2.

305 13 0
                                    

A férfi mindent elmesélt, jóba lettem Liam-el. 15 évesen elkezdtem edzeni Liam-el, akkor volt ő 19 éves. Az edzések során közelebb kerültünk egymáshoz, olyanok lettünk mint a testvérek. Segít ha valamit nem tudok megoldani, mindent elmondok neki, ha a fiúkról van szó vagy éppen a barátokról. És igen a családom megtudta, hogy más lettem, eleinte ők sem értették, de elfogadták, mert tudták, hogy ugyanaz a Laura vagyok mint anno. 17 évesen megkaptam az első bevetésem, persze akkor is ott volt Liam és persze a férfi is aki amúgy a főnököm Lee Dong Chan, de mivel nem igazán tudtam kimondani a nevét, ezért csak főnöknek hívom mai napig.

A bevetés nem volt nagy szám, igazából csak verekedni kellett és az mindkettőnknek ment. 

Mikor már beléptem a fiatal felnőtt korba elköltöztem a szüleimtől, az anyahajóba. Ez volt a második főhadiszállás, nagyon jó volt. Kivéve, hogy rajtam kívül 150 férfi élt azon a hajón. Voltak olyanok akik, ha megláttak tátva maradt a szájuk és voltak olyanok akik próbáltak bevágódni, de nem jött össze nekik, mivel a munkámra koncentráltam nem pedig a pasikra. Amúgy egy szervezet az ahol dolgozom. Megmentjük az ártatlanokat a gonoszoktól, a gyilkosoktól és a démonoktól. Nem valami könnyű munka, nem is vesznek föl akárkit. 

20 éves lettem a Főnök vissza vitt a családomhoz. Új stílusom lett, fekete bőrdzseki, bőrgatya, fekete sport cipő és egy fehér póló, alig ismertek meg. Nem csodálom teljesen más ember lettem, még én sem ismertem volna fel magam. Jól éreztük magunkat. Vissza mentem az anyahajóba és egy újabb meglepetés várt rám.

Szia, Liam. Miért van rajtad a Főnök ruhája? - vontam fel kérdőn szemöldököm.

Szia, Laura. Meglepetés! - ordította el magát izgatottan. - És amúgy ez nem a Főnök ruhája, ez az én ruhám. - mondta.

Ööm.. Meglepetés? Most ezt nem értem. - értetlenkedtem. - Hogy hogy ez a te ruhád? -kérdeztem. Liam háta mögött felbukkant a Főnök. Néztem rá értetlenkedve, mire ő megszólalt. 

Sziasztok. Liam elmondtad a meglepetést? - kérdezte.

Főnök. - tisztelegtünk Liam-el.

Nem, Főnök. Úgy akartam, hogy te mondd el neki. - válaszolt gyorsan a Főnök kérdésére.

Mit mondjon el nekem? - kérdeztem már kicsit idegesen.

Jól van. - vett egy mély levegőt és folytatta.-  Laura mostantól Liam a főnököd. Én vissza vonulok. - mondta nyugodt hangszínnel.

Mi? - vágtam rá kérdőn. Kiakadtam. Nem tudom, hogy ez most álom vagy valóság. - Ez most komoly? - néztem rá kettejükre.

Igen. - válaszolta Liam és elmentek a Főnökkel.

Nem hiszem el, hogy ilyennel leptek meg. Ez melyik szülinaposnak lenne jó ajándék? Ez nem is nekem volt ajándék, hanem Liam-nek. Áh, mindegy elmegyek edzeni. Végül is nincs semmi rossz abban, ha nyugdíjba megy Mr. Lee, de, hogy Liam veszi át a helyét abból csak baj lesz, úgy érzem. 

A lányWhere stories live. Discover now