Az iker. || 𝙿𝚒𝚎𝚝𝚛𝚘 𝙼𝚊𝚡𝚒𝚖𝚘𝚏𝚏 || •2018•

•2•

Sziasztok! Még ma hozzok egy részt, de nem lesznek ilyen sűrűn részek! De mindegyikkel igyekszem.😊

Ujjaimat tördelve sétálok a torony felé. Kómás fejjemet a járókelők megnézzik viszont nem érdekel. Egész este nem aludtam semmit. Paráztam, hogy vissza jön a látogatóm, na meg persze a gondolataim sem hagytak nyugodni.
Wanda. Wanda. Maximoff. Wanda Maximoff. Mutáns. Megtámadták őket. Ő mutáns. Megtalálunk. Állj mellénk. Elvesznek, de nem adnak.
Még mindig ezeken gondolkozok pedig nem kéne az egésznek ennyire agy csavarónak lenni. Még sem hagy nyugodni. Minden lépésem közelebb vissz a válaszokhoz. A kérdéseimre rárakó záró pecséthez. Még pár lépés és már is ott vagyok. Most kábé hat lépés és a bejáratnál vagyok.
1. Nyugi. Semmi baj.
2. Mi lesz ha nem látnak szívesen?
3. Ez hülyeség.
4. De hisz úgy mond elszöktem.
5. Meg volt rá az okom.
6. Most már nincs vissza út.
A bejárati ajtó kilincsét lassan nyomom le. Amint be lépek meg érzem az energiát az adrenalint amit már vagy 2 éve nem éreztem. A recepción lévő nő mellett el jövök ő pedig utánam. Valamit mond nekem, de nem figyelek rá. Nem is érdekel. Meg nyomom a lift gombját, hogy kinyíljon az ajtaja, így a nő be ér mellém. Most már muszáj végig hallgatnom a pofázását.
-Elnézést! Hallotta mit mondtam az előbb?
Kérdezte hercegnő stílusba. Platina szőke haja virított a kacsa szájaval együtt, mely undorító lila matt rúzsal volt ki kenve. Plasztikai műtétek meglátszódtak rajta hisz az egész nő csak mű. Rikító piros macska körmeivel mutogat, mint egy előkelő elkényeztetett nő.
-Maga szerint érdekel mit magyarázz nekem?
Kérdeztem indulatosan. Az ilyeneknek a kinézete is felidegesít nem hogy a beszéde.
-Na ezt elfogom mondani a főnökömnek utána majd csak azt veszi észre, hogy ki lökték innen az utcára.
-Rendben. Úgy is oda tartotam, jön velem?
Kérdeztem beszálva a liftbe. Fújtatva állt mellém és nyomta meg a jó gombot.
-Ilyen embert a világ sem hordott még a hátán.
-Ha le venném a kapucnim és meglátná ki vagyok egyből megváltozna az ahogyan most áll hozzám.
-Mert? Ki maga? Isten?
-Istent ne vegye semmi szajha a szájára. Kettő aki még isten és látni is lehet az itt Thor.
Nem szóltunk egymáshoz mivel kinyílt a lift ajtaja. Egyből megláttam Tonyt ahogy Bruceal beszélget. Megfordult és meglepetség látszott az arcán. Egyből gyors lépésekkel siettem felé és amikor oda értem szorosan átöleltem.
-Jól vagy?
-Igen. Nem gondoltam, hogy ide fogsz jönni.
-De itt vagyok.-húzódtam el tőle és mosolyogtam rá.
-Mr. Stark! Ez a nő csak úgy berontott az épületbe és engedély nélkül jött fel magához.
Hallottam meg a cicababa hangját a hátam mögül. Levettem a kapucnim majd lassan megfordultam. A nő ledöbbent, de annyira, hogy még valamennyire nyitva is volt a szája.
-Jessica, ő bármikor fel jöhet ide engedély nélkül. Menj dolgodra.
-É..én. Rendben.-mondta és vissza ment a liftbe majd el is tünt a szemünk elől.
-Bruce.-fordultam felé halvány mosolyal majd megöleltem.
-Hiányoztál.
El mosolyodtam majd eltávolodtam tőle.
-Mi volt ez a tegnapi?
-Be rontottak ide majd minden olyan gyorsan zajlott, hogy már csak arra lettünk figyelmesek, hogy leléptek.
Sorolta Tony.
-Ki az a Wanda Maximoff?
-Wanda és Pietro Maximoff. Mutánsok. A fiúnak gyors az anyagcseréje még a lány képes a tudatbefolyására a telekinézisre és egyéb dolgokra. Szóval az egyik gyors a másik fura.-fejezte be Banner.
-Igen. Sokoviaban történtek után velünk vannak. Ja és a Tél katonája is.-folytatta Tony.
-Bucky?!- lepődtem meg.
-Igen. Hajas baba is a mi szállodánkban foglalja el magát.
    Nem szóltunk egymáshoz csak mentünk a nappaliba vezető úton. A nappaliba érve megláttam Natashát a konyhába. Mivel a két helység egybe van. Steve az asztálnál kajált, Clint a fotelben ülve játszot az egyik nyilával, Bucky a kanapén ült és olvasot. Volt két személy akit nem ismertem. Az egyik egy fehér hajú, helyes, ki dolgozot testalkatú fiú a másik pedig....hát...lebbegő piros ember. Érkezésemre mindenki fel kapta a fejét és csend burkolózott ránk addig amíg Natasha elnem kezdte a mondani valóját.
