Love

2. Fejezet

  "Az ismeretlen mindig félelmetes, mégis valódi izgalmakat rejt: mennyit érünk, milyen erősek vagyunk, tudunk-e tanulni egy sorsleckéből, képesek vagyunk-e alkalmazkodni, ha a végzet rendező keze kiszakít a megszokott környezetből, amelyre egyébként oly sokat panaszkodunk?" 

Elizabeth Rose szemszöge

A hét órás út rendesen meg ülte a fenekemet. Már alig vártam, hogy megérkezzünk azt hittem majd tudok pihenni egy kicsit a repülőn de nem tudtam egy pillanatra sem lehunyni a szemem. Egyfolytában csak agyalok, kezdek meghülyülni. A nap már lemenőben volt New York felett, szeretnék már friss levegőt szívni így amilyen gyorsan csak tudtam felkaptam a két táskámat a vállamra és elindultam a kijárat felé. Ha minden igaz Pepp nénikém már vár rám, az utolsó üzenetében ezt írta.

Öt perc sem telt mikor egy középkorú, kissé telt, magas férfi meg kocogtatta a vállam, rá néztem majd pár másodperc vizslatás után megszólalt. 

- Te biztos Elizabeth Rose vagy - jelentette ki 

- Öhhh, csak Elizabeth és ön? - kérdeztem 

- Happy Hogan szolgálatodra, megkért a nénikéd hogy jöjjek el érted 

- Ohhh csodás, már most lepasszol - dörmögtem az orrom alá

- Tessék? - emelte fel barna szemöldökét

- Semmi, semmi mehetünk 

Amíg a táskámat be pakolta a csomagtartóba, be huppantam a hátsó ülésre. Csendben telt az út egy darabig mire fel eszméltem, hogy talán meg kellene kérdeznem hová is megyünk. 

- És most hová visz? Gondolom nem a bosszúállók tornyába hiszen azt eladták - kérdeztem 

- Tévedsz, pontosan oda megyünk először - Igazából az első költözés nem ment éppen zökkenő mentesen ezért van még egy pár dolog amit el kell rendezni - magyarázta

- Király 

Felsóhajtottam és kibámultam a kocsi ablakán.

- Tudod nehéz lett volna nem meg találni, hasonlítasz a nénikédre csak kisebb vagy

- Haha, még növésben vagyok - mondtam sértődősen 

- Mennyi is vagy 14? - nevetett fel

- Maga mindig ilyen "kis" vicces? - kérdeztem 

- Próbálkozom, nem tűnsz túl boldognak 

- Hát ha magát szakították volna ki a megszokott környezetéből és repítették volna át egy új országba meg nézném milyen arcot vágna 

A visszapillantó tükörbe láttam hogy elkomorodott, hirtelen bűntudat ébredt bennem amiért így beszéltem vele.

- Happy figyeljen sajnálom, csak elég rossz napjaim vannak mostanság

- Semmit gond, már van egy kis tapasztalatom a kamaszok terén 

Mondta mosolyogva, mire én nem értve mire céloz csak bólintottam egyet. Majdnem negyven percbe telt mire elértük a tornyot, hatalmas volt a forgalom.

Talán még egy-két szuperhőssel is összefutok, gondoltam magamban mikor be szálltunk a felfelé tartó liftbe. Kivel is találkoznék szívesen, mondjuk Amerika kapitánnyal de ugye ők összebalhéztak Vasemberrel, már amennyire beavattak ebbe az egészbe. Sok történetet, szuperhősmesét hallottam az évek alatt, volt hogy a lépcsőfokra ülve titokban kihallgattam miket mesélt a nénikém, mert ugye már akkor is túl fiatal voltam hogy halljam. Akár mennyiféle személyiségből is állt a bosszúállók csapata mindegyikre felnéztem. Hiszen kockára téve az életüket, értünk harcolnak még ha ez néha áldozatokkal is jár. 

- És mond csak Happy te igazából mi is vagy itt? 

Erre a kérdésemre valahogy olyan furcsán rám meredt

- Maradjunk annyiban hogy mindenes, hétfőn mondjuk én viszlek suliba 

- Hogy micsoda? - kérdeztem meghökkenve de nem is figyelve rám kilépett a liftből

Ugye ez most csak valami vicc mert én biztosan nem fogok sofőrrel menni az első napomon, alapból kínos lesz az egész, a tanév már elkezdődött. 

Nem hiszem, hogy a megszokott bosszúállók otthonával találtam magam szemben. Tele volt dobozokkal és mindenféle kütyükkel. Felnézve az emeletre egy ki világított labort láttam, biztos voltam benne hogy Tony is itt van. Már léptem volna arra mikor Happy parancsoló hangja meg állított benne. 

- Várj meg itt és kérlek és ne nagyon nyúlj semmihez - mondta 

Bólogattam majd megvárva, míg elmegy beljebb léptem. A labor felé jobb ha nem megyek mert a végén még kapok a fejemre ezért is. Gondoltam hát akkor leülök addig amíg várnom kell, kicsit már fáradt voltam. De még mielőtt letettem volna a fenekemet, valami furcsa érzés kapott el mikor megláttam az elém táruló New Yorkot. 

- Huuu, ez gyönyörű - mondtam miközben elakadt még a lélegzetem is

Annyira belemerültem a város nézésébe, hogy meg se hallottam hogy valaki mögém lépett.

- Elizabeth

Az ismerős hangra hátrafordulva a nénikémmel találtam magam szemben. Gyönyörű volt mint mindig, hosszú vörös haja hullámokba omlott a vállára, mosolyogva, csillogó szemekkel nézett rám. Mintha édesanyámat láttam volna. 

- Úgy örülök, hogy itt vagy - mondta miközben átölelt 

Visszaölelve megéreztem az ismerős cseresznye illatát ami gyerekkorom óta bennem maradt. 

- Ne haragudj, hogy nem tudtam kimenni eléd de az utolsó pillanatban közbe jött valami probléma

- Gondolom nem tudhatok róla - mosolyogtam

- Majd elmesélem ígérem, de inkább mesélj hogy utaztál? - Happy nem volt túl morcos? 

Kérdezősködött miközben leültünk a kanapéra.

- Minden rendben volt nénikém és Happy is elég jó fejnek tűnik, de ha már itt tartunk ugye csak viccelt mikor azt mondta, hogy hétfőn ő visz suliba? 

- Tényleg ő visz el de mielőtt még tiltakoznál, az első hetekben engedd meg hogy ő vigyen el az én kedvemért, aztán majd ha már megszoktad a sulit mehetsz egyedül - A Queensi otthontól úgysincs messze 

- Volt valaha bármi haszna is a tiltakozásomnak? - kérdeztem 

- Ne legyél ilyen kérlek, megteszek mindent hogy jól érezd itt magad. - De gondolom eléggé elfáradtál így jobb ha indulunk is, hazafelé felhívjuk a nagyiékat

Állt volna fel de én meg állítottam a kezemmel, muszáj volt megkérdeznem. 

- Pepp néni figyelj, biztos nem leszek a gondotokra? - Nem akarok zavarni - kérdeztem félve és a földet kezdtem el pásztázni, ő erre gyengéden az állam alá tette a kezét így jelezve hogy nézzek rá

- Édesem te vagy nekem a legfontosabb és Tony is alig várja már, hogy találkozzatok csak közbe jött valami és ezért nincs most itt  - Az unokahúgának tekint már nagyon régóta 

Szemem megtelt könnyekkel, megöleltem és csak annyit bírtam kinyögni, köszönöm.