Isteni "áldás" (Loki fanfiction)

11. Sajnálom

" Tudom hogy van valami amit nem mondtál el nekem. "

Kissé meglepődtem a kirohanásán, hisz még az előbb zavartalanul figyelte a természetet. Nem voltam olyan hangulatban, hogy mesedélutánt tartsak neki így hát mélyen hallgattam. Egyre idegesebb lett, furdalta a kíváncsiság. Pedig csak pár halandóról van szó. Egyszer úgyis meghaltak volna.
-Hallgatlak!
-Nincs mit mondanom neked.
- Ó dehogyis nem! És itt helyben mindent el is szavalsz nekem vagy esküszöm én...
-Mit te? Mit fogsz csinálni velem?-felálltam, hogy keltsek benne egy kis félelmet. Pont annyit, hogy ne kelljen olyat tennem, amit majd megbánnék.-Egy istennel mit csinálhatnál bogárka?
-Na ebből elég! Elegem van! Nem vagy magasabb rangú mint én érted? Sőt senkinél nem vagy tökéletesebb, nagyobb!-felállt, megragadta az ingem és egy hirtelen mozdulattal visszalökött a padra.- Most pedig mindent elmondasz nekem vagy pedig kitépem a nyelved és úgy próbálj engem oltogatni Loki Laufeyson!
A szemei szinte szikrákat szórtak. Karján a karkötő izzott a vörös fénytől. Az őrzők karkötője, ami alapján megtaláltam ezt a nőt. Bár ne tettem volna...
-Beszélj!-a padra lépett,  a lábam közé majdnem a legérzékenyebb testrészemre. Még éppen nem okozott semmi fájdalmat, hisz mellé lépett de már a tudat is fájt.
-Jujjj nyugalom kedvesem. Nincs ok az aggodalomra. Csak azt tettem amit tennem kellett.
- Mit is pontosan?-újra megragadta az inget. A közelben sétáló halandók elfutottak.
-New York népének számát kissé lecsökkentettem. Megköszönhetnétek. Ha nem lennének azok az idióták, akkor már rég én lennék Midgard ura. Túlságosan megmérgezett titeket a szabadság érzése én pedig megváltottalak volna titeket ettől.-mosolyodtam el önbizalommal telve.
-Hogy kik? Te miről beszélsz?
-A pihentagyú Bosszúállókról! Nem engedték, hogy segítsek nektek felszabadulni!
-Én nem értem ezt az egészet...mikor volt ez?
-Egy évvel ez előtt. Kedvesem te téli álmot aludtál?-vittem egy kis gúnyos hangsúlyt a beszélgetésbe.
-Ahhh...biztos mikor üzleti úton voltam Hawaiin. Te jó ég és erről miért nem szólt nekem senki?-lelépett a padról, elengedte az ingem és aggodalmasan oda- vissza sétálgatott.- Akkor...ezért undorodnak tőled az emberek.-Megállt és maga elé bámult. Majd gondolt egyet és egy nagy pofon kíséretében káromkodni kezdett.
-Auu...
-Te álmok gyilkos! Tönkretetted ezrek életét! Hogy rohadnál el ott ahol vagy!-szavai csúnyán sértőnek bizonyultak, de csak hallgattam hiszen kissé én is éreztem a helyzet súlyosságát. És nem akartam megsérteni semmivel. Kedveltem őt és ez nem is változik. Egy két perc után ledobta magát mellém a padra és maga elé bámult. Egyetlen könnycseppen kívül nem látszódott semmi az arcán.
-Astrid...
-Mivan?!-mordult fel.
- Én...
-Mit te? Mit? Ne dadogj itt nekem! Mond ki nyíltan amit akarsz! Légy férfi! Az nem volt illendő viselkedés amit egy éve rendeztél. Az egy egoista idióta terve volt!-folytatta szúrós szavakkal.
-Csak pár hajlandóról van szó! Ti nem láttatok még igazi háborút! Astrid ennél százszor nagyobb háborúkat vívtunk már meg.
-Igen? Igen Loki? És nem gondolod, hogy ez itt túl sok volt? Mi nem vagyunk ehhez szokva értsd már meg végre! -már könnyekkel küzdködött és dühében rávert párszor a mellkasomra. Majd elengedte a sírást és reszketve az idegtől próbált lenyugodni. Olyan közel volt hozzám. Annyira közel. Egy hirtelen és egyben meggondolatlan mozdulattal megöleltem.
-Astrid...én sajnálom.

Omg kezdem megunni az Isteni "áldás" írását. Pedig ez végig meg van írva egy füzetbe. Aaaaaa...annyira spoilereznék most!😣