Szilánkok

7. Fejezet

A nagy viharok előtt mindig van egy pillanat, amikor eláll a szél,
és minden elcsendesül.

/Paulo Coelho/

A szeptember amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is távozott a Hope birtokról. Mindenki elfoglalt volt a hétköznapi teendőikkel, enni is alig szakítottak időt maguknak. Természetesen a teendők sokasága nem azt jelentette, hogy elfelejtették azt a bizonyos éjszakát. A múlt töredékei rémálmokként látogatták őket éjszakánként, a házban itt-ott furcsa, kivehetetlen rajzok jelentek meg egyik napról a másikra, amit tudtak eltüntettek és próbáltak nem foglalkozni vele.

Hétvégenként se gyakran találkoztak egymással, aki tehette, az a szobájában pihent egész nap, rendet rakni persze senki sem igyekezett. Daniss szobájában halmokban állt az összegyűrt papír, az asztalon kávésbögrék keveredtek a kinyomtatott kézirat darabjaival. Telefonját kikapcsolta, mert úgy érezte, agybajt kap a sok felkéréstől. Vee lakrészében egy csontváz darabjai hevertek és vastag orvosi könyvek foglalták el a helyet, a falat pedig anatómiai rajzok szinesítették. Florine helye tele volt anyagdarabokkal, ruhatervekkel és volt ott még néhány próbababa is. Lucienne része volt a legrendesebb, ott csak megszámlálhatatlanul sok könyv kupacokba rendezve foglalta a helyet. Edward volt az egyetlen aki megőrült volna ha rendetlen a szobája, így mindig szakított időt a pakolásra és mindennek megvolt nála a helye.

A ház számtalan rejtélye közé tartozott az is, hogy Ashwood esténként ásóval a kezében ment ki a házból, majd tűnt el a birtokon. Senki sem akarta tudni, hogy mit ás, de közben azért kíváncsiak is voltak. Cane biztosra vette, hogy talált egy térképet és kincset keres, Vee viszont arra szavazott, hogy holttesteket temet a föld alá. Borys olyan volt, mint egy szellem, néha megjelent a házban és aztán minden előjel nélkül felszívódott. Munkája lekötötte, el is felejtette, hogy még nem ment el Veevel kamurandira. Úgy tűnt, Seth felhagyott a lány zaklatásával és jobb elfoglaltságot talált magának, ami a városban zajló éjszakai élet élvezését jelentette. Nem túlzottan érdekelte, hogy a lakók reggel, fáradtan összefutnak a konyhában egy idegen lánnyal, vagy kénytelenek felmosni a hányását, esetleg még föl is kell vinniük a szobájába, mert ittas állapotban meggyűlik a baja a lépcsőkkel.

* * *

Egy kora októberi szombat reggel arra ébredtek a lakók, hogy a poros függönyök résein napfény szűrődött be. Néhányan csak átfordultak a másik oldalukra, vámpírként menekültek a fény elől a puha takaró alá, páran viszont már korán kimásztak az ágyból.

Az étkezőt a bögre oldalához koccanó kanalak hangja töltötte meg, mindenki a kávéját kavargatta. Daniss feszülten figyelte Moira reakcióit, aki az éppen készülő könyvének prológusát olvasta. Cane és Lucienne összehajolva tanulmányozták Cane szövegét, a lány néhány helyre jelöléseket tett. A színész koncntrált, hogy megjegyezze a dolgokat, közben a csuklójáról próbálta eltüntetni a grafitfoltot amiről nem tudta, hogyan került oda. Az utóbbi időben mindig mélyen aludt, de nem értette, miért ébred kimerülten még nyolc óra alvás után is. Az öreg kertész szokásához híven csendben ült, ő is a kávéját iszogatta. A zűrös éjszakán Annie lelkére kötötte, nem árulhatja el senkinek, hogy igazából nem is néma.

-Egész jó. Kíváncsi vagyok, mi lesz belőle. Merész húzás egy gyilkossággal kezdeni, már-már sajnálom szerencsétlen fiút.-mondta Moira, visszaadta a lapokat Danissnek.

-Ja azt, akit kilöknek az ablakon?-emelte fel a fejét Annie, ismerte már a történet elejét, mivel Daniss neki is megmutatta. Az esküvőről való elképzeléseit félretette ugyan, de közel sem törölte ki őket a fejéből. Tudta, hogy akár az egyetemet is abbahagyhatná, mert lenne elég pénze Daniss feleségeként egy egész életen át, így kicsit lazábbra vette a tanulmányait és több időt töltött a könyvtárban.