40.

303 25 2
                                    

~Rebecca szmeszöge~

Őszintén szólva már nem érdekel a hülye fogadásunk. Egy hónap után már annyira hiányolom,hogy hozzám érjen,hogy levegő után kapkodva a fülembe súgja,hogy szeret. Kész elvesztem a fogadást nem érdekel.
Mikor azt mondta,hogy siet hozzám,majd kiugrottam a bőrömből. Egy fél óra múlva csengettek. Lementem és ajtót nyitottam. Amint belépett magához húzott és megcsókolt.
-Hiányoztál!-mondta Mac és mélyen egymás szemébe néztünk. Nagyon romantikus személyiség,ugyanakkor vad is.
-Te is nekem.-mosolyogtam.
Felmentünk a szobámba,majd leültünk az ágyamra.
-Megmaszírozod akkor a vállam?-kérdeztem.
-Persze!-felelte és levette a pulcsiját így csak egy pólóban volt.
Én is levettem a pólómat így neki háttal, meztelen felsőtesttel ültem az ágyamon.
Hallottam,ahogy nyelt egyet és kifújta az eddig benntartott levegőt.
Érintésétől libabőrös lettem.
-Ahhh...istenem,ha tudnád,hogy fájt már a vállam.-mondtam.
Ujjait lágyan végighúzta karomon, majd apró puszikat adott a vállamra. Egyre csak haladt felfelé a nyakamhoz,kezei pedig a mellemhez.
-Hey...mi lesz így a fogadással?-vettem egy mély levegőt.
-Nem érdekel.-mondta miközben levette a pólóját.-Rohadtul kívánlak.
-Én is!-megfordultam,ölébe ültem és folytattuk.

Kis idő múlva én már csak egy bugyiban voltam ő pedig már csak a boxerében

Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.

Kis idő múlva én már csak egy bugyiban voltam ő pedig már csak a boxerében. Hátára döntöttem,majd először megcsókoltam aztán a mellkasát puszilgattam,haladtam lefelé a kockáihoz,majd a boxer szélénél megálltam és végig szemébe  nézve újra ajkaira tapadtam. Kezem közben férfiasságán volt ő pedig derekam simogatta.
Átfordultunk,majd miután lekerült már rólunk minden Mac lábaim közé férkőzött és elkezdte csípőjét mozgatni.
-Aahhw...El is felejtettem,hogy ez ennyire jó érzés.-nyögte.
-Akkor majd én segítek feleleveníteni az emlékeket.-huncut mosolyra húztam a szám.

~Marcus szemszöge~

Úgy döntöttem hagyom,hogy Becca irányítson,habár én is szeretek. Huncut mosolyra húzta száját és átfordultunk így én voltam alul. Lassú köröket írt le csípőjével,majd egyre gyorsult. Kis idő múlva már a csúcson voltunk. Megint elkezdett lassulni és számra hajolt. Egymás mellett feküdtünk levegő után kapkodva.
-Ahhhw egy évnek tűnt ez az egy hónap.-mondta Becca.
-Hidd el nekem még többnek.-nevettünk.

~Martinus szemszöge~

Amikor szakítottunk Hailey-vel a tanulásba menekültem. Úgy éreztem ez az egyetlen dolog,ami el tudja terelni a figyelmem róla. Egyszerűen még mindig nem tudtam túltenni magam rajta. Míg az én jegyeim egyre jobbak,Marcusnál ez fordítva van.
Beszélt nekem valami fogadásról Becca-val de nem tudom,hogy miről van szó. Eléggé szétszórt volt mostanában.
Ami Emmát illeti,néha randizik,de nem volt kapcsolata Jay óta. Igazából örülök is neki. Rá ér még és legalább megkíméli magát attól,hogy ilyen helyzetbe kerüljön,mint én.

~Gerd-Anne szemszöge~

Elkezdtem gondolkodni akaratlanul is,hogy mi lehet Marcussal. Aggódom érte mint ahogy  minden normalis anya a gyerekéért. Éppen ágyaztam amikor a férjem belépett a szobába.
-Hahó..szívem! Már körülbelül 3-szor szóltam. Mi a baj?-annyira belemerültem a gondolkodásba,hogy nem is hallottam,hogy szólított.
-Ne haragudj..csak elgondolkodtam.
-Min?
-Marcuson...szerinted,ha bajban lenne elmondaná nekünk?-néztem rá.
-Persze! Hiszen mindig arra tanítottuk őket,hogy ha valami baj van beszéljék meg velünk. De ne gondolj semmi ilyesmire. Biztos,hogy nincs semmi baj.-simogatta a hátam.
-Remélem.-mosolyogtam halványan.

Itt a 40.rész is! Ha tetszett vote⭐ és komment❤! Ez a rész most egy picit rövidebb lett,mert a kövi részben lesz egy kis időugrás!
A folytatásban: Kiderül,hogyan élik a szereplők mindennapjaikat 2 hónappal később!

I want you backDove le storie prendono vita. Scoprilo ora