Best of me II кσσкν✔️

ღ 28 ღ

2017. Február 6

Taehyung a wc felett volt, az anyukája a hátát simogatta. A fiú fulladozott a hányástól. "Ne-nem tudo-." Félbe lett szakítva a sírása miatt.

Taehyung anyukája mostmár a hátát ütögette. "Add ki mindet drágám." Megragadt egy közeli törölközőt.

Taehyung úgy maradt még egy jó tíz percig, majd lehúzta a wc-t és megpróbált a földre feküdni.

"Taehyung, nem, édesem, menjünk vissza az ágyadhoz."
Az anyukája felhúzta a szédült fiút.

Taehyung először kiöblítette a száját, mielőtt bevette a napi gyógyszerét egy másikkal együtt, ami segít a hasán.

"Jungkookot akarom..." A fiú összekuporodott, ahogy a hasát fogta. Taehyung előző este kezdte a kemot, és a mellékhatások nagyon erősen beütöttek nála.

Taehyung anyukája megfogta az üveg vizet és a fia mellé ült. "Minden rendben lesz Taehyung, shh..." Megölelte fiát hátulról.  Hallotta a szipogást és a csuklást a síró fiútól.

Oh mennyire utálta a fiát fájdalomban látni. Ha helyet tudna vele cserélni, cserélne. Semmi kétség, hogy megtenné.

Az este azzal telt, hogy minden néhány órában a fürdőszobába jártak, és vörös feldagadt szemek a sírástól.

2017. Február 12

Jungkook szemszöge

Befejeztem az első hetem a suliban. Fura ezt mondani, de imádtam. Hiányzott szocializálódni az emberekkel. Valamint, az érettségi néhány hónap múlva itt van. Találkozók és tervezések. Az utolsó bál tervezése a középiskolai éveimből elkezdődött.

Magamban mosolyogtam. Az élet jól megy nekem. A lábaim napról napra erősebbek, és még a foci csapat is mutatott lábgyakorlatokat. Amikor odajöttek hozzám, tényleg azt gondoltam, hogy a földön fogok kikötni vagy valami, de semmiképp sem azt, hogy kedvesek lesznek.

Jelenleg egy liftbe szálltam be, Taehyung emeletéhez. Nem láttam, mióta azt mondta, hogy új kemot kezd. Habár biztos vagyok benne, megérti amiért távol voltam.

Amikor beértem Taehyung szobájába, benéztem, hogy egyedül van e. Aludt, a fehér pólómat szorítva. Basszus, olyan édes.

Taehyungra néztem. Az oxigén maszk megakadályozta, hogy megcsókoljam. Sóhajtottam, haját hátrasimítottam. "Fogalmad sincs, mennyire szeretlek..." Mondtam lágyan, fejemet a tenyeremen támasztva, ahogy a könyököm az ágyon volt.

"Ha szeretnél...nem engednéd, hogy minden este sírjak, mert azt hiszem, hogy megcsalsz..."

Taehyungra néztem döbbenten. Teljesen döbbenten. Megcsalni?

"So-sosem jössz be... amióta elhagytad a kórházat... értem, hogy van életed és iskolába kell menned, de még az üzeneteimre se válaszolsz...elzártad magad tőlem..."

Nem tudtam mit mondani. Mit mond?

"Lisa... minden Lisáról szól. Ezzel kell segítenem Lisának, Lisával lógók, elmegyek valahova Lisával. Lisa Lisa Lisa. Minden nap Lisa. Nem én. Én vagyok a barátod. Én vagyok aki melletted volt, nem ő."

Lefagytam. Sosem tudtam, hogy ennyi időt töltök Lisával. Sosem gondoltam, hogy bántanám Taehyungot.

"Én voltam veled minden nap. Én voltam, aki biztatott. Nem ő, én! Én voltam Jungkook... és mégis őt választod.."

Taehyung engedte, hogy csorogjanak könnyei.

Nyeltem egyet. Ez nem igaz. Azt hiszem legalábbis... isten bassza- hogy nem vettem észre. Hogy nem vettem észre, hogy még mindig vannak érzéseim az exem iránt. Hogy nem vettem észre, hogy a párom sérült miattam..

"Lisa ez, Lisa az. Ha elfelejtetted volna, ő az aki elhagyott... Elhagyott, mivel nem tudtál járni." A hangja elkezdett remegni. "Elhagyott, mert nem szeretett eléggé. Elhagyott Jungkook... és én ott voltam...ott voltam, hogy rendbe hozzam, amit tönkretett. Nem akkor voltam ott, amikor összetört, de ott voltam..."

"Taehyung..."

"Amiatt mert fiú vagyok? Azért, mert nekem nincs meg az, ami neki igen? Nem adhatom meg, amit a jövőben akarsz. Mert fiú vagyok. Engem nem szeretsz annyira, mint amennyire őt szereted, mert ő az, akivel elképzelted a jövőd. Ő az, akivel meg akartál öregedni. Nem valami haldokló fiú a kórházban. Haldoklom Jungkook! Kurvára haldoklom és az utolsó dolog aki kell, hogy összetört szívvel haljak meg! Én nem-"

Taehyungnak nehezére esett levegőt venni, még a maszkkal is. A mellkasát fogta, levegőért kapkodott, ahogy felült és előre hajolt.

"Taehyung?! Tae-"

A nővérek berohantak, vissza fektették Taehyungot és a földre dobták a párnákat, ahogy lejjebb állították az ágy felső részét.

"Uram, el kell hogy menjen." A nővér kikísért a szobából. Próbáltam nem pánikolni, de ahogy a nővérek körbevették Taehyung ágyát kibaszott félelmetes volt.

Az ablakhoz mentem, gyorsan felálltam és néztem. Néztem, hogy dolgoznak, hogy Taehyung újra rendesen lélegezzen, amíg az orvos jött. Megragadtam bármit, amit megtudtam.

"Taehyung, kérlek, basszus kérlek."

"Kérlek, ne halj meg.."