-El se hiszem.-mondta majd oda jött és megölelt. -Hiányoztál.
-Te is nekem. Jól vagy?-húzodtam el tőle.
Bólintott majd válaszolt.
-Hallottad?
-Igen.
Már folytatni akartam, hogy meg is látogattak tegnap este, viszont nem tudtam mert egy erős ölelést kaptam valakitől.
-Steve. -öleltem magamhoz erősen mikor fel ismertem. Mikor eltávolodtam tőle Buckyra néztem. Lassú, bizonytalan léptekkel jött felém, mégis a külsejét kő keménynek mutata. Hosszú barna haja kócosan volt összefogva a fején. Teljesen más mikor legutoljára láttam. Mintha meg puhult volna. Legutóbb mikor láttam meg akart ölni. Körülbelül 1 és fél éve volt. Éppen haza felé tartottam mikor Steve az egyik kocsi szélvédőjére esett, Amerika Kapitányos ruhában. Kicsit furcsáltam a helyzetet majd megláttam Buckyt aki fegyverrel közelített. Muszáj volt segítenem és a vége az lett ha Natasha nem segít megöl.
-Ohh. Ő itt Bucky.-vakarta meg zavartna a tarkóját.
-Igen. Volt már hozzá szerencsém. Leila Parks.-nyújtottam felé a kezem. Bólintott és a rendes kezével kezett rázott.
-Hé szélvész gyere csak.-szólt oda Tony a fehér hajú fiúnak.
Arc vonásai a gondterheltségről árulkodtak és az aggódásról, kipihentlenségről és az idegességéről. Pislogtam egyet és már előttem is állt.
-Higanyszál.
Mondta majd eltünt. Rá néztem Tonyra aki csak jelezte, hogy hagyjam az egészet úgy is tettem. Ami megint szemet ütött az az, hogy piros ember eltünt. Lehet csak be képzeltem.
- Meg kell ünnepelni, hogy vissza jöttél. Gyertek igyunk!
Indult meg Tony, de én meg állítottam.
-Nem azért vagyok itt, hogy csatlakozzak.-mindenki értetlenül nézett rám.-Tegnap este meglàtogatott egy személy aki valószínűleg a támadóitok közt volt. Fel ajánlotta, hogy csatlakozzak hozzájuk...
-Szóval el jöttél megölni minket?
Szakított félbe Clint aki időközben oda sétált hozzánk.
-Mi az? Be ijedtél?
Szálltam be a játékába. El nevettük magunkat és megöleltük egymást.
-Természetesen nem-et mondtam ami miatt rám lőt, de nem sebesített meg csak én őt.
-Hát ez durva.
Szólalt meg a vörös hajú ügynök.
-Akkor itt maradsz?
Csillant fel Tonynak a szeme. Az eldöntendő kérdés. Itt maradok ahol jó és rossz emlékek vannak vagy haza megyek és a nap 24 órájában parázzak, hogy újra megtalálnak. Az emlékek sajnos jobban fájnak.
-Kérek 60 perc gondolkozási időt.
Válaszoltam, Tony pedig megértően bólintott.
-Meg vizsgáljunk, hogy meg van-e még a képességed?- kérdezte bizonytalanul a szemüvegét piszkálva Bruce.
-Tudod, hogy az csak VELE müködöt. Csak vele tudtam össze kapcsolódni, nélküle nem megy.
Mondtam majd küldtem egy olyan pillantást felé, hogy ezt a témát hagyjuk. A nap további részében beszélegettem a csapattal hisz olyan régen láttam őket. Annyira meg változott minden és mindenki.
Éppen a folyosón sétáltam egyedül mivel Natashának dolga akadt. Már messziről kiszúrtam azt a szoba ajtaját. Ahogy közelebb sétáltam a mellkasom összeszorult, levegő vételem pedig felgyorsult. Nem hiszem el, hogy újra itt vagyok. Oda se figyelek és máris az ajtó előtt állók. Az ajtón lévő sérülések amiket ő csinált mikor ideges volt és be vágta szegény nyamvadt ajtót! Már sírok is,de nem akarok. Érzem, hogy a szívem fele hiányzik és ez a hiány szétfeszíti a mellkasom. Az emlékek megrohamoznak amitől a fejem majd széthasad.

-Bárcsak nem látnálak többé!

Ezt mondtam az utolsó veszekedésünknél. Nem gondoltam komolyam csak mérges voltam rá. Miattam van! Én küldtem a föld álá! Kezeket éreztem meg amik át ölelnek és meglepetten nézzem, hogy a fehér hajú fiú az ajtóban áll. Abban az ajtóban és abban a szobában. Összeszedem magam majd Tony felé fordulok aki védelmezően tart a karjában.
-Én..
-Sssh.-vágot közbe majd magához szorított.
-Sajnálom.-zokogtam Tony vállaba, de leginkább annak a személynek mondtam aki fentről figyel engem.