Best of me II кσσкν✔️

ღ 42 ღ

10 évvel később..

A plüss macira néztem magam előtt. Közel tartottam magamhoz, ki és belélegeztem mielőtt megnyomtam a hasát.

Visszaemlékezés:

Fogta a macit. "Nyomd meg a hasánál." Jungkook közelebb húzódott.

Taehyung a homlokát ráncolta, és megnyomta. Elállt a szava. A fiú elkezdett könnyezni. "Én.." hallgatta az éneklő hangot, ami a maciból szólt, Jungkook énekhangja.

"Hogy csináltad..?" Taehyung szipogott, Jungkook Taehyungra nézett, aki a könnyeit törölgette. "Mindig panaszkodsz, hogy nem éneklek neked minden este, szóval ezt vettem neked. Kurva sokba került, de megérte."

______________

Könnyek hullottak a szemeimből ahogy a megnyugtató hangot hallgatta.

Jeon Jungkook. Egy fiú aki első nap ellopta a szívem. Egy fiú aki a fényem volt, amikor sötétségben voltam. Mennyire szeretném ha még mindig itt lenne..

Jungkook tüdőgyulladásban halt meg. Jungkook annyira rám koncentrált, hogy nem vette észre hogy begyulladt a tüdeje. Hogy nem vette észre? Még mindig magamat okolom. Sosem gondoltam volna, hogy egy egyszerű nátha néhány hónapon belül annak a fiúnak a halálát okozza, akit szerettem.. Még mindig nem értem. Tényleg nem.

A sírra néztem, láttam a nevet a sírkövön. 'Jeon Jeongguk,
1997. Szeptember 1 - 2018. Február 14'

Végighúztam az ujjam a neven és megtöröltem a könnyeim, nevetve.

"Hiányzol.. nagyon. Minden nap valójában.. az utóbbi 10 évben nem tudtam nem rád gondolni.." Megálltam. "Te voltál az otthonom Jungkook.." A macira néztem és újra megszorítottam, szükségem volt hallani azt a hangot ahányszor akartam.

"Az egész dolog elviselhetetlen volt Jungkook.. a fájdalom.. megmagyarázhatatlan volt. Olyan hirtelen mentél el.. elhagytál." Körbenéztem és mosolyogtam. "Azt hiszem.. visszatartottam magam attól, hogy... újra szerelmes legyek és azt hiszem azért mert nem tudlak elengedni.."

"Nem tudlak Jungkook.. tényleg nem tudlak."

"De.. az nem lenne igazságos a férjemmel szemben.. igaz?" Taehyung nevetett. Nyelt egyet, az ujján lévő gyűrűvel játszott, amit Jungkooktól kapott.

"Egy állásajánlatot kapott az Államokban. A fiunk csak hat éves de annyira izgatott. Én.. Én csak.. visszatartom a családom mert.. még mindig szerelmes vagyok beléd.. és nem hiszem hogy valaha is abbahagyom de.. be kell hogy fejezzem.."

Egy mély lélegzetet vettem.

"Minden pillanat.. minden nap amit veled töltöttem csodálatos volt Jeon Jungkook és én.. sosem foglak abbahagyni szeretni téged.. de most már van egy családom.. és szükségük van rám jobban mint valaha." Szipogtam, a macit a sírhoz tettem. "A férjemnek.. szüksége van rám.." Lehúztam a gyűrűt és a maci mellé tettem a sírra.

Basszus ez fájt. Fájt. Adtam magamnak egy pillanatot mielőtt újra megnyomtam a macit. Mikor a dalnak vége volt nagy levegőt vettem. "..amíg újra nem találkozunk Kookie.."

"Apuci!" A hat éves kisfiú Taehyunghoz rohant, a kis kezeit köré fonta. "Apu azt mondta, hogy költözünk! Tényleg? Tényleg tényleg tényleg?" Ugrált a fiú.

Taehyung a fiára nézett és nevetett, felé fordult. Taehyung megigazította a fia pólóját. "Apának igaza van. Költözünk."

"Yayayayay! Jégkrém idő!" A hiper fiú visszafutott a kocsihoz miközben Taehyung a sírra nézett.

"Kész vagy?" Kérdezte Hoseok.

"Nem.. de.. itt az idő." Taehyung mosolygott, megfogta Hoseok kezét és felállt.

"Kim Jeongsan! Kérlek várj meg minket!" Taehyung szólt, majd nézte ahogy Hoseok odafut és felveszi.

"És hova megyünk?" Kérdezte Hoseok.

"Jégkrém!" Taehyung mondta, amitől Hoseok nevetett. "Rendben, menjünk."