❝tinder❞ || minsung

smile

jisung szíve leállt. biztosan leállt egy pillanatra, talán többre is, a fülében tomboló zene sem volt elég hangos ahhoz, hogy feltámassza, de azért megpróbált gyorsan visszatérni az élők sorába, hogy tekintetét a legtökéletesebb emberre emelje. a fülhallgatóját gyors mozdulattal elrakta és a zenét leállította. az iskolában, mintha lett volna egy olyan elmefuttatása miszerint, ha mégis találkozna minhoval, akkor rideg és flegma lesz vele, hogy a másik is érezze azt a csalódottságot, amit a szőke de ez az egész ötlet elsüllyedt, amikor a könyvmoly helyet foglalt mellette.
- szia... - ennyit tudott jisung kipréselni magából, anélkül, hogy ne ájuljon le a földre.
- este, mikor beszéltünk kimentem a fürdőszobába és a telefonom... beleesett a... wc-be. - minho hadarva mesélte a vele történteket, a végét pedig nagyon szégyellte. - tönkrement, ezért úgy döntöttem egész éjjel ébren leszek, hogy reggel ne aludjak el de... mégis elaludtam. - a kezei remegtek, szemmel láthatóan nem úgy tervezte, hogy az első találkozáskor ennyit kell beszélnie. - akartam írni de nem tudtam, a szüleimnek is pánikolva mondtam el mi történt és majd csak iskola után kaptam egy új készüléket, amiről azonnal írtam neked. - úgy pörögtek a szavak, hogy jisung nehezen tudta követni de azért sikerült neki.
a fiú lágyan mosolygott. na jó nem, extra vadul vigyorgott és nem tudta volna megmagyarázni miért olyan boldog, amiért a mellette ülő olyan béna, mint ő maga.
- semmi baj. - mondta végül a szőke kedvesen. - tudod... az ilyen megesik vagy mi. - nevetett halkan aztán kényelmesen minho felé fordult, akinek az arca olyan vörös volt, mint egy tűzoltó készülék.
- akkor nem vagy dühös? - olyan halkan kérdezte a barna, hogy jisung éppen, hogy meghallotta.
megrázta a fejét.
- viszont... ez a haza vezető út. - mondta, majd ujjával az ablak felé mutatott, amin keresztül a fák lomha lassúsággal tűntek el, mintha a sofőr nekük akart volna időt adni a 20 km/h-s sebességgel.
minho úgy gondolta, hogy talán tovább mehetnének, persze csak, ha szőke útitársa is beleegyezik, jisung pedig pont ráért. így együtt utaztak tovább a már teljesen kihalt délutáni járaton. több kört is tettek, észre sem véve, hogy a nap már lement és a hold üdvözölte a város lakóit. a két fiú elmerült a szavakban. a percek csak múltak de ők a pillanatban akartak maradni örökre.
jisung éppen valamit mesélt a múlt hét legviccesebb történéséről, aminek a vége az lett, hogy felix leesett egy székről jisung pedig majdnem lenyomott egy spárgát. minho nagyon nevetett, az ajkai elváltak egymástól, a tökéletes fehér fogai kivillantak alolluk és minden apró kis ránc a szeme sarkában úgy tűnt, mintha egy mesteri grafikus vázolta volna őket oda.
- gyönyörű vagy. - mondta ki jisung, ezzel még saját magát is meglepve.
az addig boldogan töltött idő most kissé kellemetlenné és kínossá vált számára. nem tudta miért mondta ki hangosan azt, amit csak magában akart elnyomni.
minho arca először rózsaszín, aztán ismételten extrém vörös lett. de ő nem érezte kínosan magát. boldog volt. nagyon boldog.
- kö-köszönöm. - dadogta és úgy érezte neki is meg kellene osztania egy féltve őrzött titkát a másikkal. - nagyon... nagyon szép a mosolyod. - igen, a fiú egyértelműen szépnek, sőt inkább lehengerlőnek tartotta jisung mosolyát. amikor reggelente a szőke telefonált valakivel és szája felfelé görbült, minho pillangókat érzett táncolni a hasában. így, hogy ugyanazt a kedves és meleg mosolyt láthatta maga mellett, ráadásul miatta, mintha egy álomba csöppent volna. nem akart felkelni.
- öhm, most jön a megállóm. - motyogta jisung és tudta, hogy most már le kell szállnia, ha nem akar otthon csúnyán kikapni.
elindult a busz rozsdás ajtaja felé, majd visszafordult.
- holnap ráérsz? - kérdezte minhot, aki meglepetten felkapta fejét és hevesen bólintott.
azt hitte elásta magát a bénára sikerült bókjával.
- remek, akkor majd írok! - felelte boldogan, majd hozzátette. - a mosolyom eddig miattad a legszebb. - ezekután intett egyet a zavarba jött fiúnak, majd leszállt a buszról.
mikor a jármű látótávolságon kívülre esett, táncolni kezdett, mint egy asztmás fóka és felhívta chant, hogy hazafele úton elmeséljen neki mindent.
- igen, azt hiszem szerelmes vagyok. - mondta a telefonba könnyedén és boldogan.

-----------------------------------
halihó! na, mi a véleményetek eddig?:) apropó vélemény! gondolkozom egy újabb skz történeten, de nem tudok dönteni a woochan & changlix páros között (bár őszintén szólva az első felé húz a szívem). ti melyikkel látnátok szívesen egy könyvet? ^^
a választ küldjétek el, addig is jó olvasást!
- orexin