Az iker. || 𝙿𝚒𝚎𝚝𝚛𝚘 𝙼𝚊𝚡𝚒𝚖𝚘𝚏𝚏 || •2018•

•17•

Minél hamarabb ki akartam deríteni, hogy ki az a nő, hol lakik, hány éves, minden információt tudni akartam róla. Három nap telt el mióta legelőször látam. Azóta mindennap kutakodom minden adatbázisban, minden utcai felvételen. Egy volt a baj, hogy nem találtam semmit. A két férfit akit elfogtunk, szigorú börtönbe vitték őket. Azóta sem köptek. Mindjárt éjfél és még most sem álltam le a keresgéléssel. A szemeim leragadtak, alig bírtam fent maradni, de egy lágy szellő fel ébresztett valamennyire.
-Miért nem alszol?-szólalt meg valaki a hátam mögül. Hátra fordultam.
-Ezt én is kérdezhetném tőled, Pietro.-mondtam neki fél álomban.
-De én aludtam az elmúlt napokban. Te viszont nem.
-Miért érdekel téged ez ennyire?-kérdeztem a szememet dörzsölve. Világomat sem tudtam olyan fáradt vagyok.
-Na jó! Indulás aludni.-mondta össze font karokkal.
-Még meg akarok nézni pár dolgot, utána megyek.-fordultam vissza a lap tophoz.
-Nem!-mondta és le csapta a lap top tetejét. Vállat rántva letettem a fejem az asztalra. -Mit csinálsz?
-Alszok.-válaszoltam morogva. Pietro sóhajtott majd fel kapott a karjába. Kis idő múlva már valami puhán feküdtem. Az ágyamon.
-El engednél?-kérdezte. Észre sem vettem, hogy még mindig kapaszkodom belé.
-Nem.-kuncogtam.
-Leila!-szólt rám erélyesebben amire durcásan el engedtem. -Jó éjt!
-Viszlát!-mondtam morogva.
-Most megharagudtál?
-Nem.-válaszoltam durcásan. Olyan nehéz volt vele beszélni, annyira hív az álom. Mivel csukva volt a szemem azt hittem, hogy Pietro ki ment. Pedig nem. Egy puszit éreztem meg az arcomon, de mire kinyitottam a szemem már nem volt a szobámba. Lehet csak elszundítottam és nem történt ilyen. Mivel nem bírtam tovább, beadtam a derekam és elaludtam.
Másnap délután kettőkor keltem fel. Ez az alvás nagyon jól esett. Lent a nappaliban teljes nyugalom volt. Viszont tovább akartam keresni a nő után. Érzem, hogy még jelentkezni fog. És az érzéseim nem is csaltak.
-Indulnunk kell!-sietet be a kapitány.
-Miért?-léptem mellé.
-Fel tüntek a fekete rúhások.-mondta. Azonnal a cuccomért siettem és már indultunk is. Ahol most vannak az egy bevásárlóközpont, sok túszal. Oda érve mindenki harcolni kezdet. Meglátam a nőt fent az emeleten. Nem volt rajta maszk és engem nézett, bájosan mosolyogva. Elő vettem a fegyverem és elindultam felé.
Fel érve két gorilla mögé húzódott és mosolygott. Idősebb volt nálam, úgy egy-két évvel.
-Leila! Öröm látni. A legutóbbi találkozásunk kicsit félre sikeredett volt.
-Mit akarsz, ennyire tőlem?
-Csak azt, hogy úgy szenvedj ahogy én.
-Miért is?
-Nem mondott el neked mindent a testvéred. Igaz?
Teljesen le blokkoltam. Miről beszél ez az elmebeteg nő személy?
-Őket miért nem hagyod békén?-biccentettem a csapat felé.
-Mert ők is ártottak sokat. Majd megtudod.-mosolygot. Elém dobot egy kis tárgyat ami robbant. Nem is olyan igazi robbanás, inkább egy nagyobb löketett ad ki magából. Ettől át estem a korláton le a földszintre. Mindenki elkezdett futni kifelé az egyik furgon felé majd le léptek.
-Jól vagy?-húzott fel Wanda.
-Voltam már jobban is. -feleltem.
A csapat ideges volt amiért az eddigiek során nem tudtuk el kapni őket. Én pedig vissza kerültem a nagyon ideges állapotomba. Fel le járkáltam még a többiek nézték a kanapén ülve a kilódásom.
-Nyugodj már le!-szólt rám Tony. Nem figyelve rá tovább mászkáltam. Nagyot sóhajtott majd bele kortyolt az alkoholába. Lehet nem ismertem jól a testvérem. Az iker, testvérem. Nem tudtam volna róla annyit. És, hogy hogyan derítem ki? Már tudom is.
Tárcsázni kezdtem a személy számát aki tud ebben segíteni. A többiek csendben figyelték mit csinálok.
-Hallo.
-Fury?
-Miben segíthetek Parks?
-Kérnék minden információt a testvéremről. Az összes aktát ami valaha készült róla mindent tudni akarok, mindet látni akarom.
-Mi ez a kutakodás.
-Csak tegye amit mondtam.
-Nem maga a főnök.
-De nem is maga. -csend.-Innen két saroknyira a kávézóba. Tíz perc múlva.-nyomtam ki a telefont.
-Ez meg mi volt?-kérdezte Steve.
-A Lionel el titkolt valamit előlem. Muszáj rá jönnöm mi az.
-Fejezd be Leila!-állt fel Tony.
-Pontosan. Be fejezem és le zárom ezt az egészet.-mondtam és elindultam a lift felé.
A kávézóban ülve vártam Furyt, hogy megérkezzen. Nem kellett sok be is lépet abban a pillanatban Hill ügynökkel az oldalán.
-Parks.-ült le elém Fury. Én csak biccentettem nekik.
-Mindet elhozták?-nyitottam ki az első mappàt.
-Amit csak találtunk, mindent. -mondta Hill.
-Történt valami?-kérdezte Nick.
-Puszta kíváncsiság.
A mappákban semmit nem találtam amit nem tudtam volna Lionelről. Az egyik oldalon le volt fotózva egy nővel.
-Ki ez?-tettem ki a képet.
-Lionel sokat találkozótt vele. Úgy gondoljuk visszonyúk volt egymással.
Aki kis.. Nekem nem mondta el, volna.
-Érdekel? -néztem rájuk.
-Szerintünk ügyet sem kell vetni rá.-mondta Hill.
-Rendben. Egyéb dolog ami nincs fel vésve egy papírra?
-Nem tudunk semmi olyanról.-válaszolta Fury.
-Rendben. Köszönöm.
-Maga eltitkol valamit.
-Ugyan mit?-tettem le a papírokat.
-Nem tudom, de nem jó.
-Tudja bizonyítani?
-Nem. Kéne?
Rá mosolyogtam.
-Viszlát Fury. A mappákat magamnál tartom egy ideig. Hill.-biccentettem felé. Fel álltak majd távoztak a helyről. Ki fújtam a bent tartott levegőt és át böngésztem az összes mappát. Találtam egy borítékot amin az én nevem volt. Ki bontottam és egy üzenet féleség volt benne.

