ღ 24 ღ

333 42 0
                                    

Január 29

Jungkook szemszöge

Kilenc napja, hogy Taehyung elkezdte a kezelést. Újabban fáradtabb, mint általában, de ezen kívül ugyan olyan mint régen.

Boldog vagyok, de egyben aggódok is...annyi mi van ha jár a fejemben, hogy meg sem tudom magam győzni, hogy Taehyung jól lesz...

Utálom magam, amiért ilyeneket gondolok...de nem engedem, hogy tudja, mit gondolok. Arra van szükségem, hogy erős legyen, így azt mondom, amit hallania kell.

A hátsó szobába gurítottam magam az időpontomra. Újabban nem próbálkoztam járni, de még mindig csinálom a lábgyakorlatokat. Ami jó. Az orvosok azt mondták, hogy jó munkát végzek. A lábizmaim erősebbek az általánosnál, ami jó.

Általában izgatott voltam ezek miatt...de most rettegek tőlük. Mindig Taehyung volt velem. Nem a szüleim, nem más családtagom, Taehyung volt... bár az egészsége fontosabb, így nem szóltam neki az időpontomról.

A szám belsejét rágtam ahogy néztem a nővért ahogy gyakorlatilag a lábamat tapizta. Mindig elpirult egy kicsit, ami miatt vagy elfojtottam a nevetésem, vagy kínosan elnéztem.

Már tömérdek alkalommal látott megcsókolni Taehyungot, szóval nem tudom, hogy mi a fenéért pirult el.

"Letapizod a barátom hm?"

A lány szemei kitágultak, ahogy ellépett. "N-nem, a lábizmait néztem meg, hogy-"

Taehyungra néztem aki felém sétált az IV állványával. "Csak viccelek, tudom. Rendben van." Nyilvánvaló volt, hogy próbálta visszatartani a nevetését.

Csak a szememet forgattam, ahogy néztem a nővért elsétálni. Taehyungra néztem szigorúan.

"Mi van?"

"Pihenned kellene."

"Uh, ez fontosabb."

"Magam is meg tudom csinálni."

"Uh, nem kérdeztem, hogy meg tudod e. Maradok. Várj az oktatódra, amíg én megyek leülni." A sötét szőke hümmögött és lassan a kényelmesnek tűnő székekhez ment.

Csak a fejemet ráztam, majd a korlátokhoz gurultam, amibe kapaszkodnom kellett. Megmasszíroztam a lábam mielőtt felálltam, egy kis mordulás hagyta el a szám, ahogy csak álltam ott, amíg az oktató jött.

Nem sokkal később, megmondták mit kell tennem. Nehéz volt, de hallottam ahogy Taehyung fütyül és tapsol. Annyira szeretem, hogy már őszintén fáj.

Percekkel később, rájöttem hogy a fütyülés abbamaradt, de nem gondoltam annyit rá ahogy követtem az instrukciókat. Kétszer többet tettem meg, mint eddig. "Úristen Taehyung, megcsináltam!" Szélesen mosolyogtam, az oktatómra néztem.

"Taehyung? Taehyung jól vagy?!" Hallottam őt mondani, a hang rémültnek tűnt, ahogy elhagyta a helyet, ahol eddig állt.

Gondolkodás nélkül megfordultam. Sosem gondoltam volna, hogy ezt fogom látni..

Próbáltam bármilyen fajta fizikális mozgást tenni a lábaimmal, ahogy előre akartam lépni, de előre estem, a fejem a fémes részbe ütöttem.

"Basszus, ow!"

"Taehyung?!" Hallottam a gyenge hangot.

Best of me II  кσσкν✔️Onde histórias criam vida. Descubra agora