Love

5. Fejezet

  "Olyan örömöket és barátságokat tartogat az élet, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni."

Elizabeth Rose szemszöge 

Szólalj már meg... A mindig magabiztos Elizatbeth Rose-ból egy pillanat alatt egy félős kis cica lett.

- Sziasztok - köszöntem majd helyet foglaltunk a srácokkal szemben 

- Szia én Ned vagyok, ő pedig..  - mondta volna végig de a mellette ülő srác közbe vágott

- Peter Parker - mutatkozott be és akarva akaratlanul megint egymásba fonódott a tekintetünk

- Végre megismerhetünk, rólad beszélnek egész nap a suliban - kezdett bele Ned a társalgásba 

- Pedig próbáltam láthatatlan lenni, nem szeretem a feltűnést - feleltem 

- Akkor közénk tartozol - helyeselte mosolyogva Ned

Jólesett, hogy ilyen barátságosan álltak hozzám pedig még csak most ismertek meg. Próbáltam nem feltűnően de azért szemügyre venni a mellette ülő fiút. Barna szemhez barna haj társult, pólója kapucnis pulcsija alá volt rejtve de míg így is látható volt a karján kidagadó izomzat de valahogy az is, olyan természetesnek hatott, nem úgy mint azoknak az izomagyúaknak akik egész nap az edzőteremben nézegetik magukat. Innen nézve talán egy fejjel lehetett magasabb nálam. 

- Az már biztos, ide fele elbeszélgettünk és kiderült, hogy Elizabeth nagyon jó a tudományos tantárgyakba - nézett fel Michelle a könyvből

- Na az király, ha Mr. Harrington egyszer rád bukkan nem menekülsz a szakköre elől - szólalt meg most már Peter is

- Talán nem is lenne rossz, kicsit lefoglalnám magam a külön órákkal - De a bibi ott van, hogy én fiatalabb vagyok nálatok egy évvel, az nem gond? - kérdeztem 

- Dehogy, nem az évszám számít de hozom az ígért sütit - mondta Michelle rám nézve majd felállt 

Bólintottunk majd kissé félve azt hittem ha Michelle elmegy nem lesz miről beszélgetnem a fiúkkal de kiderült, hogy nagyon is sok a közös téma.

- Mesélj még magadról - kérték 

- Hát, hol is kezdjem - töprengtem hangosan, nem nagyon tudtam mennyit meséljek el magamról de ahogy láttam az őszinte érdeklődésüket bele kezdtem 

- Itt születtem Amerikában de aztán még baba koromba Londonba költöztünk - Két napja érkeztem, egy ideig a nénikémmel és a bácsikámmal fogok együtt élni amíg a nagyszüleim el nem rendeznek mindent és jönnek utánnam

- Huu akkor gyorsan kellett alkalmazkodnod - mondta Peter

- Hát sajnos igen, de kitudja talán még jól is alakulhatnak a dolgok 

Viszonozva bátorítóan rám mosolyogtak.

- És a szüleid is jönnek majd? - kérdezte Ned két harapás közben

Erre a kérdésre kissé összeszorult a gyomrom.

- Ők... négy éves koromban meghaltak - válaszoltam szomorúan