A lány

4.

Most pontosan éjfél van, indulok a reptérre. Ó, hogy miért nem teleportálhatom oda magam? Sokkal egyszerűbb lenne. Na mindegy. Ha jól emlékszem 2-kor indul a gépem, szóval akkor be tudok menni a boltba venni valami nassolni valót az útra. Megpillantottam egy fekete BMW-t ami követte az autómat. Lehet, hogy ezt csak bemesélem magamnak, de mégis olyan gyanúsan tartja a távolságot, ugyan abban a tempóban megy, mint én. Na mindegy inkább beugrok az Auchanba. Ó basszus. Nincs is nyitva, na jó akkor majd veszek a reptéren valamit.. 

*Egy órával később*

Na végre ide értem. Igazam volt, tényleg követett az a fekete BMW. Be megyek az épületbe és kifigyelem ki szál ki a járműből. Na ki szál valaki. Jézusom, ezzel mi van? Ő is jön velem? Vagy csak figyelni akarja mit csinálok? Erről nem volt szó, hogy ő is jön! Vissza fordultam az ablak felé és már nem volt ott senki a jármű közelében.. 

Te mit csinálsz? - hallottam az ismerős hangot a hátam mögül. Liam volt az. Gyorsan megfordultam és így válaszoltam.

Semmit.. De te még is mit keresel itt? Nem úgy volt, hogy egyedül megyek? - kérdeztem gyanakvóan.

Ő, mondjuk veled megyek? - kérdezte szarkasztikusan. - Várj ugye te nem azt gondoltad, hogy egyedül elengedlek Koreába? - kérdezte értetlen vigyorral a képén. 

Mi az, hogy "elengedlek"? - kérdeztem vissza cica karmot mutatva két kezemmel. - Az egy dolog, hogy régóta ismerjük egymást, de az még nem azt jelenti, hogy a tiéd vagyok! Semmi közöd hozzám! - kérdeztem kicsit túlozva.

Hé, hé, hé.. Én egy szóval sem mondtam, hogy az enyém vagy. - mondta nyugodtan. - És amúgy igenis van hozzád közöm, hisz' te mondtad régóta ismerjük egymást és én vagyok a főnököd, úgyhogy szemmel tartalak. - folytatta kicsit mérgesen. - Mindegy ezt most hagyjuk, inkább menjünk át venni a jegyeket.

Bólintottam és elindultam előre. Miért én megyek elől? Azt sem tudom, hogy merre menjek.. Mindegy megyek végig egyenesen.

Hé, Durca. Nem arra. - mondta mosolyogva. Megfordultam és elmentem abba az irányba amerre a keze mutatott. - Máskor ne indulj meg ennyire, ha azt sem tudod, hogy merre kell menni. - nevetett föl.

Jól van na. Miért nem szóltál előbb vagy miért nem fogtad meg a kezem, hogy megálljak? - kérdeztem.

Te mondtad, hogy nem vagy az enyém, ezért semmi közöm hozzád. Ha megfogtam volna a kezed biztos azzal jössz, hogy ne érj hozzám, meg ilyenek.. - válaszolta két kezét feje mellé tartva.

Megszakítottam a tekintetét az enyémmel és bólintottam egyet az igazát mutatva. Zsebre tette a kezét és elindult a megfelelő irányba. Én csak követtem őt, körülbelül egy méter távolságnyira voltam tőle. Elbambultam és egyszer csak megállt Liam, én meg mentem tovább és aztán arccal a hátába ütköztem. Ereztem, hogy egy kicsit megrezzent. Az ütközés miatt észhez tértem és elnézést kértem. Megérkeztük egy pult sorhoz, ahol négy különböző életkorú hölgy állt. Az egyikhez odamentünk, átvettük a jegyeinket és leültünk egy kevésbé kényelmes kanapéra.

Hány percünk van még a felszálláshoz? - kérdeztem. 

25 perc. - válaszolta, telefonját nézve.

És mikor megyünk be a repülőbe? - kérdeztem, mint egy kislány aki most megy először kirándulni.

10 perc múlva. - ismét csak a telefonját nézte. - Látszik, hogy még sosem ültél repülőgépen. - tette hozzá nevetve.

Egy nagy mosolyt villantottam és bólogattam igazat adva. Megnézetem a karórámon mennyi az idő és amikor ezt észre vette Liam, ő is vett egy pillantást az időre. Felállt és így szólt: - Na gyere mennyünk.

De még nem múlt el az a 10 perc. - mondtam értetlenkedve.

Tudom, de elsőnek akarsz felszállni a gépre vagy utoljára? - kérdezte mosolyogva.

Ő, inkább mennyünk. - feleltem.

Helyes. - mondta széles mosollyal az arcán.

Ide értünk a kapuhoz? Azt hiszem így hívják ezt az átjárót amivel eljutunk a repülőhöz. Itt áll egy férfi, aki kéri a jegyeket és az útleveleket. Oda adtuk neki és már adta is vissza. Mentünk át az átjárón. Út közben leadtuk már a bőröndöket. Fölszálltunk a gépre.