Best of me II кσσкν✔️

ღ 26 ღ

Néztem, ahogy apa, anya és a tesóm pakolják a dolgaim. Pislogtam, tényleg hazamegyek. Egy év után.

Nem tudok mit tenni, csak boldog lenni, de egyben nem akarom elhagyni Taehyungot.

Mindenki meg tudta volna mondani hogy összetört a szíve, mikor meghallotta, hogy hazamehetek. Nem tudtam, mit mondjak vagy csináljak. Meghallgattam ahogy gratulál, hogy hazamehetek majd elmentem.

Megfogtam egy kis dobozt és az ölembe tettem, azért hogy utána az öcsém elvegye. Köszi hogy hasznavehetetlennek érzem magam, kis öcsi.

Sóhajtottam, Taehyung szobája felé mentem. Az anyukájára néztem, aki egy magazint lapozgatott. "Taehyung?" mondtam.

Taehyung felém fordult, és lágyan mosolygott. "Bepakoltatok?" Kérdezte.

"Igen.." Taehyunghoz mentem.

Csend...

"Hiányozni fogsz.." Taehyungnak megtört a hangja.

Megragadtam a kezét és megpusziltam tömérdek alkalommal. "Itt leszek minden nap, és ha nem lehetek itt, minden nap hívlak FaceTimeon, oké? Megígérem." Megdörzsöltem a kezét, mielőtt elengedtem, az ágyba kapaszkodtam, ahogy felálltam.

A hátam elkezdett fájni, de mindegy. Lehajoltam, lágyan odaérintettem ajkaim Taehyung homlokához.

"Ez minden amit kapok? Egy egyszerű csók a homlokra?" Hallottam Taehyungot.

Az anyukájára néztem mielőtt levettem a maszkját és megcsókoltam. A csók lassú volt és szenvedélyes egy kis durvasággal.

Elhúzódtam, hátrasimítottam a haját. "Szeretlek." Mondtam.

Taehyung mosolygott és bólintott.

Visszaültem  a kerekesszékembe, rámosolyogtam majd kimentem a szobából. Mielőtt elhagytam a kórházat, volt egy találkozóm doctor Junggal.

Lényegében minden második héten időpontra kell hogy jöjjek, és továbbra is csinálnom kell a gyakorlatokat, valamint minden második nap járni kell próbálnom. Igen, oké, meg tudom csinálni.

Beszálltam a kocsiba, csodálatos módon magamtól, de kibaszott nehéz volt, figyelembe véve, hogy nem tudtam irányítani a lábaim.

A kórházra néztem, záródó ajtók hangja és motor indítása. Sóhajtottam, hátradőltem és előre néztem. Örültem, hogy hazamehetek. Nincs több kórház. Nincs többé bezártnak érzés. Ez jó volt.

Egy óra múlva, a házunkra néztem. Hamarabb is hazaérhettünk volna, de úgy döntöttek hogy kocsikázzunk egyet és vegyenek egy kis gyors kaját nekem.

Néztem a családom beviszi a dobozokat, ahogy feltoltam magam a kis feljárón, amit apa csinált nekem.

"Üdvözlünk itthon Jungkook."

Egy nagy boom-ot hallottam ahogy kinyitottam az ajtót és a szemeim kitágultak. Mi a fasz.

Ezalatt.

Taehyung az IV-jével játszott, a tévét nézve. Sóhajtott, kikapcsolta és a vérre nézett ami kiserkent amiatt, hogy az IV-vel játszott.

"Taehyung fejezd azt be." Hallottam anyát. Csak vállat vontam és az oldalamra fordultam. Ránéztem. A haja kócos volt és táskák voltak a szeme alatt.

Három helyen dolgozott, csak hogy a kórházban vigyázni tudjon rám. Nem mintha elmondtam volna Jungkooknak, Isten tudja mit csinált volna.

Majdnem minden nap minden órájában dolgozott. Alig láttam őt. Ha pedig láttam, akkor mindig fáradt volt.

Most apa. Apa tudja, hogy beteg vagyok. Mégis úgy döntött nem foglalkozik azzal, hogy az egyetlen fia haldoklik. Miután beteg lettem, apa elhagyta anyát, és magával vitte a nővérem. Valami arról, hogy nem tudja nézni ahogy meghalok..? Ja, ha ő lennék én is elhagynám magam...

Nem vettem észre, de sírtam.

A saját apám elhagyott azért, mert beteg vagyok. A vérét. A fia vagyok. Nem hitte el, hogy képes vagyok leküzdeni. Annyira utálom, mert ő volt a példaképem. Ő volt az a személy, akire felnéztem..

Utálom őt..

"Utálom őt.."