Leila!
Remélem tudod mennyire szeretlek. Az a kapocs ami össze tart minket, leírhatatlan. Mindig vigyázni fogok rád ezt megígérem, de ha véletlen nem vagyok a közeledben, legyél kemény és véd magam, ahogy tanítottam. Jó mondjuk legtöbbször te tanítasz engem, de az most nem lényeg. Tudom, hogy mennyire el akarsz jutni Franciaországba ezért gondoltam megleplek vele a születésnapunkon .  Szeretlek hugi.
Lionel.

Olvastam el az üzenetet majd ki vettem a borítékból két repülő jegyet ami Franciaországba szólt. Néhány könnycsepp gördült le az arcomon.  Ezzel akart meglepni én pedig még akkor azt sem tudtam mit vegyek neki. Csak egy smile kinézetű párnára gondoltam. Volt még egy csomó idő a szülinapunkig, de ő már megvette előre. Nem tudta át adni mert meghalt. Két nappal azelőtt vette a jegyeket.
-Mit találtál?-ült le valaki elém.
-Semmit.-töröltem le a könnycseppeket és rá néztem Pietrora.
-Miért sírsz? Mutasd.-nézte meg a levelet. -Ohh.
-Semmit nem találtam amit nem tudnék, kivéve azt, hogy volt csaja.
-Talán az is számít. -nézte ő is a mappákat.
-Nem hiszem.-pakoltam össze.
-Figyelj tudom mennyire fontos ez neked, hogy a végére járj, de lassíts. -mondta rám nézve a gyönyörű kék szemeivel.
-Pietro..
-A kedvemért. -szakított félbe.
-Hova lett a búnko Pietro?-mosolyogtam rá.
-Ohh ne izgulj mindjárt vissza tér. -mosolyogot ő is.
-Annyira nem kedvelem, mint ezt a Pietrot. -nevetettem.
-Már is gondoltam.-nevetett ő is.
Az est további részét át beszélgettük és szívtuk egymás vérét. Pietro akármennyire is akarja, hogy le álljak, nem fogok. Látszólag le fogok, de amúgy nem. Minél hamarabb pontot akarok tenni a mondat végére.