Park JiMin:
Kopogás rázza meg a házat és mivel nem csipogott a telefonom, hogy baj lenne, felpattanva rohanok le a lépcsőről, megállva az utolsó lépcsőfokon, beharapva alsó ajkam, hogy talán meg kellett volna nézzem, Kook merre tartózkodik, tudatában annak, hogy bármikor meghalhatok.
Eszembe jut számos filmbeli jelenet, mikben az egyik szereplő kinyitva az ajtót találkozott a végzetével, egy pisztoly jelenlétében, mi egyenesen a homloka közepére fókuszált. De elképzelhető, hogy JK van az ajtó mögött és karjaiba akar zárni, szeretetteljesen csókolva meg, ahogyan a szerelmeseknél szokás elfeledtetve velem, hogy többet talán nem kelek fel.
Megfogva a kilincset nyomom le kitárva a falapot, döbbenve meg az idegen férfi láttán, aki talpig fegyverbe van öltözve, ami közel sem bizalom gerjesztő. Arcvonásai megenyhülnek, ahogyan rám néz, szemeiben barátságos fény csillan, amitől valamivel kedvezőbbé válik külseje, és nem akarom remegve becsapni előtte az ajtót, alapjáraton is feleslegesen.
- Jung HoSeok!-, nyújtja a kezét, megnyalva ajkait, amik kiszáradtak a rohanásba, ahogy haja is szerteszét áll, mit még nem volt ideje rendezni, vagy nem is különösebben érdekli.
- Park JiMin-, fogadom el jobbját, összerezzenve, mikor erősebben fogja meg kézfejem, ahogyan a férfiaknál szokás, viszont nem vagyok éppen az a bátor fajta.
- Bemehetnék? Nem akarok itt kint beszélni...- vonakodva pillantok magam mögé, tudva, hogy most komolyan döntenem kell és ha elszúrom, akkor BoRam is belehalhat, amire még nem készültem fel, hiszen már tizennégy éve nevel. – JeongGuk-ról van szó, vagy ha jobban tetszik JK...gondolom érdekel mi van vele- csigázza fel az érdeklődésem, hiszen páromról van szó, akiért bármit megtennék, hiába találkoztam vele csak pár napja, nekem mindennél többet jelent, hogy van nekem.
- O...oké- egyezek bele elállva az útból, hogy beljebb léphessen, majd bezárva az ajtót fordulok felé jól nevelt gyerekként kínálva meg innivalóval, mit készségesen elfogad. Nem tűnik annyira veszélyesnek, mint legelső pillanatban, ez pedig ad egy kis megnyugvást, még ha nem is tudok egyenlőre semmit a fiú hogylétéről.
- Gondolom tudatában vagy annak, hogy az általad hőn szeretett játék egy aljas hazugság, és emiatt halnak meg évente több százan tragikus balesetben- megvárja, amíg bólintok és leteszem elé a szörpöt, mit egy korttyal eltüntet, majd felsóhajtva helyezi az asztalra az üvegpoharat. – Olyan nagyra terjedt, hogy lassan eléri Amerikát, viszont majdhogynem minden Európai országban felkapott lett. Én a V.H.T katonája vagyok, magyarán a Véres Hackerek Társasága cím alatt futok. Ez egy olyan létesítmény, ami ezzel a játékkal szembe megy, és nap mint nap azon dolgozunk, hogyan vihetnénk csődbe az egészet...néha előfordul, hogy gyerekeket is megmentünk- vázolja fel röviden kilétét, miért is nem ölt meg az első pillanatban és mi köze JeongGuk-hoz.
- Szóval...-, keresem a szavakat döbbenetemben, hogy honnan tudnak rólam, viszont ezek szerint náluk biztonságban van JungKook. – Megmentik JK-t?- támaszkodom az asztalra, megnyalva ajkaim figyelve HoSeok-ot, aki oldalra dönti a fejét kivillantva fogait mosolygás közben.
- Nyugodtan tegeződjünk-, sóhajt fel hátradőlve a széken, aztán körbe néz a konyhában belesve a nappaliba, ahol nevelőm elaludt a kanapén. – Igen, megmentjük, ahogy most téged. Menj fel és pakold össze, amit kell...elviszünk.
- És Bo..?- kérdeznék rá, mert nem akarom egyedül hagyni, úgy, hogy azt se tudja merre keressen, mikor jövök, azonban a férfi belém rekeszti a szót megrázva a fejét.
- Nem tehetek érte semmit, JiMin. Sajnálom. – pillant szemeimbe megkeményítve vonásait akadályozva meg, kifakadásom, hogy a nőt is magammal akarom vinni, hiszen lehet őt ölik meg helyettem és azt a terhet nem lennék képes elviselni. A szüleim halála után...- Igyekezzünk! Időre kell mennem- sürget, felállva indulva az emelet felé, mint aki már járt itt, holott még csak nemrég tűnt fel. Vagy figyeltek?
أنت تقرأ
Game Over
حركة (أكشن)Világszerte milliókat megmozgató, interaktív videojáték köré már sok misztikus történetet, városi legendát szőttek, amelyek mindössze szóbeszédként terjedtek a felhasználók között, és soha senki nem kételkedett azok mesterien kitalált mivoltában. P...