljebb emelkedem, ezzel a szőkeség lejjebb csúszik az ágyékomra, kicsalva belőlem egy halk morranást, mivel régóta nem ért a kis JeongGuk-hoz senki sem, erre most JiMin a formás fenekével ránehezedik.

- Kook...-, leheli számba, megremegve, mikor átkarolom a derekát, hogy hátsójára simítva kicsit megemeljem, távol tartandó a kisebbik énemtől, mi még pár percnyi érintkezés után meredezne a plafon felé, amit jelen helyzetben nem igazán kívánok.

- Jó reggelt, fiatalok...-, nyit be kopogás nélkül BoRam, ezzel megtörve a pillanat varázsát, kínos szituációba hozva mindhármunkat, de ez leginkább JiMin-en látszik meg, szegény elvörösödve fúrja arcát mellkasomba, elbújva a nő megdöbbent pillantása előtt, mivel bennünket illet.

BoRam azzal a lendülettel, hogy megzavart minket, fordul is meg, hogy a nyílászáró becsukódjon mögötte, kettesben hagyva engem a mesteremmel, kinek derekát cirógatva nyugtatgatom, elmélázva azon, hogy mégis milyen benyomást kelthetek a ház úrnőjében, ha már ilyen hamar rámozdultam a kölykére.

Ő kedvesen befogadott engem, ingyen szállást és ételt adva nekem, én mégis visszaélek a bizalmával, azonban nem tudok ellenállni a testemben pulzáló vágynak, na, meg persze az alacsonyabb közeledésének sem, hiszen annyira kívánom a csókját, az érintését, hogy legszívesebben el sem engedném, csak hozzábújnék smárolás közben.

- Ne haragudj...-, suttogom vállába fúrva képemet, elmenekülve előle, ne lássa a bűntudatot kifejezésemen, ha esetleg felemelkedik, habár nem úgy fest, mint akinek szándékában áll eltávolodni tőlem a közeljövőben. – Ma már mennem kell, estére van feladatom, JiMin...

- Én...-, szólal meg halkan a fiú, lehelete csiklandozza a kulcscsontomat, mi kivillan a felsőm anyaga alól-, nem hiszem, hogy jól tudnék dönteni...

- Dehogynem-, válaszolom felfuttatva ujjaimat gerince mentén, hajába túrva, fürtjeivel játszadozva, mikbe teljesen beleestem, annyira jól illenek az ártatlanságához, kiemelik fehér bőrét, és amikor pírba borulnak orcái, elütnek tőle. – Bízom benned, Par JiMin -, suttogom megpuszilva arcélét, amitől megremeg karjaimban. – A kezedbe merem adni az életemet, mert élesben nem tudnék megfelelően gombokat nyomogatni, és lebuktatnám magunkat, amint meglátnák, hogy van nálam játék.

- Ne...-, próbál tiltakozni, kicsit eltávolodva tőlem, hogy sötét, aggodalomtól csillogó tekintetével megtalálja az én elszánt pillantásomat, amik így összefonódnak, és néhány másodperc erejéig csak a légzésünk hallatszik, a következő minutumban pedig JiMin gyönyörű ajkaira nyomom mutatóujjamat, hogy elhallgattassam.

- Hülyeségeket beszélsz-, rázom meg a fejemet, aztán oldalra döntve nézek farkasszemet ismét a társammal, aki mellett vagy meghalok, vagy túlélem a lehetetlent, és utána boldogan, újra független emberként létezhetek, valakivel az oldalamon, akiért ölni vagy meghalni is képes lennék, ha a szükség úgy hozza.