Szia, Laura vagyok. Magyarországon születtem 19 évet éltem itt. Amikor 12 éves voltam az egyik nap hazafele a suliból valami furcsa dolog történt velem...
A tegnapi baleset után nem tudok igazán aludni. Remélem, azért a srácok tudnak aludni. Felmegyek a tetőre edzek egy kicsit, legalább csinálok valamit, nem csak fekszem az ágyban. Gyorsan átöltözök.
Melavi, alszol? - kérdeztem a programtól, ami nem igazán tud aludni.
Szia, Laura. Én csak egy program vagyok, nem tudok aludni. - válaszolt ésszerűen.
Ja tényleg.. El is felejtettem. - mondtam, vigyorogva miközben a fejemet vakartam. - Meg tudnád mondani mennyi az idő? - kérdeztem.
Hát nem. - válaszoltam. - És amúgy azt is meg tudod mondani, hány fok van odakint? - kérdeztem.
Hát persze. -10°C van, de mivel a tetőre akarsz menni, ezért kérlek öltözz fel rendesen, mert ez az épület 120 emeletes, mint tudod és fent mivel magasabban vagy, ezért hidegebb van. - figyelmeztetett.
-10°C?! Ez most komoly? Ó, hát én megfogok fagyni! - panaszkodtam. - Na mindegy.
Ha azt mondod, hogy megfogsz fagyni akkor inkább ne menj fel. - mondta.
De, én fel akarok menni, itt csak feküdni tudok. - vitatkoztam.
Jól van, ha akarsz, akkor menj. Én nem állítalak meg, de ha úgy jössz vissza, hogy meg vagy fagyva, akkor én azt fogom mondani, hogy megmondtam! - mondta.
Elindultam fölfelé. Csendben osontam el Unnie ajtaja előtt, hogy fel ne ébredjen. Amikor felértem, kinyitottam a vasajtót és megborzongtam a hidegben. A szar is belém fagyott, nem ezt a hideget szoktam meg. Fel kellett volna vennem a kabátom, de most már mindegy. Edzeni jöttem fel nem hógolyózni, úgyis bemelegedek edzés közben. Első nyújtás, ez nekem abból áll, hogy fél percig körzöm a vállam, utána megemelem az egyik lábam és összekulcsolt kezeimmel magam felé húzom, ezt is fél percig csinálom, ezek után a törzskörzés következik. Ezeket mind elvégeztem, most pedig a box zsák jön, úgy tervezem, hogy fél óráig csinálom utána felülésezek. *1 órával később* H.. hh.. Úristen, 1 órán át ezt csináltam?! - döbbenten néztem órámra. - Na jó, akkor jöjjön a felülés. - lefeküdtem a hóba és elkezdtem felülni. 10 darabot megcsináltam, most jöjjön a fekvőtámasz, ebből is 10 darabot csinálok, aztán megint 10 felülés. Ezt addig csinálom amíg meg lesz 100 felülés és 100 fekvőtámasz. *2 órával később* H, ez tovább tartott, mint általában.. - csodálkoztam. - Oké, legalább elütöttem az időt. Most pedig jöjjön a kedvencem, a húzódzkodás. De én ezt egy 1,7 méter magasságú korláton hajtom végre, ami a tetőpárkányra van rászerelve. Miközben húzódzkodok nézhetem a szép kilátást.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
*Unnie POV*
Laura, ébren vagy? - szóltam be az ajtaján az üres szobába. - Nincs itt. Fura, ő mindig sokáig alszik. - mondtam. Hol lehet, ha nincs a szobájában és a nappaliban se. Lehet fent a tetőn, megyek meg nézem. - Laura, itt vagy? - kérdeztem mikor kinyitotta a vasajtót. - Á, szóval itt vagy. Mit csinálsz itt kint a hidegben? - léptem oda hozzá.
Jó reggelt, Unnie. Csak edzek egy kicsit. - felelte rekedt hanggal.
Laura, rekedt a hangod! Csak akkor ilyen amikor nem alszol egész éjszaka. - mondtam. - Ugye nem edzettél egész éjszaka? - kérdeztem gyanakvóan.
Hh, - sóhajtott egyet - nem tudtam aludni a tegnapi baleset után, ezért lefoglaltam magam. - mondta nekem háttal és tovább húzódzkodott. - Nem is értem, hogy miért nem tudtam, hiszen nem is velem történt meg.
Akkor ez azt jelenti, hogy egész éjszaka fent voltál és edzettél. - vázolta a helyzetet. - Nem fáj már a karod? Mennyi ideje csinálod? - faggatóztam.
Mennyi most az idő? - kérdezte.
7 óra. De ne változtass témát! - szóltam rá.
Nem váltok csak tudnom kell a jelenlegi idő, hogy tudjam mennyi ideje csinálom már ezt. - mondta. - 7 óra akkor 2 órája csinálom megállás nélkül.
Jézusom! Hagyd abba! Fáradt vagy nem fogsz tudni koncentrálni, ha lesz valami és még olyan izomlázad lesz, hogy meg sem tudod majd mozdítani a karod. - mondtam meglepődve és egy kicsit mérgesen.
Csak még egy kicsit csinálom még. Érzem, hogy szükségem van rá. - mondta.
Nem, most azonnal abba hagyod és elmész aludni. - mondtam.
Kérlek, Unnie csak még egy picit. - nézett rám az ellenállhatatlan kis cica szemivel.
Jól van, de tényleg csak egy kicsit. - mondtam. - Na jó, akkor én most lemegyek reggelizni és tv-ni. Szió. - köszöntem el.
Oké, szia. - köszönt el.
*Ding dong* Ki lehet az ilyen kora reggel? - csögettek amikor éppen csak leértem a nappaliba.
Joh-eun achim - mondta Euijin.
Beengedtem, de nem tudom mit mondtott, valószínű köszönt.
Lolaga eodi issni? [Akik esetleg nem tudják mit jelent, annak segítek, Hol van Laura?.] - kérdezte.
Megráztam fejem azt jelezve, hogy nem értem amit mond. - Laura? - kérdeztem angolul. Szerencsére értette és bólintott, hogy igen, őt keresi. Bár kíváncsi vagyok, miért keresi és miért nincsenek itt a többiek. Na mindegy úgy sem érteném. Mutattam felfelé a mutató ujjammal jelezvén, hogy Laura fent van a tetőn. Megértette és elindult föl a lépcsőn.
